A filmet Magyarországról az I’m Film és a Mythberg gyártották, ko-producerei Berger József és Csernai Judit, de a Közmunkák elsősorban mégis holland produkció, ugyanis Thomas Rosenboom díjnyertes, számos nyelvre, köztük magyarra is lefordított bestsellerének filmváltozata. Az sem véletlen, hogy mostanra készült mozi az 1999-ben publikált, azóta minden idők 10 legjobb holland regénye közé választott könyvből. A vetítésen részt vett a film rendezője, Joram Lürsen és producere, Arnold Heslenfeld is, és a film előtt elhangzott, hogy Frank Ketelaar forgatókönyvíró több mint 10 évig dolgozott az adaptáláson, amit nem nehéz elhinni, lévén hogy magyar nyelven is kétkötetes és 720 oldalas szövegről van szó.
A forgatókönyvíró munkája mindenesetre kifizetődött: a film novemberi bemutatója után sikerrel futott a holland mozikban, és a Netflix vette meg, így kilencféle nyelvű felirattal látható világszerte. A történet fikciós, de valós eseményeken alapul: a XIX. század végi Amszterdamot eleveníti fel, azokat az éveket, amikor felpörögtek az építkezések a nagyvárosban. Ekkor épült a Concertgebouw, az új Rijksmuseum, a Központi Pályaudvar és vele szemben a Victoria Hotel. Az akkoriban roppant modernnek számító Victoria Hotel homlokzatában mind a mai napig fennmaradt két régi kis ház: ennek a fikcionalizált történetét meséli el a Publieke Werken.
A filmről lerí, hogy epikus nagyregény alapján készült, mivel több egyenrangú karaktert követ, nincs egyetlen igazi főhőse, ráadásul figurái mind gyarló, földhözragadt kisemberek. A cselekmény több szálon fut, és a kor holland társadalmának több osztályáról is mesél, mivel a modern várossá fejlődő Amszterdamot szembeállítja az ország elmaradott, északi részén elterülő lápvidékén nyomorgó tőzegfejtők világával. A főhősi poszthoz legközelebb álló karaktere a később a Victoria Hotelbe olvasztott egyik ház tulajdonosa: a frissen felhúzott Központi Pályaudvarral szembe tervezett szálló megépítéséhez el kell bontani az ott álló házakat, de egy makacs, önmagát hegedűkészítőnek mondó asztalos borsos árat kér otthonáért, és nem hajlandó engedni belőle, így végül hoppon marad.
Amivel viszont nem csak magát teszi tönkre, mivel a film nem erre az előre látható fordulatra épít. A kapzsi bútorasztalosnak van két unokafivére is: az egyik az USA-ban él és migránsok betelepítésének segítésével keresi a kenyerét, a másik a holland vidéken dolgozik patikusként. A bútoros megirigyeli gazdag amerikai rokon üzletét, így kapóra jön neki, amikor vidéki unokatestvére a helyi zsidó tőzegásók sanyarú helyzetéről panaszkodik neki. Előre iszik a medve bőrére, amikor a házáért remélt pénzre számítva előkészíti a munkások Amerikába emigrálását.
Egy regényen alapuló moziváltozat esetén mindig jogos kérdés, hogy volt-e egyáltalán értelme más médiumra átdolgozni az adott szöveget. Ezúttal egészen biztosan indokolt volt az adaptáció: ez az opusz egy épület werkfilmje, az épületeknek pedig térbeli kiterjedése van, vizuális spektákulumok, tehát a mozgókép minden más művészeti ágazatnál jobban illik ennek a történetnek az elmeséléséhez. Hogy Magyarországon forgatták, az több, mint puszta érdekesség: ez egy történelmi-kosztümös miliőt életre keltő film, ami Amszterdam változásait, fejlődését eleveníti fel, tehát kulcsfontosságú volt benne a díszletezés és a képi effektek, és a látvány itt eléri a hollywoodi szuperprodukciókban látott magas színvonalat. Ahogy azt a rendező és a producer is elmondták a vetítésen, Magyarországon nincs hiány tehetségekben és szaktudásban - és az sem kérdés, hogy a magyar filmszakmát részben külföldi produckiók ide csábításával lehet jó kondícióban tartani.
