A Puskin moziban rendezett, Árpa Attila által celebrált sajtótájékoztatón egyetlen fő kérdés volt: most akkor a Megasztrárról szól a Casting minden vagy sem? Az alkotók egybehangzó véleménye szerint nem, pedig ha az eddig kiküldött szinopszisokból nem lett volna egyértelmű, a levetített részletből kiderült, hogy a film gerincét a Sztárhangárra keresztelt műsorban előadott dalok képezik majd.
Losonczi Gábor producer azzal védekezett, hogy a Megasztár első szériáját például egyáltalán nem nézte, véletlenül látta meg a második széria Hungária adásában Puskás Pétert, majd a feleségéhez fordulva annyit mondott: "kellene csinálni egy ifjúsági zenés filmet, amelyben Puskás Peti énekel." A filmet gyártó Hungáriafilmnek ez az első kirándulása a közönségfilm területére: korábban Jancsó Miklós Kapa-Pepe szériájának negyedik darabját, a Mohácsi vész-t gyártották.
Poós András a TV2 képviseletében az ellenkező álláspontot képviselte: noha mindenki szeretné leválasztani a Casting minden című filmet a Megasztárról, egyértelmű a hasonlóság, így egyértelmű volt a szerepvállalásuk is, hiszen "a TV2 szereti a sikert" - fogalmazott.
A Casting minden nem a Megasztárról szól Kútvölgyi Erzsébet, Oroszlán Szonja, Balázsovits Edit |
Tímár Péter jellegzetes kézjegyeit azonban ne kérjük számon a Casting minden-en. A film felkérésre készült, eredetileg Kern András rendezte volna, az ő helyére ugrott be Tímár. "Megfelelési kényszert éreztem, hiszen elég nagy a tét: mások bőrét viszem vásárra". A képzeletbeli tévéműsor producerét Vallai Péter alakítja, szerepe szerint nehéz helyzetben van, mert a készítéshez szükséges összeg felével rendelkezik csupán. Nincs ez másként a valóságban sem: a Casting minden teljes költségvetése (300 millió) még mindig nem áll az alkotók rendelkezésére.
A Puskin mozi színpadán megjelent a levetített filmrészletben fekete ciklonként emlegetett Oláh Ibolya, valamint a változatosság kedvéért buta szőkét alakító Oroszlán Szonja, aki saját megfogalmazása szerint a "sajtót és a médiákat" alakítja. Balázsovits Edit szülési szabadsága után rögtön a mozivászonra tér vissza a tévés szerkesztő szerepében, Kútvölgyi Erzsébet alakítja Anyácskát, Ormos Kati filmbeli nevelőanyját.
A két "eredeti" megasztár, Oláh Ibolya és Puskás Péter mellett a Színművészeti Egyetem ifjú növendékei alakítják a többi Sztárhangárost. Árpa Attila, aki egykoron szintén a Filmművészeti Egyetem padjait koptatta producer szakon (Hajdu Szabolcs Necropoliscímű filmjének producere volt) nosztalgiázni kezdett: emlékei szerint a színműsök a képzési idő alatt nem is szerepelhettek játékfilmekben. Csórics Balázs szerint elsősorban osztályfőnök függő, hogy mennyire engedik el őket: hivatalosan az első két évben nem szabad más jellegű munkákat vállalni, harmadikban már lehetne, de valóban nem nézik túl jó szemmel. Csórics mellett Szente Vajk, Vágó Zsuzsi, Pataki Szilvia és Fekete Linda kapott szerepet a filmben.
Nem nézik jó szemmel a Színműn a filmes szereplést Fekete Linda, Vágó Zsuzsi, Szente Vajk |
Mivel Árpa Attila folyamatosan azzal piszkálódott, hogy a filmben csak az nem énekel, aki valójában tud, a Sztárhangárosok gyorsan rögtönözték a filmbeli Fordítsd felém a szívedet című "Csillagdal"-t. A film zenéjét Tímár korábbi munkáihoz hasonlóan Závody Gábor jegyzi.
A filmben felhangzó dalok teljes listája:
Darabokra törted a szívem: Demjén Ferenc – Bergendy (Pataki Szilvi)
Mélyvíz: Demjén Ferenc - Menyhárt János - Herpai Sándor - Lerch István – V-Motorock (Csórics Balázs)
El kell, hogy engedj: Demjén Ferenc (Oláh Ibolya)
Egy rozoga ház: Demjén Ferenc - Latzin Norbert – Eszményi Viktória (Pataki Szilvi)
Fekszem az ágyon: Demjén Ferenc - Menyhárt János - Herpai Sándor - Lerch István – V-Motorock (Fekete Linda)
Hotel Menthol: Fenyő Miklós - Novai Gábor – Hungária (Puskás Peti)
Szólj rám ha hangosan énekelek: Presser Gábor - Adamis Anna –LGT (Oláh Ibolya-Kern András)
Mondd mire van: Presser Gábor - Adamis Anna – LGT (Vágó Zsuzsi)
Szeress nagyon: Barta Tamás - Adamis Anna – LGT (Puskás Peti)
Érints meg engem: Freinreisz Károly - Adamis Anna – LGT (Közös dal kivéve Kern András)
Vándor milyen az út: Németh Zoltán - Tardos Péter – Apostol (Csórics Balázs)
Azon a szombat éjszakán: Tardos Péter - Markó András – Gemini (Szente Vajk)
Szóljon a zene: Komár László (Vágó Zsuzsi)
Folyóparton ülve: Papp Tamás – Skorpió (Szente Vajk)
Volt egyszer egy lány: Illés Lajos - Bródy János – Koncz Zsuzsa (Oláh Ibolya)
Előre nézz babám: Bródy János - Freinreisz Károly – Koncz Zsuzsa (Fekete Linda)
Ördögből angyal lehetnél: S. Nagy István - Auth Ede – Mátrai Zsuzsa (Oláh Ibolya)
Még egy utolsó fröcsöt: Bus József - Jaminszky László (Kern András)
Lady Carneval: Tardos Péter (Hermann Gábor)
Ég és föld között: Bódi László – Koncz Zsuzsa (Koncz Zsuzsa video klipp)
Valaki kell, hogy szeressen: Illés Lajos, Bródy János – Koncz Zsuzsa (Pataki Szilvi)
Szép álmok vége: Illés Lajos, Bródy János – Koncz Zsuzsa (Pataki Szilvi)
(A fotókért köszönet Hőrich Ádám Richárdnak.)