A hazánkban elsőként meghirdetett pályázat nagy lehetőség a fiatal rendezők számára, hiszen az elmúlt 25 évben olyan filmesek mutatkozhattak be a program részeként, mint Michel Gondry vagy Gore Verbinski. A Saatchi & Saatchi hálózat New Directors’ Showcase programja támogatja a fiatal filmes szakembereket: évről évre a Cannes Lions reklámfesztivál egyik csúcspontja az új rendezők munkáinak vetítése. A Saatchi & Saatchi felhívására mintegy 60 pályamű érkezett a hazai filmesek köréből, akiknek munkáit egy öttagú, szakemberekből álló zsűri szemlézi.  

 

Az első Hungarian New Directors’ Showcase 2016-os zsűrijének tagjai:  

 

Ács Dániel – 444.hu

Stalter Judit – producer, Laokoon Film Group

Török Ferenc - filmrendező

Román Balázs – főszerkesztő, Kreatív

Tóth Andrea – kreatív igazgató, Saatchi & Saatchi  

 

A zsűri választja ki azokat a legtehetségesebbnek tartott fiatalokat, akiknek munkáit egyrészt a Saatchi & Saatchi Creative Board elé küldi – akik a cannes-i reklámfilm fesztivál New Director Showcase real-jét állítják össze –, másrészt bemutatkozási lehetőséget biztosít a fiataloknak az ország legrangosabb kreatív versenyén, a Hipnózis díjátadóján május 19-én, az A38 hajón. A program nevezési határideje 2016. március vége volt, feltétele pedig csupán annyi, hogy az alkotó 2014 júniusa előtt nem készíthetett reklámfilmet.  

Török Ferenc filmrendező szerint a fiataloknak minden lehetőség segít. „Itt valójában mindenki nyer, nemcsak aki esetleg Cannes-ban bemutatkozhat, de az is, akit kiválasztunk és akinek munkája látható lesz a Hipnózison, hiszen nekik nagy lehetőség a teljes reklámszakma előtt bemutatkozni". Tóth Andrea, a Saatchi Budapest kreatív igazgatója a program pozitívumaként emelte ki, hogy kevés megkötés lévén a pályázók a filmes alkotások széles körével jelentkezhettek. A szervezők mindössze annyit kértek az újonc képalkotóktól, hogy jelöljék meg életművükből azt a három darabot, ami szerintük a legjobban kifejezi alkotói munkájukat.  

További információkért kísérd figyelemmel a Saatchi Budapest facebook oldalát.

A New Directors’ Showcase korábbi reeljei megtekinthetők itt.