A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált idén negyedik alkalommal rendezték meg, október elején elsőként külön programmal a 13+-os kamaszok számára; október 23-24-én a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban pedig a kisebb, 4-12 éves korosztálynak szóltak a programok.

A Cinemira KIDS fesztiválon az óránként induló filmes válogatásban korosztályokra bontva, 4-6, 7-9, és 10-12 éveseknek vetítettek rövid animációs és élőszereplős filmeket, emellett nagy érdeklődés övezte a filmszakmával és a színészkedéssel kapcsolatos beszélgetéseket is. A szombati Színész leszek! programban Lovas Rozi, Nagy Ervin, Wunderlich József és Für Anikó meséltek pályájuk kezdetéről. 

Papp Laci

A gyerekek megismerkedhettek a szereplőválogatás, azaz a casting rejtelmeivel is, Steinhauser Andrea casting director és Tiszeker Dániel filmrendező segítségével. A vasárnapi Rutkai Bori Banda koncert után egy különleges workshop keretében videóklipet forgathattak a zenekar tagjaival; a bűvészkedés iránt fogékonyak pedig megismerhették Rodolfo legendás trükkjeit Kelle Botond bűvész előadásában, és a 110 éve született, legendás illuzionista életútját idézte fel lánya, Gálvölgyi Judit és unokája, Gálvölgyi Dorka.

A Cinemira interaktív fesztivál, a népszerű filmes beszélgetések mellett teltházzal mentek a workshopok is: a gyerekek számára az egyik legizgalmasabb programnak bizonyultak a kaszkadőr, a tánc, az animáció és a filmtrükk workshopok.

A Cinemira KIDS emellett versenyfesztivál, ahol a rangos szakemberekből álló zsűrik Aranymókus-díjjal díjazták a legjobb alkotásokat, valamint az esemény elmaradhatatlan részeként Gyerekzsűri döntött a fesztivál fődíja, a legjobb magyar rövid gyerekfilmnek járó Aranymókus-díjról és a vele járó 300 ezer forintról.

A róka és a törpe


A 4. Cinemira KIDS Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál díjazottjai:

Legjobb magyar rövid gyerekfilm:

Cserebogarak: Papp Laci / rendezte: B. Nagy Ervin

1937. Angyalföld, a tízéves Papp Laci barátaival minden délután a fóti utcai grundra jár le focizni. A környék nagy vagányai is betévednek hozzájuk és elveszik a labdájukat. Laciék elhatározzák, hogy kesztyűt húznak és megtanulnak bunyózni...

Legjobb rövid animáció:

Meleg csillag / rendezte: Anna Kuzina (Oroszország)
Egy madárka tart rendet az égen, ám takarítás közben véletlenül leejt egy csillagot, amire gyerekek találnak rá odalent a Földön.

Animációs zsűri különdíj:

A másik farkas / rendezte: Ira Elshansky (Oroszország)

A rajzfilm három jól ismert mesében, Piroska, a hét kecskegida és a három kismalac történetében cseréli ki az ordas farkast egy vegetáriánus farkasra. Az okostelefonok, az elvarázsolt internet-erdő és egy sajátos zenei tehetséggel megáldott kis kecskebak is szerephez jutnak.

Legjobb rövidfilm:

Zuhanyfiúk / rendezte: Christian Zetterberg (Svédország)

A csapattal folytatott heves edzőmérkőzés után a 12 éves Viggo és Noel hazamennek, és mindenféle kihívást találnak ki maguknak, hogy összemérjék az erejüket.

Rövidfilm zsűri különdíj:

Visszatekerés / rendezte: Hugo Chetelat (Kanada)

Leo meglátogatja nagyapját. Az idős férfi már nem tud beszélni sem, a fiú váratlanul mégis megtalálja a módját, hogy kommunikálni tudjanak.

ECFA-díj (az Európai Gyerekfilm Szövetség díja):

A róka és a törpe / rendezte: Yaprak Morali, Are Austnes (Norvégia)

Az éhes róka ennivalóra vadászik egy hideg téli éjszakán. Az erdő szélén egy kis farmra lel, ám ahogy közelebb lopakodik a tyúkólhoz, fülön csípi az őrségben álló törpe.

Zuhanyfiúk

A Cinemira idén is külön videófilmes versenyt hirdetett 10-14 éves gyerekeknek, akik saját filmet forgathattak adott témára. A legjobb gyerekek által készített film Junior Aranymókus-díját Bukovszki Borbála A rab gólya és Egyszer talán majd mégis vége lesz című kisfilmjeivel nyerte el. A videóverseny különdíját Szentgyörgyvári Laura és Körmendi Márton Csak egy álom volt című rövidfilmjükért kapták, valamint Kozma Csenge Szabadság című alkotásáért.

A Cinemira Filmfesztivál idén is megismétli tavalyi nagy sikerű, országos akcióját: 2021. december 3-ig ingyenes hozzáférést biztosít magyarországi óvodáknak a fesztivál kicsiknek szóló, best of válogatásához. A programra jelentkezni a www.cinemira.hu weboldalon lehet.

A CINEMIRA Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál a Liszt Ünnep keretében a Müpa és az Emberi Jogi és Kulturális Alapítvány közös programja. A fesztivál támogatója a Nemzeti Filmintézet.

A címlapképen a fesztivál nyertesei láthatóak: B. Nagy Ervin, Christian Zetterberg és Anna Kuzina / fotó: Posztós János, Cinemira