Elek nem engedett, és bár írói tehetsége valóban kivételes volt – saját forgatókönyvei mellett, Ranódy László Móricz-adaptációjának, az Árvácskának is társszerzője volt – a felajánlott diplomát nem vette át, és csak évekkel később, miután 1969-ben elkészítette első nagyjátékfilmjét, kapta meg a neki járó papírt arról, hogy rendező.
Elek Judit
Tanulmányai során osztálytársai és tanárai is kétkedve figyelték rendezéseit, első rövidfilmje, a Találkozás sem győzte meg őket a tehetségéről – egyedül Jancsó látott benne fantáziát. Pedig a film alapötlete a rendező ambíciózus, kísérletező, a filmnyelv lehetőségeit vizsgáló attitűdjéből fakadt: civilekkel játszatta el a kamera előtt, kissé átfogalmazva és dramatizálva, de valójában a saját életüket. Mindezt úgy, hogy számára még nem volt hivatkozási pont a cinema verité akkoriban nemzetközileg egyre népszerűbb irányzata.
Hol lakik az ember?
A Találkozás (1963) egy reménytelen randevúról szól, amely során két idegen nemcsak azért feszeng, mert ilyen az első találkozások természete, hanem azért is, mert mindketten pontosan tudják, hogy nincs jövője a kapcsolatuknak. A filmet Elek jó barátja és alkotótársa, Mándy Iván élethelyzete inspirálta: „agglegény volt, és tudtam róla, hogy mi az ő személyes problémája, hogy nem fog tudni kiszabadulni a szülei lakásából, hogy mennyire kötődik hozzájuk (...).” Félénk filmbeli partnere nemcsak a cselekményben, hanem a valóságban is ápolónő volt, aki az Elek Judit által feladott apróhirdetésen keresztül jelentkezett a szerepre.
„Kell az, hogy ha hazamegyek a munkából, akkor legyen akivel megbeszélem a nap eseményeit” – mondja a nő. „Talán itt kezdődne az, amit mégis úgy emberi életnek lehetne nevezni” – válaszolja Mándy. Enervált szelídségükből egyértelművé válik, milyen nehezükre esne egy másik ember iránti érzelmi elköteleződés, de még erre vágyni is hiábavaló lenne, hiszen a másik ember mellett a saját tér is kell a boldogsághoz.
Találkozás / Fotó forrása: NFI Filmarchívum
A lakhatás kérdése a szocializmus irodalmának és filmművészetének egyik központi témája volt: egyszerre jelent meg válságként, mint a szétköltözés lehetetlensége, az emberhez méltó tágasság hiánya, ügyezésként, mint a bürokrácia terhe vagy épp a simliskedés kényszere, és sikerként, mint a modernizáció, a lakótelep-építések eredménye. Mindez Elek Judit életművében is megkerülhetetlen, nála azonban a társadalmi vizsgálódástól és jelentéstől elválaszthatatlan az otthon lélektani minősége – a rendezőt elsősorban nem a lakhatás szociológiája, hanem az otthonhoz kötődő érzelmek és szimbólumok foglalkoztatják.
Az otthon mint az ember személyes történetének múzeuma, a történelem lenyomata jelenik meg a Kastélyok lakói (1966) című filmben. Zöldi István operatőr kamerája a Festetics-kastély előkelő urain időzik el: bárók, grófok, főnemesek portréfestményei lakják a pompás termeket. A kamera szellemmé válik, Bakfark Bálint dallamára nyújtottan halad el a kísérteties folyosókon, keresi a márvány kandallónál és a növényekkel benőtt ablakban a lakókat – élőket és holtakat. A szécsényi kastély egy szárnyában főúri házaspár őrzi egykori életét néhány szobányi vitrinben, vázában, fényképen. A gödöllői kastélyból idősek otthona, a szigligetiből alkotóház, a héderváriból pedig iskola lett. Az egykori bálteremben vaságyak sorakoznak, a társalgó freskói mellett bordásfalat állítottak, hogy jól legyen felszerelve a tornacsarnok.
Kastélyok lakói / Fotó forrása: NFI Filmarchívum
„A gróf az nagyon gonosz volt, és a szegény népet sanyargatta” – mondják föl a rendszer krédóját az iskolások Eleknek, mire ő megkérdezi tőlük, szerintük élnek-e még grófok. Elűzték, kivégezték őket, válaszolják a gyerekek. Elek a főúri házaspár csöndes hétköznapjainak és a gyerekek feleleteinek szembeállításával nem ironizál, csak finoman idézőjelbe teszi, megkérdőjelezi a szocializmus történelemképét.
Meddig él az ember?
