2023. február 1-én 19 órakor a Puskin moziban, valamint az elkövetkező napokban az ország számos más mozijában lesz látható A vád című film, amelyre jegyek itt vásárolhatók elővételben. A főszerepben többek közt Charlotte Gainsbourg és Mathieu Kassovitz is látható.

A vád című filmben a nézőnek az esküdtszékkel együtt kell ítéletet hoznia egy nemi erőszak ügyében, a mindkét fiatal életét megváltoztató este eseményeit a lány és a fiú szemszögéből is megismerhetjük. A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában vetített film egyik érdekessége, hogy letaglózó témája ellenére rendezője, Yvan Attal a saját családját is szerepeltette benne: élettársa, Charlotte Gainsbourg a vádlott édesanyját alakítja, a vádszéken pedig közös gyerekük, Ben Attal ül. A gyanusító lányt Suzanne Jouannet alakítja.

Suzanne Jouannet és Ben Attal / Forrás: Mozinet

A vetítés után Veiszer Alinda és Réz Anna filozófus, író, egyetemi oktató beszélgetnek A vád kapcsán a kollektív vétkességről. Réz Annát korábban leginkább az Üvegplafon blog és más feminista projektek révén ismerhettük. Nemrég megjelent könyve, a Mardos sok humorral és mély megértéssel nyúl a szégyen és bűntudat témájához. A Mozinet Filmnapok korábbi beszélgetéseiből készült videók megnézhető a Mozinet YouTube csatornáján.

A Mozinet Filmnapok keretében márciusban az Oscar-díjra jelölt A csendes lány, áprilisban pedig a megtörtént eseményeken alapuló Nem kapjátok meg a gyűlöletem szerepel majd. A részletes program itt található. A vád a Mozinet Filmnapok után március 23-tól látható legközelebb a mozikban.

Forrás: Mozinet