Hivatalosan is bejelentették az 55. cannes-i filmfesztivál programját, melyben többek közt Mike Leigh, Ken Loach, Manoel de Oliveira, David Cronenberg és Aki Kaurismaki új filmjei is szerepelnek. A rövidfilmek versenyében egy magyar alkotás, Mészáros Péter Eső utánja is megmérettetik a Martin Scorsese vezette rövidfilmes zsűri előtt. A játékfilmes zsűri elnöke idén David Lynch lesz.

Párizsban bejelentették a május 15-én kezdődő cannes-i filmfesztivál hivatalos programját. A fesztivál egyik meglepetése Roman Polanski lesz, aki egy francia irányítású kooprodukcióban forgatott filmmel, a The Pianisttel szerepel 15 év után újra a fesztiválon. Filmje egy a második világháborúban játszódó holokauszt-dráma, mely több önéletrajzi elemet is tartalmaz.

A Cannes-ban debütálók közül érdemes megemlíteni a kínai Dzsia Zsang-két, aki egy, vidéki gyerekekről szóló filmmel mutatkozik be, melynek címe Unknown Pleasures. A filmet a hírek szerint nem engedték a kínai hatóságok külföldön bemutatni. Szintén figyelemre méltó két amerikai rendező első cannes-i bemutatkozása: Paul Thomas Anderson Punch-Drunk Love és Alexander Payne About Schmidt című filmje. Az előbbiben Adam Sandler és Philip Seymor Hoffman, az utóbbiban Jack Nicholson és Kathy Bates játssza a főszerepet.

A közelkeleti válságtérség kigyensúlyozottan képviselteti magát a szemlén. A palesztin Elia Suleiman Divine Intervention és az izraeli Amos Gitai Kedma című filmjét is bemutatják. A leghangsúlyosabb jelenlét a briteket és a franciákat jellemzi. A házigazdák öt, a szigetországból érkezők négy (köztük Michael Winterbottom 24-Hour Party People c. kasszasikere) filmet mutatnak be. Az előző évhez képest a kelet-ázsiaiak és az amerikaiak alig hoztak filmeket.

Pályafutása során először vesz részt a cannes-i filmfesztiválon Woody Allen színész-rendező, akinek Hollywood Ending című filmjével veszi kezdetét a legrangosabb európai filmes seregszemle.

A játékfilmes zsűri:

David LYNCH, elnök (rendező, USA)

Christine HAKIM (színésznő, Indonézia)

Sharon STONE (színésznő, USA)

Michelle YEOH (színésznő, Hong Kong)

Bille AUGUST (rendező, Dánia)

Claude MILLER (rendező, Franciaország)

Raoul RUIZ (rendező, Franciaország)

Walter SALLES (rendező, Brazília)

Régis WARGNIER (rendező, Franciaország)

A teljes program (a filmek angol címeivel):

Nyitófilm:
Hollywood Ending (versenyen kívül) - rendezte: Woody Allen
Záró film:
And Now...Ladies and Gentlemen (versenyen kívül) - rendezte: Claude Lelouch

Versenyprogram:
The Son (belga film) - rendezte: Luc & Jean-Pierre Dardenne
Unknown Pleasures (kínai-japán-dél-koreai film) - rendezte: Dzsia Zsang-ke
Man without a Past (finn film) - rendezte: Aki Kaurismaki
The Adversary (francia) - rendezte: Nicole Garcia
Demonlover (francia film) - rendezte: Olivier Assayas
Marie-Jo and Her 2 Loves (francia film) - rendezte: Robert Guediguian
Irreversible (francia film) - rendezte: Gaspar Noe
The Pianist (francia-lengyel-német-angol film) - rendezte: Roman Polanski
10 (iráni film) - rendezte: Abbas Kiarostami
Divine Intervention (izraeli-francia film) - rendezte: Elia Suleiman
Kedma (izraeli-francia-olasz film ) - rendezte: Amos Gitai
The Religion Hour (My Mother's Smile) (olasz film) - rendezte: Marco Bellocchio
Immortal Flame (dél-koreai film) - rendezte: Im Kwon-taek
The Principle of Indecision (portugál-francia film) - rendezte: Manoel de Oliveira
Russian Ark (Orosz film) - rendezte: Alekszander Szokurov
Spider (angol-kanadai film) - rendezte: David Cronenberg
All or Nothing (angol film) - rendezte: Mike Leigh
Sweet Sixteen (angol film) - rendezte: Ken Loach
24 Hour Party People (angol-amerikai film) - rendezte: Michael Winterbottom
About Schmidt (amerikai film) - rendezte: Alexander Payne
Bowling for Columbine (amerikai dokumentufilm) - rendezte: Michael Moore
Punch-Drunk Love (amerikai film) - rendezte: Paul Thomas Anderson

