A Budapest International Documentary Festival és közönsége ismét bizonyított. Szerencsére a bátor filmekre van igény, nyolcadik fesztiválunk mérlege azt mutatja, hogy a közönséget napról napra jobban érdeklik és megmozgatják az önmagukért, másokért és az igazságért kiálló emberek történetei” – mondta Sós Ágnes alapító fesztiváligazgató.

Budapesten a Cinema City Mammutban 10 napon át, közel 50 filmet, mintegy 200 vetítésen, országszerte pedig további 10 nagyvárosban filmválogatást láthatott a közönség. A fizikai fesztivál után két héten át online folytatódott a fesztivál – a közönség kérésére.

Időközben a BIDF két versenyfilmje is a 94. Oscar-gála jelöltjei közé került. A Menekülés (Flee) című dán-francia-norvég-svéd alkotás 3 kategóriában (legjobb animációs film, legjobb dokumentumfilm, legjobb külföldi film – Dánia), az Erőltetett menet (Ascension) című amerikai film pedig a legjobb dokumentumfilm kategóriában esélyes.

Menekülés

Fennállása óta a legnagyobb nézőszámmal zárt a fesztivál, ahol harminckét alkotás szállt versenybe. A szakmai díjakat nyolc kategóriában, a különdíjakat négy kategóriában hirdették ki.

A BIDF 2022 mérlege számokban:

  • Több mint 10 000 mozinéző Budapesten és országszerte; ennek részeként csoportosan több mint 1000 középiskolás diák több mint 20 középiskolából.
  • Közel 9 500 online film lejátszás (az adat nem tartalmazza, ha többen tekintették még a filmeket háztartásonként) összesen 985 település nézőitől.

A fesztivál véget ért, de a BIDF filmjeivel év közben is találkozhat majd a közönség. További információk a fesztivál hivatalos honlapján érhetőek el.