A hetvenes évek magyar filmjei, mint például a Ha megjön József (Kézdi-Kovács Zsolt, 1976), a Családi tűzfészek (Tarr Béla, 1977) és az Ajándék ez a nap (Gothár Péter, 1979) a szocializmusbeli lakáshelyzetet a társbérletekben töltött nyomasztó évek, a túlzott közelségben elsorvadó emberi viszonyok bemutatásával dolgozták föl. Elek Judit ezzel ellentétben arról készített filmet, hogy mi történik egy egyedülálló idős asszonnyal, aki négyszobás belvárosi lakásában őrzi a családja régi bútorait, hajóskapitány édesapja különleges tárgyait, fényképeit és lemezeit, miközben a ház többi lakásában családok összezárva nyomorognak. A helyzet tarthatatlanná válik, az idős nőnek költöznie kell – el kell hagynia otthonát, és már csak az élteti, hogy viheti magával a tárgyait, bútorait, élete múzeumát.
A Sziget a szárazföldön (1969) Elek legszebb játékfilmje, mellyel a nemzetközi filmes világban is megerősítette a hírnevét. Egészen rendkívüli a film dokumentarista stílusa, melyet a rendező az operatőrrel, Ragályi Elemérrel dolgozott ki, a fiatalabb korában komikus szerepeket vállaló Kiss Manyi pedig megrázó alakítást nyújt mint finom nő, szeretetteljes barát és gyermekien naiv idős hölgy. Elek Judit filmjével kifordítja, fikcionalizálja, személyessé teszi a lakáshelyzetből adódó kényelmetlenséget és megválaszolja a kérdést: Meddig él az ember? Amíg van otthona, személyes tere, ahol azt tehet, amit csak akar.
Sziget a szárazföldön / Fotó forrása: NFI Filmarchívum
Míg a nagypolgári körülmények között élő Kiss Manyi másra sem vágyik, mint hogy bútorai, lemezei, fényképei nyugalmában az emlékeibe feledkezhessen, a Meddig él az ember? (1967) munkásosztálybeli szereplőinek életét a munka határozza meg. A két tételből álló film első részében egy köztiszteletben álló, idős gyári munkás nyugdíjazását látjuk, a második részben pedig azt, ahogy egy parasztfiú beiratkozik egy ipari technikumba Budapesten.
Az idős esztergályos egész addigi életét munkával töltötte. Ragályi Elemér operatőr rendkívüli képei szinte szakrális rituálékká nemesítik a munkahelyi rutinokat, amelyek a kiegyensúlyozottságot és boldogságot jelentették a férfi számára. Nyugdíjazása után nem találja a helyét otthonában, nem érzi jól magát a felesége mellett, nem elégíti ki a szomszédolás sem. A fiatal Pista a könnyebb boldogulás reményében megy Pestre, hogy hasonló rituálékba tanuljon bele, mint amilyeneket az első részben láthattunk.
Azonban a vidéki élet nyugalmához, az árnyas mezőn, beszélgetéssel töltött délutánokhoz képest a bentlakásos iskola katonás rendje kegyetlennek hat. Meddig él az ember? Amíg dolgozik. Ennek a válasznak a magától értődését bizonytalanítja el Elek Judit filmje, rámutatva, hogy a munka miként szorítja ki az önállóságot, a kötetlen időbeosztást, a szenvedélyeket a mindennapokból.
Mit tehetnek a nők?
Elek különös érzékkel fordul a szocializmusban a nők összetett problémái, kilátásaik és kilátástalanságaik felé. Az Istenmezején 1972-73-ban (1975) című filmben például látszólag remek lehetőségek állnak a családok előtt: a tanács jól felszerelt házakat biztosít, a férfiak dolgozhatnak a helyi bányában, a nők pedig élhetnek háztartásbeliként, vagy elmehetnek a varrodába tanulni. Azok a lányok, akik valami másra vágynak, rögtön kívülállókká válnak – Ilonka életében még az is óriási bonyodalmat okoz, hogy egy nála szegényebb, árva fiúba szeret bele, de más lányok, például Marika sorsába is belelátunk, akinek az a vágya, hogy technikumba járhasson és a városba költözhessen.
Istenmezején 1972-73-ban / Fotó forrása: NFI Filmarchívum
Elek Judit következő filmjében, az Egyszerű történetben (1976) még világosabban, strukturáltabban fogalmazza meg az istenmezei lányok nehézségeit. Részben ugyanazokkal a nyersanyagokkal dolgozik, mint korábbi filmjében, a film szerkesztése és hangsúlyai azonban egy egészen más hangütést eredményeznek: inkább a különböző generációk problémáit állítja egymás mellé, csak úgy, mint ahogy azt a Meddig él az ember? című filmjében tette.
Ezúttal Ilonka helyett Marika történetére kerül a fókusz, a családjában élő nők három generációjára. Kapcsolataikat az elhallgatás és elhallgattatás mintázatai határozzák meg: Marika nem meri elmondani az anyjának, hogy két fiú molesztálta, a megözvegyült anya azért nem választ magának új férjet, mert az sértené a gyerekeit, az anya a nagymamát mindig csöndre inti a kamera előtt.
