A filmfesztiválról a tervek szerint május 17-én tájékoztatja a nemzetközi sajtót Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár a cannes-i seregszemlén - erősítette meg az alakulófélben lévő BIFF részéről az MTI-nek Neményi Ádám, a Magyar Audiovizuális Producerek Szövetségének elnöke.
A 2012. szeptember 22. és 30. között tartandó fesztivál olyan alkotásokat vár kínálatába, amelyeknek legalább egy koprodukciós partnere európai uniós tagállamból érkezik.
A legjobb játékfilm mellett díjazzák a legjobb rendezői, színészi, színésznői és operatőri munkát, a legjobb dokumentumfilmet, rövidfilmet, animációt, valamint a legjobb magyar filmet. Közönségdíjat is kiosztanak és külön elismerésben részesítik a Visegrádi országok legkiemelkedőbb alkotását.
A fesztivál célja bátorítani a nemzetközi filmes szakmát, hogy bemutassák alkotásaikat a magyar közönségnek. A filmvásár ugyanakkor az európai koprodukciókra koncentrál majd. A kísérőprogramok között a filmfinanszírozás és -forgalmazás közös nemzetközi aggodalmairól szóló fórumok is helyet kapnak.
Az esemény nem kapcsolódik a Magyar Filmszemléhez és a tervek szerint néhány év múlva már közpénzekből származó támogatás nélkül működik majd - írta a Screen Daily.
Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a 42. Magyar Filmszemle vasárnapi záró estjén említést tett arról, hogy a tervezik egy nemzetközi filmfesztivál éltre hívását.
A fesztivál honlapja a www.biff.hu címen már elérhető.