A Miskolci Akadémiai Bizottság székházának dísztermében tartott hétfői ünnepi megnyitóval kezdődött meg a Miskolci Ismeretterjesztő Filmszemle, amelynek egy hetes programján a magyar rövidfilmgyártás 65 legjelentősebb alkotása szerepel.

A megnyitón György István filmrendező, a filmszemle igazgatója -, aki korábban majd 30 éven át volt a Miskolci Filmfesztivál igazgatója is - hangsúlyozta: a filmszakma reményei szerint újraindul a 11 éve megszakadt folyamat.
- A 29. Miskolci Filmfesztivál után ideiglenesen fejeződött be a magyar rövid-, televíziós rövid- és dokumentumfilmek évente ismétlődő megmérettetése, mindenki bízott az újrakezdésben, de erre sajnos több mint egy évtizedet kellett várni - mondta.
Kuki László a városi televízió igazgatója a megnyitón bejelentette, hogy hétfő délutántól öt napon át késő estig nézhetik a város és a térség lakói a csatornán a benevezett 65 filmet, a nagyközönség a helyi lapokban megjelenő szavazó cédulákon, telefonon és interneten is voksolhat.
A szakmai zsűri elnöke Szakály Sándor, a Duna Televízió alelnöke, tagjai Illés György operatőr, Jancsó Miklós filmrendező, Juhász Nagy Ágnes, a TIT Stúdió igazgatója, Veres József filmesztéta és Kuki László, a helyi televízió igazgatója.
A szemle 500 ezer forintos fődíját a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ajánlotta fel.
MTI