Kihirdette hivatalos programját a wiesbadeni goEast Nemzetközi Filmfesztivál. Az idén 20 éves Közép- és Kelet-Európai filmalkotásokra fókuszáló fesztivált hibrid módon rendezik meg május 5-11. között: májusban online és on-demand módon lesznek elérhetőek a filmek, de a fesztivál hivatalos versenyprogramját az őszi testvérfesztiválon, az Exground Filmfesten is bemutatják, hagyományos körülmények között, nagyvásznon. A magyar projekteket is rendszeresen felvonultató East-West Talent Lab-et szintén online tartják meg a fesztivál ideje alatt. A többi szakmai program, ideértvea a Symposium nevű filmelméleti és filmtörténeti konferenciát, később az év folyamán fog megvalósulni.

A goEast Lichter Péter és Máté Bori legújabb, hét szegmensből álló egész estés kísérleti filmjének, A horror filozófiájának első három részletét mutatja be az Anarcho Shorts szekciójában. A filmet alkotók két nyolcvanas évekbeli slasher film (Rémálom az Elm utcában, Rémálom az Elm utcában 2.: Freddy bosszúja) 35 mm-es tekercseinek képzőművészeti felhasználásával (roncsolásával, festésével és karcolásával) hozták létre - korábbi filmjük, a The Rub technikájához hasonlóan.

The Philosophy of Horror / A horror filozófiája /// trailer from Péter Lichter on Vimeo.

A rendezőpáros új filmje Noël Carroll műfajelméleti alapkönyvére, a The Philosophy of Horrorra (1990) épül. Carroll hét fejezetben járja körül a horror paradoxonját, vagyis azt a műfajt meghatározó ellentmondást, miszerint a horror nézője önként és nagy élvezettel veti alá magát olyan érzelmeknek, amelyeket egyébként ösztönösen kerülne. Lichter Péter és Máté Bori pedig ezt finomhangolva meríti el nézőt a zsánerfilmek és az avantgárd, a filmelmélet és Hollywood érzéki együttállásába. Megismerteti azt a kísérteties gyönyört, amit egy jó horrorfilm kiválthat a befogadóból - mindezt színes, absztrakt, szinte pszichedelikus képsorokkal és Horváth Ádám Márton zeneszerző éteri, meditatív hanghullámaival.

Az alkotók producerükkel, Nedeczky Dórával, előző nagyjátékfilmjükhöz, az Üres lovakhoz hasonlóan event-alapú, alternatív forgalmazásban tervezték eljuttatni a filmet a közönséghez, de a COVID-19 okozta vészhelyzet miatt a tervezettnél korábban, előreláthatólag már a nyár folyamán megjelentetik VoD-on. A kivételes helyzet miatt a csapat a hivatalos premier előtt limitált ideig lehetővé teszi, hogy törzsközönségük láthassa a filmet, és Q&A-re is lesz lehetőség.



"Csekély adományért cserébe megnézheted filmünk mind a 60 percét - az ágyból, a kanapéról vagy egy függőágyban ringatózva" - üzenik a film alkotói. A horror filozófiája premier előtti elérhetőségéről IDE KATTINTVA olvashatsz további információkat.

A filmet követheted Facebookon és Instagramon, Etimológia című első része jelenleg a holland Go Short Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál rangos Európai Versenyprogramjában látható május 13-ig.