Nem tökéletes, de tud meglepő lenni és felfedezte nekünk Béres Mártát

Ha egyszer a cím a tökéletesség ígéretével csalogat, tisztázzuk gyorsan, a film melyik részéről mondható el, hogy ennél jobban tényleg nem lehetett volna megoldani. A két főszerepre nem a korábbi romkomok már bizonyított színészgárdájából válogattak, hanem Fekete Ernőre és Béres Mártára osztották a kiállhatatlan reklámszakember, illetve a Paolo Coelho stílusában író, az életet pár frappánsnak tűnő mondatban megfejtő bestsellerszerző szerepét. 

Fekete volt a kisebb kockázat, bár a filmes világ érthetetlen módon mellőzte őt, még az is tudja róla, hogy óriási tehetség, aki életében nem tette be a lábát színházba. A vajdasági Béres Mártát viszont tényleg csak az elkötelezett színházba járók ismerhették eddig. Ha van igazság, ez most megváltozik, hiszen minden alkalommal felragyog és vibráló energiákkal telik meg a vászon, amikor egymással lépnek interakcióba, legyen szó verbális, gúnyos megjegyzésekkel teli adok-kapokról vagy csak egymás mellett ücsörgésről.

Ugyan néhány apró, de izgalmas kitérőtől eltekintve a zsáner nagykönyvében rögzített utat járják be - a kezdeti kölcsönös ellenszenv lassanként elpárolog, és túllépve a kapcsolatukat mérgező hazugságokon végül tényleg egymásra találnak –, Béres a természetességével és játékosságával, Fekete a szórakoztatóan előadott életuntsággal, és ami még nagyon fontos, a két karakter jellemhibáinak bátor kidomborításával elérik, hogy a szokványos romantikus komédiákra jellemző, a végére rózsaszín szűrőn át mutatott párkapcsolatokhoz képest  őszintébbnek hasson Tordai Kata és Somos András viszonya.

 

Szerencsére az önmagában giccsesen csengő, és emiatt bizalmatlanságra is okot adható cím is hamar idézőjelek közé kerül (Tordai ezoterikus bestsellerét hívják Így vagy tökéletesnek). A film finom iróniával viszonyul korunk tökéletesség-fétiséhez, ahhoz a fals vágyképhez, hogy az életünknek úgy kellene kinéznie, mint egy beállított Instagram-képnek.

A két véglettel szembesülhetünk: a szinte mindig mosolygó, vagy legalábbis magára vidámságot erőltető Tordai azt hirdeti, minden úgy tökéletes, ahogy van, a pokróc természetű Somosnak viszont semmi sem elég jó, unja a reklámszakmát, és szépírói karrierről álmodozik. Nem csoda, hogy elég pár mondatot váltaniuk egy liftben, és máris sikerül egymás lelkébe taposniuk.

A romkomok a vágybeteljesítésről szólnak, ebben végső soron az Így vagy tökéletes sem kivétel, de közben azért néhány kijózanító pofont is kioszt, melyeket főleg a saját tehetségét túlértékelő Somos kap. Lecsúszott junkie-król szóló regényének megelevenedő lapjai hamar nyilvánvalóvá teszik számunkra, hogy ő nem a magyar Irvine Welsh, és hiába próbálja elhitetni magáról, távol áll attól, hogy egy meg nem értett zseninek lehessen nevezni.

A női főszereplő életbölcsességei ugyan sokszor gyanúsan úgy hangzanak, mintha egy szerencsesütiből húzta volna elő őket, de vele már elnézőbb a film, és egy leheletnyi irónia mellett jobbára ránk van bízva, hogyan viszonyulunk ezekhez a kinyilatkoztatásokhoz. Lehet legyinteni, hogy az élet bonyolultabb annál, mint hogy egy jól hangzó mondattal megfejthessük azt, de vannak helyzetek, amikor tényleg hasznosak tudnak lenni. Mondjuk például akkor, amikor látva a tétovaságunk, határozottan ránkszólnak, hogy „nem kell nekifutni, csak csinálni kell”.

Az Így vagy tökéletes a romkomok igényesebb fajtájához tartozik, némi mélysége is van, köszönhetően annak, hogy rámutat, hogyan csapja be magát a két főszereplő, és még ahhoz is van mersze, hogy váratlan kanyarokat vegyen, és rövid, de annál frissítőbb hatású pillanatokra kilépjen a műfaj keretei közül. A film egy pontján stoner vígjátékba vált át, és dimenziókapu nyílik egy kórházi folyosón. Hagyjuk a biztonsági játékot, és még több ilyen elszállt jelenetet kérünk a magyar romkomokba.

Pár régi rossz beidegződés azért így is tetten érhető a filmen. Nehezen érthető, ha egyszer egy kicsit más, egy kicsit kísérletezőbb akar lenni műfaji társainál, miért folyamodik olyan olcsó poénokhoz, mint a kutyaszardobálás. Néhol lehet benne túlírt, papírízű dialógusokkal találkozni, melyekhez kellettek a briliáns színészek, hogy ne távolítsanak el túlzottan a film világától. 

Csurgó Csaba (Megdönteni Hajnal Tímeát, Apatigris) forgatókönyve nem mentes a döccenőktől, a flashbackek korántsem ütnek akkorát, mint amekkora időt és energiát szántak rájuk. És az is csalódást keltő fejlemény volt, hogy nem csupán indító hazugságként van használva, hogy Somos a közös Instagram-képek miatt lóg együtt Tordaival, azt remélve, hogy a sztárral folytatott látszatviszonya fellendíti a könyve eladását, hanem még a film utolsó harmadában is ehhez a trükkhöz folyamodik. Egy sikeres reklámszakembertől ennél jóval több kreativitást és fortélyt vártunk volna el.

Ezzel szemben ott a film vagány zárómondata, amely utolsó meghatározó élményként afelé lök, hogy mosolyogva hagyjuk el a mozit. Ebben segít Thuróczy Szabolcs, aki miatt a tapló, a nőkre trófeaként tekintő gyártulajdonos minden megmozdulása humorossá válik vagy a Somos jobbkezét játszó Dér Zsolt, aki szétfolyó mozgásával és beszédével olyan benyomást kelt, mintha a Még egy kört mindenkinek című dán filmből ismert filozófia szerint élné az életét és állandóan szalonspicces lenne. 

 

Veszélyes kötéltáncot jár az Így vagy tökéletes: egyrészt megadja a zsáner ismert fordulatait és konfliktusait, másrészt óvatosan el-elkalandozik a romkomok klasszikus nyomvonaláról. Hogy ez sikerült neki, az ihletett színészválasztás mellett az elsőfilmes Varsics Péter biztos kezű rendezésének és kiváló stílusérzékének köszönhető. 

Izgatottan várjuk, hogy Varsics más műfajban is kipróbálhassa magát, Béres Mártát és Fekete Ernőt pedig szeretnénk minél hamarabb viszont látni a vásznon. Addig is itt van nekünk az Így vagy tökéletes, amely pont a szabálytalanságai, a főszereplők felvállalt tökéletlenségei miatt válik figyelemre méltó romantikus komédiává.

Képek forrása: Intercom