Premier 2008 karácsonyán

A Valami Amerika 2 forgatása jövő nyáron kezdődhet, így sok részlet még bizonytalan, ellenben a bemutató időpontja 2008 Karácsonyán lesz, állítja határozottan Herendi Gábor. A folytatásból megtudhatjuk, hogy mi történik a lottónyereménnyel, ugyanakkor a második rész olyan formában készül, hogy azok is értsék, akik nem látták az előzőt.

Miért készül a folytatás? Herendi Gábor erre úgy válaszolt, hogy engedett a rajongók nyomásának. „Egy gyors körbetelefonálás után kiderült, minden főszereplő szívesen részt venne az újbóli közös munkában, és ez adott muníciót a folytatáshoz.”

Folytatás a bevált recept alapján

A visszatérést a biztos recepthez az is indokolhatja, hogy a rendező előző filmje, a Lora 80 ezres nézettsége komolynak számít hazai viszonylatban, de korábbi alkotásainak (Valami Amerika, Magyar vándor) többszázezres közönségével összehasonlítva mindenképpen kevesebbet teljesített.

Egyelőre a történettel kapcsolatban nem sikerült további részleteket megtudnunk, de a rendező hasonlóképpen az előző filmhez színvonalas szórakozást biztosító vígjátékot ígér, sok zenével.

A Valami Amerika folytatása 300 millió forintos költségvetésből forog, amelynek fele már rendelkezésre áll. A forgatás a tervek szerint 2008 nyarán kezdődhetne el, és körülbelül 35 napig tartana. A zömében budapesti és pár nap Los Angeles-i helyszíneken folyó munka során Márton Balázs áll majd a kamera mögött.

Ahogyan arról már a szemletévében is beszámolt a filmhu olvasóinak, a Valami Amerika 2 mellett Herendi Gábor producerként beszállt Orosz Dénes Poligamy munkacímmel jegyzett, párkapcsolati viszonyokat feldolgozó filmjébe, hiszen a férfi-nő kapcsolat vizsgálata nem idegen a Lora alkotójától.

„Rajongó óda a női nemhez”

A Poligamy szintén jövő nyárra van ütemezve, a film költségvetése ugyancsak 300 millió körüli, tájékoztatott Herendi Gábor. „A gyártást meg tudjuk oldani, de az anyagi háttér biztosításához további partnereket keresünk.” A produkció már be is adta pályázatot a MEDIA Deskhez.

Egy kapcsolat anatómiája
Kép a Melletted című film weboldaláról

Orosz Dénes elmondása szerint most folynak az előkészületek, vagyis helyszín, színészek keresése és a stáb többi tagjának összeállítása. A színészek válogatása most is zajlik, a Melletted-ben az egyik főszereplőt alakító Tompos Kátya mellett több fiatal, ígéretes színész feltűnése várható. Az alkotók praktikus okokból azért tervezik ugyancsak 2008 nyarára a forgatást, mert a legtöbb színházi színész ilyenkor jóval szabadabb. Valamint nem akarják elkapkodni a megvalósítást, ezért is hagytak maguknak több időt az előkészítésre.

Orosz Dénes is azon alkotók közé tartozik, akik alapanyagként saját tapasztalataikat használják. „Az ötletek sokszor a párkapcsolataimból pattannak ki, ezek jellegzetességei, csapdái izgatnak.”

Előzetes filmplakát-terv
Folyik a forgatókönyv csiszolása is, a forgatókönyvíró szakon végzett rendező már túl van a harmadik verzión, de még további 2-3 változat elkészítését jósolja. Annak ellenére, hogy egyedül ír, gyakran teszteli az újabb könyveket környezetén, hogy a visszajelzéseket felhasználja.

A kisfilmhu oldalán is megtekinthető Melletted című film előtanulmányt jelentett a jóval összetettebb Poligamyhoz. „A különleges, szokatlan alapszituáció”-val rendelkező vígjátékról annyit sikerült még megtudni, ami a címből is kikövetkeztethető, hogy „jóval több női szereplő lesz benne, mint férfi”, ugyanakkor „egyfajta rajongó óda a női nemhez”.

A Melletted-del lényegében megszületett a Poligamy történetmesélési formája és dialógustechnikája, amely a szituációkban kibontakozó jellemek humorára épül. A képi világról ugyancsak határozott elképzelések születtek, Fillenz Ádám operatőrrel, állandó alkotótárssal. A képek dinamikusabbak lesznek, mint a korábbi rövidfilmben, de a „legfontosabb, hogy alátámasszák a történetet és a színészek játékát.”