MAGYAR MŰHELY
Gyulai Líviusz grafikáiban és rajzfilmjeiben az ízek és az abszurditások, a látványok és a trópusok, vagyis a stílus és a humor mindent fölülír. Legtöbb filmjében anekdotázik, sziporkázik, ötleteket vet föl és ejt el, úgy szövi a mese fonalát, oly csapongva s közvetlenül, akár, ha a barátaival csevegne.

Orosz István: Szindbád, bon voyage! (A rajzfilmes Gyulai Líviuszról) 
Gelencsér Gábor: Elveszett illúzió (Premodern értelmiségi melodrámák – 2. rész)  
Pápai Zsolt: Befejezett jelenidő (A kísérletezés szabadsága – Inforg Stúdió 2000-2010)  
Stőhr Lóránt: Beavatás a varázslatba (Örök varázs – Tóth János kinematográfus)  
Kelecsényi László: Filmregény (Magyar filmek, 1896-2021)  

PREMIER PLÁN
Barabás Klára
: „Az én politikám a zene” (Beszélgetés Tony Gatliffal)

ÚJ RAJ
Claudia Llosa álomszerű, a női trauma és a babonás hiedelmek motívumaival átszőtt filmjeiben a spiritualitás és a fejlett világ feszül egymásnak. A Fausta énekével (2009) ő lett az első perui rendező, aki Berlinből FIPRESCI- és Arany Medve díjat is hazavitt. Két első filmjében a nők ellen elkövetett erőszak, az Aloftban és a Lázálomban pedig a szeretett gyermek elvesztése áll a középpontban.

Kovács Kata: Nyughatatlan lelkek (Claudia Llosa)

NEONFÉNYES VÁROSOK
1965 és 1969 között London jelentette a fogyasztói társadalom legfényesebb fellegvárát. A „Swinging London” azonban nem csak a modok és minik, James Bond és a Rolling Stones izgalmas metropolisza volt, a párizsi diáklázadásokkal és a San Franciscó-i hippik radikális mozgalmával ellentétben ifjúsági kultúrája a hiperfogyasztás lázában égett, ragyogó eszmék helyett sötét élvezeteket hajszolva.

Jordi Leila: In limbo generáció (Kínai városfilmek)
Varró Attila: A nyüzsgés és a lárma (Swinging London)
Pethő Réka: Szavakról, képekben (Wes Anderson: A francia kiadás)  
Kovács Kata: Poszter Párizs (Sergio Castellito: Könyvesbolt Párizsban)  

KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
Huber Zoltán
: Le Corbusier rémálma (Dean Motter: Mister X)  

A ZSÁNER MESTEREI
Géczi Zoltán
: Sensei (Sonny Chiba 1939-2021)  

FILM/ZENE
Déri Zsolt
: Gazdag szövet (Todd Haynes: The Velvet Underground)

TELEVÍZIÓ
Navarrai Mészáros Márton
: „Egy precíz pali” (Beszélgetés Radó Gyulával)  

FESZTIVÁL
Nagy V. Gergő
: A perverzeknek nincsen gyógyír (Bologna: Il Cinema Ritrovato)
Huber Zoltán: Lábadozások kora (Toronto)
Teszár Dávid: Gengszterfilmes kánaán (Koreai filmfesztivál)  

KRITIKA
Fekete Tamás
: Mártírok útja (Pablo Larraín: Spencer / Benedict Andrews: Seberg)  
Bakos Gábor: A rettenet öröksége (Mundruczó Kornél: Evolúció)  
Gelencsér Gábor: A szószék esztétikája (Eperjes Károly: Magyar Passió)  
Barotányi Zoltán: Kint is, bent is (Keith English: Elk*rtuk)  
Roboz Gábor: Csendes forradalom (Bergendy Péter: Post Mortem)

Címlapkép: Gyulai Líviusz: Golyós mese