Új független magyar vígjáték októbertől a mozikban
Október 7-én kerül a hazai mozikba Dusa Tibor rendezésében egy független, új magyar vígjáték Pecakúra címmel, mely teljes egészében önerőből készült, minden támogatástól nélkül.
A film Pásztor István (Szoboszlai István) történetét mutatja be, aki egy számára balul sikerült terápiát követően elhatározza, hogy bosszút áll az orvosán. Tervébe azonban némi hiba csúszik, amikor összetalálkozik a levakarhatatlan és idegesítően kíváncsi parkolóőrrel, Muszáj Lajossal (Tóth Imre „Bruti”). Miután Pásztor elmesél neki mindent, az őr úgy dönt, hogy segít neki bosszút állni. Persze tervezni és végrehajtani az két különböző dolog. Főleg, hogy kiderül nem csak ők akarnak bosszút állni az orvoson. Na és persze ott a parkolóőr volt sógora is, valahogy vele is le kell számolniuk.
Dusa Tibor a film rendezése mellett a forgatókönyvet, az operatőri és a produceri munkát is végezte, a forgatókönyvet Csirmaz Ágnessel közösen írta, aki producertársa is volt Szoboszlai István mellett. A 98 perces film főbb szerepeiben Szoboszlai István és az országosan is elismert stand-up humorista, Tóth Imre „Bruti” látható, mellettük feltűnik többek közt Bujdosó Zoltán, Tóth János, Szoboszlai Miklós, Uray Zsolt, Dombi Tibor, Gábor Betti, Derzsi „Vezér” Bálint és Fige Sándor.
Dusa Tibor független, teljes egészében önerőből készült filmjét október 7-én tűzik a hazai mozik műsorára.
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.