Versenyen kívül:
Ararat (kanadai film) - rendezte: Atom Egoyan
City of God (brazil film) - rendezte: Fernando Meirelles
Devdas (indiai film) - rendezte: Sanjay Leela Bhansali
Murder by Numbers (amerikai film) - rendezte: Barbet Schroeder
Spirit (amerikai film) - rendezte: Kelly Asbury, Lorna Cook

Különvetítések:
The Other Side (belga film) - rendezte: Chantal Akerman
The Final Letter (francia film) - rendezte: Frederick Wiseman
Carlo Giuliani, Boy (olasz film) - rendezte: Francesca Comencini
Women in the Mirror (japán film) - rendezte: Kiju Yoshida
The Kid Stays in the Picture (amerikai film) - rendezte: Brett Morgen, Nanette Burstein
Searching for Debra Winger (amerikai dokumentumfilm) - rendezte: Rosanna Arquette
Rachida (algíriai film) - rendezte: Yamina Bachir
El Bonaerense (argentin film) - rendezte: Pablo Trapero
One Part of the Sky (balga film) - rendezte: Benedicte Lienard
Madame Sata (brazil film) - rendezte: Karim Ainouz
Cry Woman (kínai film) - rendezte: Liu Bing-dzsian
Carnages (francia film) - rendezte: Delphine Gleize
The Cat with Two Heads (francia film) - rendezte: Jacques Nolot
The Chinese Seamstress (francia-kínai film) - rendezte: Dai Sijie
Seventeen Times Cecile Cassard (francia film)- rendezte: Christophe Honore
Ten Minutes Older: The Trumpet (német-angol film)- rendezte: Victor Erice, Werner Herzog, Jim Jarmusch, Chen Kaige, Aki Kaurismaki, Spike Lee, Wim Wenders
Double Vision (tajvani film) - rendezte: Csen Kuo-fu
Bemani (To Stay Alive) (iráni film) - rendezte: Darius Mehrjui
Songs from My Mother's Land (iráni film) - rendezte: Bahman Ghobadi
Terra Incognita (libanoni film) - rendezte: Hasszan Szalhab
Heremakono (Waiting for Happiness) (mauritán-francia film) - rendezte: Abderrahmane Sissako
Sacrifices (szíriai film) - rendezte: Oszama Muhamad
The Angel of the Right Shoulder (tádzsikisztáni film) - rendezte: Dzsamsed Uszmanov
Blissfully Yours (thaiföldi film) - rendezte: Apichatpong Weerasethakul
Confession (török film) - rendezte: Zeki Demirkubuz
Tomorrow La Scala! (angol film) - rendezte: Francesca Joseph
Long Way Home (amerikai film) - rendezte: Peter Sollett


A rövidfilmes zsűri:

Martin SCORSESE, elnök (rendező, USA)

Judith GODRECHE (színésznő- Franciaország)

Tilda SWINTON (színésznő - Anglia)

Abbas KIAROSTAMI (rendező- Irán)

Jan SCHUTTE (rendező - Németország)

Rövidfilmek versenyben:
Tango de Olvido (argentin film) - rendezte: Alexis Mital Toledo
Holding Your Breath (ausztál film) - rendezte: Anthony Lucas
Yoake, A Chewing Gum Story (osztrák film) - rendezte: Roland Zumbuhl
The Stone of Folly (kanadai film) - rendezte: Jesse Rosensweet
Mavrosoufitsa (ciprusi film) - rendezte: Yannis Yapanis
Tai Tai (hongkongi film) - rendezte: Nicholas Chin
Eső után (magyar film) - rendezte: Mészáros Péter
A Very Very Silent Film (indiai film) - rendezte: Manish Sha
Speel Met Me (holland film) - rendezte: Esther Rots
Daughter (amerikai film) - rendezte: Eduardo Rodrigues
Flying (amerikai film) - rendezte: Bruce Terris
Origo + filmhu