Egyszerű történet / Fotó: NFI Filmarchívum
Az abúzus tárgyalása a film egyik leghangsúlyosabb jelenete, amely rávilágít arra, hogy a közösség és a saját családjuk milyen erős nyomást gyakorol a bántalmazott nőkre, hogy azok ne beszéljenek az őket ért traumáról. Az Egyszerű történet nem válik a szexuális bántalmazás ellen felszólaló programfilmmé, Marika karakterét összetetten mutatja meg, formájából adódóan meghagyja magának a szabadságot arra, hogy elkalandozzon a lány különös személyiségében, sértett-lázadó gesztusaiban, az anyjával és a korabeliekkel való kapcsolatában.
Mihez kezdünk a múltunkkal?
Elek saját regényét feldolgozó így jöttem-filmjében is központi szerepet kap a lakhatás kérdése és a nők helyzete. Az Ébredés (1995) főszereplőjének, Katinak édesanyja nélkül, egy zsúfolt társbérletben kell boldogulnia. Osztálytársai közül sokan első filmjükként mutatkoztak be ehhez hasonló felnövés-történetekkel, de rendező azt mondta, pont a személyessége miatt kellett várnia ennyi időt a regény megfilmesítésével.
Elek Judit zsidó családba született, a vészkorszakot egy Pozsonyi úti védett házban, majd a budapesti gettóban élte túl. Sok családtagját, köztük nővérét is elhurcolták és kivégezték egy náci haláltáborban – neki állít emléket a Visszatérés című film is.
Ébredés / Fotó forrása: NFI Filmarchívum
Az önéletrajzi ihletésű munkái mellett a Mondani a mondhatatlant - Elie Wiesel üzenete című filmjében is a holokauszttal foglalkozik. A rendező Elie Wieselt, a túlélő írót kíséri vissza gyermekkora helyszínére, Máramarosszigetre, majd ahová onnan elhurcolták, Auschwitz-Birkenauba és Buchenwaldba is. A filmrendező és Elie Wiesel rokonságra találnak mint a bölcs, polgári humanizmus képviselői, az emlékezés, az európai kultúra védelmezői.
A múlt feldolgozásának szüksége végigkíséri Elek Judit egész életművét. A Tutajosokban (1990) a magyar antiszemitizmus történetének egyik, a nemzetközi nyilvánosságot is sokkoló eseményét, a tiszaeszlári vérvádat dramatizálta. Az otthontalanság ebben a filmben mint a zsidóság alapélménye tematizálódik: a kitaszítottság nemcsak a konkrét történet szintjén, de szimbolikusan is megjelenik a filmben. Az első jelenet Jákob (Mucsi Zoltán) házának a felégetésével indul, majd a férfit a tutajosok fogadják be, akik életük javát a Tiszán töltik. Az életvitel és maga a tutaj, a folyó kedélyváltozásaival, az idegen hajókkal szemben védtelen, otthonként aligha szolgáló fadarab magukba foglalják a zsidóság történeti és aktuális száműzetését.
„Mindaddig, amíg a magyar társadalom nem tud rendet rakni a saját múltjában, addig nem tud jövőt építeni” – történelmi filmjeiben Elek a múlt megértését, feldolgozását a jelen megértéséhez alapvető feltételeket gondolta el. A magyar történelmet olyan filmekben is vizsgálta, amelyek a szocializmus bizonytalanságait, kritikáját egy múltbéli helyzettel, eseménnyel vont analógián keresztül fogalmazzák meg, hasonlóan például Kósa Ferenc Ítélet vagy Szabó István Mephisto című filmjeihez. Ilyen volt a Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társainak ügyében (1980) című film is, mely egy tárgyalótermi drámában bont ki kérdéseket a forradalom lehetséges útjairól, becsületről és árulásról.
Tutajosok / Fotó forrása: NFI Filmarchívum
Elek Judit olyan fontos témákat visz filmre, mint a nők elleni erőszak, lakhatási kérdések, munka és szabadidő viszonya a szocializmusban vagy az antiszemitizmus története Magyarországon, igazán széppé és maradandóvá mégis valami más teszi a filmjeit. A Meddig él az ember? nótázó, pálinkázó munkásemberei, az Egyszerű történet tánc közben egymástól elszakíthatatlanul, percekig enyelgő szerelmespárja, a szécsényi kastély omladozó folyosóin kifeszített szárítókötelek. A fontos ügyek mellett Elek Judit teret nyit az élet banális pillanatainak, nem programszerűen foglalkozik emberekkel, nem egyszerűsíti az életüket egy-egy társadalmi probléma reprezentációjává. Felteszi a kérdést, hogy hogyan élnek az emberek, és minden filmjében rengeteg figyelemmel keresi a választ.
Elek Judit életműve előtt a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál minden idők eddigi legnagyobb, 18 filmből álló retrospektív programjával tiszteleg, mely mellé egy angol nyelvű könyvet is megjelentetett a rendezőről, The Lady from Budapest címmel (melyet a Sziget a szárazföldön angol címe, a Lady From Constantinople átirataként adtak).
A magyar nézők számára öt filmje elérhető a Filmio kínálatában.
