Bille August olyan hatalmas nemzetközi elismerést hozó filmek fűződnek mint a Hódító Pelle (1987), az Ingmar Bergman forgatókönyve alapján készült Legjobb szándékok (1992), valamint a világsztárokat felvonultató A nyomorultak (1998 ), és a Kísértetház (1993) című filmek.

A CineFest életműdíját a nyitónapon, szeptember 13-án adják át a dán rendezőnek, majd a fesztivál nyitófilmjeként vetítik A nyomorultak című alkotását. A film Victor Hugol klasszikusa alapján készült Liam Neeson, Geoffrey Rush és Uma Thurman főszereplésével. A nagyszabású történelmi drámát hazánkban annak idején mozikban nem mutatták be, így a hazai közönség végre úgy láthatja a filmet, ahogy azt Bille August eredetileg megálmodta.

Bille August az Oscar-díjával 1989-ben

Bille August 1948. november 9-én született Bredében, Dániában. Operatőrként végzett Stockholmban, majd 1973-ban a Dán Filmművészeti Főiskolán is diplomát szerzett. 1978-ban a Mézeshetek című film hozta meg számára a rendezői és forgatókönyvírói ismertséget, az alkotás a dán Dogma-mozgalom előszelének is tekinthető. A depresszió megrázó ábrázolása a húsz évvel későbbi, hasonló tematikájú alkotások humanizmusát vetíti előre. Ezt követte két, a tinédzserek világát bemutató film, melyek Dániában hatalmas sikert arattak. A Zappa és a Hit, remény és szerelem című alkotásokban Bille August szélsőséges helyzetekbe kényszeríti főszereplőit, a görög drámák erejével taszítja őket egyre mélyebbre. Elmebaj, bűntények, nem kívánt terhesség - meghatározó elemei a filmjeinek.

A nemzetközi elismeréseket – az 1988-as cannes-i Arany Pálmát, az 1989-es Golden Globe-ot, és legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat - a XIX. században játszódó, dániai svéd emigránsok történetét feldolgozó Hódító Pelle hozta meg neki. A Hódító Pellét szeptember 14-én, szombaton, 17 órakor, az Urániában láthatja a közönség, melyet közönségtalálkozó követ Bille August jelenlétében.

Hódító Pelle

Ingmar Berman az utolsó nagy mozifilmje, a Fanny és Alexander után önéletrajzi regényeket kezdett el írni, ezek közül az elsőt, a Legjobb szándékok-at Bille August vitte vászonra Bergman forgatókönyve alapján. Ingmar Bergman szüleinek tiltott szerelmi történetéből először egy négy epizódos televíziós sorozat készült, amely alapján vágták össze azt a nagyjátékfilmet, amely 1992-ben, Cannesban ismét Arany Pálmát hozott a rendezőnek. A Legjobb szándékok című filmet szeptember 15-én, vasárnap, 17 órától láthatja a CineFest közönsége az Uránia teremben. A vetítés előtt Bille August rövid bevezetőt tart.

Legjobb szándékok

George Lucas meghívására több epizódot is rendezett Az ifjú Indiana Jones kalandjai sorozatokban. 1993-ban hollywoodi sztárokkal - Meryl Streep, Winona Ryder, Glenn Close, Jeremy Irons, Antonio Banderas - forgatta a Kísértetház című nagyjátékfilmet, amely Isabel Allende regényének az adaptációja. Nemrégiben mutatták be Csendes szív című családi drámáját, amely az utóbbi évek legérdekesebb dán filmje, három generáció viszonyrendszerét mutatja be. A közelmúltban fejezte be Szerencsés Péter című játékfilmjét, amely egy dán klasszikus regény feldolgozása.

A rendező emellett mesterkurzust is tart a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.

Bővebb információk a fesztivál hivatalos oldalán olvashatóak a további programokról és Bille Augustról is.

Címlapfotó: Sam Emerson