Egy idős fa áll egy botanikus kert közepén. Magányos, ahogy a kert többi lakója is – sok ezer kilométerre eredeti élőhelyüktől, hogy megcsodálhassuk, megfigyelhessük őket. Ahogy mi őket, úgy ők is megfigyelnek minket. Tanúi rövid, kusza, zajos es zaklatott életünknek. A film három történetet mesél el, ember és növény három tétova találkozását, amikor ez a kétfajta, radikálisan különböző érzékelés egy pillanatra igazán összekapcsolódik. Emberi hőseink, akárcsak a kert növényei, kívülállók, magányos lelkek. És épp úgy vágynak a kapcsolódásra, ahogy ők.

A teaser vágásánál arra törekedtem, hogy ez az egy perc minél többet adjon át a film hangulatából és érzelmi világából, nem pedig arra, hogy pontos képet adjon a cselekményről. Ugyanakkor szerettem volna érzékeltetni, hogy a történet három szálon fut és néhány snitt kompozíciójából az is kiderüljön, van valami közös ezekben a szálakban. Ezek a snittek olyan részleteket emelnek ki, amelyeket a való életben is csak akkor veszünk észre, ha lelassulunk és nyitottak vagyunk rájuk” – mondta Jókuti Fruzsina vágó.

A film férfi főszereplője a 2023-as Velencei Filmfesztiválon életműdíjjal kitüntetett Tony Leung Chiu-Wai (Szigorúan piszkos ügyek, Szerelemre hangolva, Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája), aki nemrég arról nyilatkozott, hogy legszívesebben máris újra együtt dolgozna Enyedivel. További főszereplői, Luna Wedler (A feleségem története, Kékről álmodom) és Enzo Brumm mellette olyan, nemzetközileg is ismert színészeket láthatunk majd, mint A feleségem története főszereplője, Léa Seydoux (Spectre – A Fantom visszatér, Nincs idő meghalni), Johannes Hegemann (Új lehetőségek-sorozat), Sylvester Groth (Becstelen brigantik, Sötétség-sorozat), Rainer Bock (Haneke: Fehér szalag) es Martin Wuttke (Becstelen brigantyk). A film forgatását tavaly mi is meglátogattuk a Fűvészkertben, beszámolónk itt olvasható.

 A Csendes barát a tervek szerint télen kerül Európa szerte a mozikba, hazánkban a Mozinet forgalmazza majd 2026 elején.