Hétfőn indul Orosz Dénes Poligamy című filmjének forgatása, ennek alkalmából tartott sajtótájékoztatót a gyártó Skyfilm, ahol bemutatkoztak a film alkotói: Orosz Dénes rendező, Herendi Gábor producer, Fillenz Ádám operatőr, Kovács Zoltán vágó és a szereplők: Csányi Sándor, Tompos Kátya, Péterfy Bori, Bartsch Kata, Parti Nóra, Tenki Réka és Réti Adrienn.

Orosz Dénes a Színház és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvírói szakán végzett Schulze Éva osztályában, Szabó Iván, Gergely Zoltán és Mádl Miklós osztálytársaként. "Összesen kilencszer felvételiztem a főiskolásra, szerintem ez egyfajta rekord is lehet. Hat éven keresztül, több szakra is beadtam a jelentkezésemet, míg fel nem vettek forgatókönyvíró szakra. De nem bántam meg, ugyanannyi lehetőségünk volt rendezni, és legalább megtanultam magamat írásban kifejezni."

Amiről beszélni szeretne: a férfi-nő kapcsolat Fotó: Varga Ferenc

Számtalan, saját minősítése szerint nézhetetlen amatőrfilm és egy-két vizsgafilm, és egy újságírásban és a szociálpedagógiában tett kanyar után Orosz Dénes a Melletted című kisfilmjében találta meg a témát, amiről beszélni szeretne: ez pedig a férfi-nő kapcsolat. A Poligamy forgatókönyve már három éve készen áll, ekkor kereste meg Herendi Gábort, a Skyfilm vezetőjét, aki természetesen rögtön le akart csapni a forgatókönyvre, de Orosz nem engedett nagy álmából: végül ő a rendező és Herendi a producer a hétfőn kezdődő forgatáson. "A sok éves tologatásnak elsősorban anyagi okai voltak, de mostanra összeállt a szükséges anyagi háttér." A film 200 millió forintból készül, melyhez az MMK 50 millió forint szelektív támogatást nyújtott, és a Valami Amerika 2 nézőszáma után járó normatív támogatást is a Poligamy gyártására fordítják. A tévék közül a TV2 szállt be koproducerként, élnek a filmtörvény adta 20%-os lehetőséggel, és néhány céget is sikerült meggyőzni.

A Melletted a Poligamy tökéletes előképe, mind párkapcsolati témájában, mind dialóg- és színészközpontúságában. Abban azonban különbözni fog a két film, hogy míg a Mellettedben csupán két ember dinamikáját kellett a tökélyre fejleszteni, addig a Poligamyban egy történetet kell végigvezetni. Sajnos a történetből a film teljes élvezete miatt még csak keveset tudhattunk meg, a silabuszból is csak annyi derül ki, hogy András és Lilla öt éve vannak együtt, kapcsolatuk éppen kezd megfáradni, amikor Lilla bejelenti, hogy terhes. András úgy csinál, mintha örülne a hírnek, de valójába pánikba esik, és másnap egy vadidegen, gyönyörű nő mellett ébred az ágyban, majd számtalan nővel létesít kapcsolatot, ahogyan a szinopszisban is áll: "A férfi-nő kapcsolat minden fázisát, minden lehetséges útját bejárja". "Bár önéletrajzi ihletésű lenne, de sajnos nem az: annyiban igen, hogy három évvel ezelőtt, amikor ez a forgatókönyv készült, akkor én is párkapcsolatban éltem, annak minden kételyével, kérdésével és válaszával. Emlékszem, sétáltam az Astoriától a Blaha felé a főiskolára, és egyszercsak beugrott a sztori. De óvatosnak kell lenni az ötletekkel, mert az egy dolog, hogy én akarok valamit a történettel, de a lényeg az, hogy történet akar-e tőlem valamit: és a Poligamy esetében nagyon akart."

Nézd meg a Poligamy tökéletes előképét, a Mellettedet!

A forgatókönyvet Orosz Dénes készítette, ám hétfőn átül a rendezői székbe, és 30 nap alatt leforgatja azt. "Tarantino mondta, hogy addig nem nyúl rendezőként a forgatókönyvhöz, amíg rendesen meg nincs írva, aztán a forgatáson rendezőként kijavítja, amit az a másik barom elrontott. Valahogy én is így vagyok vele, eddig írtam, most rendezni fogom, és nyilván javítani is". A munkatársak változatlanok: a Mellettedhez hasonlóan az operatőr Fillenz Ádám, aki a látványvilág megteremtéséért volt felelős az előkészületek során, a vágó pedig Kovács Zoltán pedig a dramaturgiában igyekezett segíteni. Fillenz Ádám elmondta, hogy szeretné Budapestet olyannak megmutatni, amilyennek ő látja, és a próbafelvételek és a helyszínek kiválasztása biztatónak tűnik, és reméli, hogy a Poligamy képileg is emlékezetes film lesz majd. (Fillenz fényképezte a Mellettedben ezt a képet!)

A film főszereplője Csányi Sándor, ő alakítja a párkapcsolati paráktól gyötört Andrást. "Én ismerem az egész sztorit, higyjétek el, nagyon jó! Egy éve ebben a filmben élek, csak ezzel foglalkozom, a válogatáson közel negyven nővel nézett össze Dénes, életem egyik legszebb időszaka volt, gyakorlatilag majd mindegyikkel csókolóznom kellett." A női főszerepet Tompos Kátya alakítja, de a filmben számos fiatal tehetség kap bemutatkozási lehetőséget,  Parti Nóra rendőrnő lesz, Bartsch Kata egy igazi gondoskodó anyatigris, Péterfy Bori pszichológus, aki tartogat meglepetéseket, Réti Adrienn egy pimasz és szexi díszlet- és jelmeztervező lányt alakít, Tenki Réka pedig egy céltudatos orvostanhallgatót, akinek nagyon pontos elképzelése van az életről. A filmben szerepel még Bánfalvi Eszter, aki egy magyar szakos bölcsészlányt alakít, valamint Osvárt Andrea, aki pedig egy gondoskodó óvonőt. Ők alkotják majd Csányi Sándor háremét.

Számtalan nővel létesít kapcsolatot Fotó: Varga Ferenc

A forgatás hétfőn kezdődik meg majd az épített díszletben, ami nagyon nagy segítség, mert a lakás nagyon fontos szereplője a filmnek, és hát a gyártási folyamatot is jelentősen megkönnyíti. Itt indul a harminc napos forgatás, és a film első jelenete is, ezután külsőkben és különböző külső helyszíneken, kávézókban, éttermekben, teraszokban, night clubokban és jazz clubokban forgatnak majd 30 napon át. A forgatás végeztével azonnal nekilátnak a vágásnak, és december 10-én már a mozikban szeretnék látni a filmet. "A Poligamy arról szól, hogy mi minden van a férfi és nő között. A párkapcsolat a mi generációnk számára már társasjáték, hozzá vagyunk szokva a játszmákhoz. A szüleink generációja még nem ilyen volt, számunkra viszont szokványos, hogy lépten-nyomon összetörik a szívünket. A Poligamy romantikus komédia lesz, méghozzá tényleg romantikus és tényleg komédia."

A cikkben szereplő képeket Varga Ferenc készítette. Köszönjük neki!