Zsigmond Vilmos

McCabe & Mrs. Miller / szeptember 24. 20:30 / Uránia Nemzeti Filmszínház
Harmadik típusú találkozások / szeptember 25. 19:30 / Szent István tér

Az Oscar-díjas operatőr mesterműveinek a megszámlálásához legalább két kézre van szükségünk. Ezekből most kettőt vetítenek a filmmaratonon: a McCabe & Mrs. Miller című, máig sűrűn hivatkozott revizionista western és Steven Spielberg kasszasikere, a Harmadik típusú találkozások is látványos bizonyítékát adja a magyar operatőr zsenialitásának.

Az előbbiben Robert Altman a vadnyugat mítoszával akart leszámolni. Ehhez Zsigmond egy kockázatos eljárással elővilágította a nyersanyagot, ezzel a színek fakóbbak és egyben realisztikusabbak lettek. Warren Beatty és Julie Christie bordélyházába bűn lenne nem betérni most, hogy nagyvásznon, felújított kópián láthatjuk Zsigmond második westernjét.

A Harmadik típusú találkozásokat szabadtéren, óriási vásznon vetítik, ahol alighanem a földönkívüliek közelségét jelző színes fények még inkább lélegzetelállítóak lesznek. Mostanság, amikor az ismeretlenre jellemzően bizalmatlansággal és elzárkózással reagálnak az emberek, jó lesz látni egy ennél jóval optimistább filmet.

Jankovics Marcell

János vitéz / szeptember 24. 19:30 / Szent István tér
Ének a Csodaszarvasról / szeptember 25. 19:30 / Uránia Nemzeti Filmszínház

2021. május 29-én elhunyt a magyar animációs szakma egyik legnagyobb alakja, Jankovics Marcell. Elsősorban rajzfilmrendezőként ismerte a világ, de azon kívüli munkássága is olyan gazdag, hogy a teljesség igényével felsorolni lehetetlen: volt grafikus és könyvillusztrátor, tanulmányai és könyvei jelentek meg művelődés- és művészettörténeti témákban, rajzolt képregényeket, és számos ismeretterjesztő filmet készített magyar szentekről.

Jankovics rendezte a legelső egész estés magyar animációt, a János vitézt, melyet a Filmarchívum pár éve 4K felbontásban restaurált és a filmet külföldön is újrabemutatták. A Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára készült animáció a magyar irodalom egyik klasszikusát filmesíti meg: Kukorica Jancsi felnövéstörténete és kalandjai gonosz mostoháktól és zsiványoktól kezdve óriásokon és királyokon át egészen szeretett Iluskájának karjaiig.

A János vitéz mellett a rendező 2001-ben bemutatott Ének a Csodaszarvasról című nagyjátékfilmjét is műsorra tűzi a BKFM, méghozzá szintén frissen restaurált formában: a film négy mondakörre épülő fejezetben dolgozza fel a magyarok őstörténetét, melyet az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthatunk szeptember 25-én 19.30-tól.

Billy Wilder

Legénylakás / szeptember 23. 20:00 / Uránia Nemzeti Filmszínház

Billy Wilder az egyik legnagyobb vígjátékfilmes rendező, a leghíresebb alkotása pedig egy komikus köntösbe bújtatott melankólikus szerelmi történet. Bud Baxter (Jack Lemmon) egy csinovnyik, aki az irodai munka mellett azzal szerez egy kis fusipénzt, hogy kiadja a lakását főnökei intim légyottjára, ami után ő takarítja el a nyomokat. A férfi szerelmes lesz az iroda liftes kisasszonyába (Shirley MacLaine), aki éppenséggel az egyik főnökével randevúzgat, aki azzal szédíti a lányt, hogy elválik feleségétől. Az egyik randijuknak majdnem végzetes kimenetele lesz, ezért Baxternek el kell dönteni, hogy mi a fontosabb számára: az egyre felívelő munka vagy a tisztességes szerelem.

A magyar származású rendező két olyan ellentétes műfajban is világhírű és maradandó alkotásokat készített, mint a noir és a vígjáték. Pályája során 21-szer jelölték Oscar-díjra, a Legénylakás a tíz Oscar-jelölésből ötöt szoborra is váltott, köztük a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyv díját is elnyerte.

Jancsó 100 / Törőcsik Mari

A hajnal / szeptember 26. 13:00 / Francia intézet
A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon / szeptember 21. 20:30 / Toldi kisterem
Csend és kiáltás / szeptember 23. 15:30 / Toldi kisterem
Isten hátrafelé megy / szeptember 23. 18:00 / Toldi nagyterem
Oldás és kötés / szeptember 21. 17:45 / Toldi nagyterem
Sirokkó / szeptember 25. 18:00 / Francia Intézet
Szegénylegények / szeptember 22. 19:30 / Szent István tér
Szerelmem, Elektra / szeptember 24. 17:00 / Uránia / szeptember 25. 16:30 / Francia Intézet

Szeptember 27-én lenne 100 éves Jancsó Miklós, a magyar filmtörténet egyik legfontosabb alakja, mindenki Miki bácsija, aki szimbolikus szerzői filmjeivel és kultikus karakterekkel teli, késői mozifilmjeivel vált halhatatlan rendezővé. A BKFM több programban is megemlékezik a világhírű alkotóról, köztük az egyik legizgalmasabb a néhány éve teljeskörű digitális restauráláson átesett Szegénylegények szabadtéri vetítése. Nem mindennapi látvány lesz a Szent István téren felállított hatalmas vásznon viszontlátni a vadregényes magyar Alföldet és a hatalom elnyomása ellen küzdő betyárokat.

A maraton során kilenc Jancsó-filmet fognak levetíteni szerte a városban, a szabadtéri Szegénylegények mellett legjobban a Szerelmem, Elektra Urániás vetítését várjuk, melyben az áprilisban elhunyt színészlegendára, Törőcsik Marira is megemlékezhetünk. Az ő gazdag munkásságára is külön szekciót állított össze a fesztivál, négy másik filmje is látható lesz, köztük a csodálatos Déryné, hol van?, Maár Gyula rendezése is. Ennek a két legendás alkotónak ritkán láthatóak a munkáik a moziban, ezért minden alkalmat érdemes megragadni.

Filmkoncertek / Rabmadár

A kilátóterasz / szeptember 22. 20:00 / Francia Intézet
Anda Géza - Zongoraművész, karmester, pedagógus / szeptember 24. 18:30 / Francia Intézet
Rabmadár / szeptember 24. 19:30 / Toldi nagyterem
Motorral a felhők fölött / szeptember 26. 17:30 / Francia Intézet

A szabadtéri vetítések mellett az élőzenével kísért némafilmes programok is a BKFM különleges, visszatérő programjai közé tartoznak. Idén is két különböző helyszínen, a Francia Intézetben és a Toldi nagytermében lesznek láthatóak ezek a filmkoncertek, többek közt a Rabmadár cimű 1929-es német-magyar dráma is élőzenével lesz látható.

A film egy női börtönből egy éjszakára kiszabaduló rabot követ, aki felkeresi volt szerelmét, aki annak idején a bűnbe sodorta őt. A különleges és fordulatos filmet annak idején a magyar mozikban cenzúrázták, és csak bőven a német premier után volt itthon is látható. A filmet Mekis Péter fogja zongorán kísérni.

A 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton 2021. szeptember 21-26. között zajlik. A teljes programot itt lehet böngészni.