A filmet az elsők között látunk a Berlinálén tartott ősbemutatón, majd később beszélgettünk a rendezőjével, kritikánkban pedig így méltattuk: "Török Ferenc filmje, az 1945 a Saul fia kvázi-folytatásának is tekinthető: a holokauszt és a II. világháború utóéletét, következményeit tárja fel, magyar szemszögből. A Szántó T. Gábor Hazatérés című novelláján alapuló film egyszerre thrillerszerű western-parafrázis és a múltunk egy fontos, agyonhallgatott időszakát vizsgáló szerzői mozi. (...) Bátor témaválasztásnak és professzionális megvalósításnak köszönhetően figyelemreméltó mozi. Egy újabb fontos és jó magyar film. "

A főszerepben Rudolf Péter

Az 1945 világszerte sikeres a filmfesztiválokon, korábban közönségdíjat nyert a Berlinalén, Miamiban, Washingtonban és a budapesti Titanic-on is. Műsorra tűzte a nagy presztízsű Edinburgh-i, majd a jeruzsálemi filmfesztivál is, ahol a Yad Vashem Intézet díját nyerte el, San Franciscóban a kritikusok díjával együtt a közönségdíjat is megkapta július végén. Csak Észak-Amerikában már 40 filmfesztiválra kapott meghívást, novemberben pedig az amerikai forgalmazó, a Menemsha Films New York-i és Los Angeles-i mozikban is műsorra tűzi az 1945-öt, az amerikai előzetes már megtekinthető online.

 

Török Ferenc filmje 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik, témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. Szántó T. Gábor novellájának filmes feldolgozása rendkívül erős színészgárdát vonultat fel: Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Angelus Iván, Nagy Marcell, Szirtes Ági, Szarvas József, Znamenák István és Nagy-Kálózy Eszter alakítják a fontosabb szerepeket. A görög tragédiákat idéző, mindössze néhány óra leforgása alatt játszódó dráma helyszíne egy felbolydult kelet-magyarországi falu, ahol ezen a napon mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készül. A forgatókönyvet Szántó T. Gábor írta a rendező közreműködésével, az operatőr Ragályi Elemér, a zeneszerző Szemző Tibor volt.

Az 1945-öt Magyarországon április óta mintegy 35 ezren nézték meg, és továbbra is műsoron van a budapesti és a vidéki mozikban. Az alkotás a Filmalap és a Claims Conference támogatásával készült a Katapult Film gyártásában.

Bővebb információ itt.

1945 a Facebook-on.

Forrás: Filmalap