A tavalyi, nagy sikerű Kiskakas hagyományait követve az idén is animációs oktatással foglalkozó iskolákat lát vendégül a Magyar Iparművészeti Egyetem (MIE) 2003 november 5-7 között. A meghívott intézmények és a házigazda MIE animációs filmjeinek bemutatásán kívül új szempontokat is felvető, nyitott beszélgetésekre kerül sor. A filmnapoknak a budapesti Toldi Mozi ad otthont és újdonságként szerdán és pénteken ugyanitt szimpóziumot is rendeznek, mely az érdeklődő közönség számára is nyitott lesz.
Még több magazin
magazin
Jennifer Lawrence és Robert Pattinson főszereplésével készített látványos, szédítő és letaglózó filmet a Beszélnünk kell Kevinről rendezője, Lynne…
tovább
magazin
Bokor Attila (56 csepp vér) életrajzi filmet készített a boldoggá avatott munkácsi görögkatolikus püspök, vértanú tragédiájáról. A rendezővel a…
továbbFriss
Legendás filmesekről nevezték el a Nemzeti Filmintézet négy új fóti stúdióját
Február 6-án lesz Tarr Béla temetése
Feiner Janka animációs rövidfilmje a Berlinalén versenyez
Tony Leung Chiu-Wai is ott lesz a Csendes barát magyarországi díszbemutatóján
Kedvenc cikkeink, a legjobb magyar filmek és alakítások 2025-ből. Így láttuk mi az évet.
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.
A magyar katonák az afgán káoszban is rendet vágnak
Dyga Zsombor: Szívem szerint életem végéig némafilmeket csinálnék
Mészáros Blanka: A játékunkkal képesek vagyunk gyógyítani a közönséget
a teljes dosszié
Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.
Nemes Jeles arról mesél, milyen egy diktatúra közepén, apátlanul
Nemes Jeles László: A saját eredetem foglalkoztatott
Kemény Ildikó: Nagyon szeretem az ambíciót
a teljes dosszié
November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.
Megvannak a 10. Inkubátor Pitch Fórum nyertesei
Inkubátor 10 – Budavári Balázs: Alvó Emberek
Inkubátor 10 – Kotsis Gergely: Kill Boat
a teljes dossziéNem érdekel! Csináljon másokból áldozati bárányt! Menjen ki az utcára! Ott legyen hős! Menjen neki a tanknak máshol!
Lakó / Eldorádó