A washingtoni Kongresszusi Könyvtárban vetítették Groó Diana dokuentumfilmjét, a Reginát. A 66 perces alkotás a világ első rabbinőjének, a Berlinben élt és Auschwitzban elpusztított Regina Jonasnak története.
REGINA TRAILER from reginajonasfilm on Vimeo.
Groó Diana azért választotta témájául Regina Jonas tragikus történetét, mert nagyon ritkák az olyan bátor emberek, mint amilyen ő volt. A Londonban élő, magyar származású producere, George Weisz szerint „ez a film nemcsak a holokausztról szól. Az üzenete univerzális, mert ebből a történetből az egész világ tanulhat arról, hogy mit is csinálunk egymással és mit teszünk azért, hogy a világ jobb legyen.” A film angol nyelvű változata egyébként lánya, az Oscar-díjas Rachel Weisz narrációjával készült. George Weisz azért lett a film producere, mert az eredeti tervek szerint a filmet a német és a magyar állam finanszírozta volna, ám Budapest visszalépett a projekttől.
Groó Diana a Kongresszusi Könyvtárnak adományozta a Diana és a Vespa című film egy-egy példányát. A szűkebb szakmai körben megtartott keddi vetítést követően a Washingtoni Zsidó Filmfesztiválra meghívott Reginát bemutatják majd az amerikai főváros Zsidó Közösségi Központjában (DC JCC) és az Amerikai Filmintézet (AFI) vetítőtermében is. A dokumentumfilm a tavalyi jeruzsálemi nemzetközi filmfesztiválon a Zsidó tapasztalat elnevezésű nemzetközi versenyben nyert díjat, majd megkapta a szolnoki filmfesztivál dokumentumfilmes fődíját és januárban a magyar filmkritikusok különdíját is.
Még több magazin
magazin
Az augusztus 14-21. között megrendezésre kerülő Szarajevói Filmfesztiválon mutatkozik be Pinczés Réka Unwellness című ELTE MA diplomafilmje, mely…
tovább
magazin
A New York-i zenészt, képzőművészt és dokumentumfilmest, Lydia Cornettet a magyar zene, illetve filmtörténet iránti szeretett hozta Magyarországra…
továbbFriss
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
Tarr Béla tiszteletére indít emlékprogramot a Szarajevói Filmfesztivál
Antal Nimród Russell Crowe és Priyanka Chopra Jones főszereplésével rendezi új filmjét
Vili, a veréb, Egy kupac kufli és egy Tölgy várja a gyerekeket a Puskin Kuckóban
A V4+ néven új szekciót kapott a Cinefest
A Csendes barát az év legjobb filmjének járó FIPRESCI Nagydíj jelöltjei között
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Szakmai programok és Osvárt Andrea várnak a Veszprém-Balaton Filmpikniken
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
a teljes dosszié