Tévéelnökké választása ellenére folytatja munkáját a Budavári Önkormányzat képviselő-testületében Mendreczky Károly. A Magyar Televízió elnöke jövő hétfőn fogadóórát is tart a kerületi Fidesz-irodában – derül ki a Várnegyed című lapból.

Az 1998-as választásokon Mendreczky Fidesz-színekben jutott be a képviselő-testületbe, ahol a kulturális és oktatási bizottság elnöke lett. Tévéelnökké választásakor azonban bejelentette, hogy lemond bizottsági elnöki tisztéről és felfüggeszti Fidesz-tagságát is. Teszi ezt annak ellenére – hangzott el a sajtótájékoztatón –, hogy a bizottsági elnökség Mendreczky szerint nem esik a médiatörvény összeférhetetlenségre vonatkozó szabályozása alá, mivel az nem párttisztség. A tévéelnök szabadságát tölti, így nem tudtuk megkérdezni arról sem, hogy átült-e a Budavári Önkormányzat Fidesz-frakciójából a függetlenek közé. Az MTV-től kapott tájékoztatás szerint Mendreczky korábban csak arra tett ígéretet, hogy lemond tisztségéről, arra nem, hogy visszaadja mandátumát is.

A Nemzetközi Sajtó Intézet a pályázati eredmény kihirdetése után Orbán Viktor kormányfőnek írt levélben aggodalmát fejezte ki Mendreczky kinevezése miatt, megemlítve az új elnök pártkötődését.
(Népszabadság)