A Budapest Ritmo 2016 óta a fővárosi fesztiválok üde színfoltja. Most három belvárosi helyszínen, az Akvárium Klubban, a Szimpla Kertben és idén először már a Toldiban is várja a közönséget a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében. A kulturális találkozások ünnepén nemcsak izgalmas koncerteken vehetsz részt, a program részeként zenei és filmes szakmai találkozókat is szerveznek. Bemutatják a csodálatos hangú Deva filmjét Bajor Marcell rendező és Szemerey Bence operatőr tolmácsolásában, valamint az Uljana Quartet zenés filmjét Korom Anna rendezésében. A nyertes koncepciókat mintegy harminc jelentkező közül választotta ki a zsűri.

A program ebben az évben egy zenés-filmes tematikájú konferenciával, valamint networking eseménnyel bővül, ahol többek között Európa Kulturális Fővárosainak képviselői mutatják be zenei stratégiájukat, és lehetőség nyílik arra is, hogy a kulturális szektor szakemberei találkozzanak egymással.

Műfajteremtő kisfilmek először a mozivásznon

Ha tavaly kimaradt, most bepótolhatod: a dokumentumfilmek mellett először vetítik mozivásznon a 2021-es Budapest Ritmo filmeket. A legjobb magyar rendezőket és zenekarokat hozták össze, hogy valami igazán formabontót alkossanak. A MORDÁI sötét népdalaihoz Szimler Bálint és Reisz Gábor készített kísérteties koncertfilmet, Cserepes Károly népzenés kísérleteinek filmrevitelét Karcis Gábor vizuálművész és Kálmán Mátyás operatőr álmodta meg, az Odd ID pszichedelikus folkja Szilágyi Fanni rendezésében egy igazi belvárosi dzsungelben talált otthonra, a Dresch Vonós Quartet etnojazze mögé pedig Damokos Attila húzott fel neonfényben úszó díszletet.

ODD ID x Szilágyi Fanni (fotó: Budapest Ritmo)

Zenés utazás és afterparty

Míg az Akvárium termeit már nemzetközileg is elismert előadók töltik meg, addig a Szimpla Kertben a showcase-versenyprogram friss, feltörekvő, hazai és külföldi előadói mutatkoznak be. Ettől lesz a Ritmo igazi „felfedezőfesztivál” – a lineupban sokak számára ismert sztárok neve is ott van, de mindenki találhat olyan igazi különlegességnek számító formációt és koncertélményt is, ami biztosan az újdonság erejével hat, és ami kizökkent a megszokott kerékvágásból.

A fesztivál headlinerei olyan világsztárok, mint a varázslatos hangú izraeli–perzsa énekesnő, Liraz, a több ízben is a legjobb férfi fadoénekesnek választott António Zambujo, Amadou & Mariam, a bamakói örömzenét játszó házaspár és Damir Imamović, a szívszorító sevdah dalművészet egyik legnagyobb alakja. A filmprogramnak és a változatos zenei felhozatalnak köszönhetően fejben egy délután alatt körbejárhatod a világot, de legalább egy kontinenst, miközben a fővárosból sem kell kimozdulnod.

Agony

Ha úgy érzed, hogy már eleget kalandoztál a világzenében és a vizuális ingerekben, esténként változatos DJ-szettek várnak. Pénteken Ahmetcan Taşdemir táncoltat meg, akinek gyűjteményében a trópusok és Afrika hangjaitól kezdve a kubai ritmusokon át egészen a hastáncos dalokig minden előfordul. Szombaton a budapesti eklektikus zenei szcéna fenegyerekei, a Savages y Suefo DJ-producerei lépnek fel, a vasárnapot pedig Cyborg Templar zárja, aki már 19 éve a magyar zenei szcéna egyik meghatározó DJ-je a jazzt, soult és funkot vegyítő válogatásaival.

2022. április 7–10. között vár a Budapest Ritmo: a Szimpla Kertben, az Akvárium Klubban és a Toldi Moziban fedezheted fel új kedvenceidet. Jegyeket személyesen a Müpa jegypénztáraiban, online pedig a Budapest Ritmo és a Bartók Tavasz oldalán vásárolhatsz.

Címlapkép: MORDÁI / Forrás: Budapest Ritmo