Kedden elstartolt a Mediawave, de az igazi pörgés és őrület még csak most következik. Mi már elindultunk a monostori erőd felé, ám előtte csukott szemmel ráböktünk párszor az idei filmes kínálatára. A végeredmény rendíthetetlen papírkatonák, meggyűrűzött varjúk és doromboló postáskisasszonyok lettek. Például ezekre a filmekre ülj be Komáromban.
GONE WILD - Movie Trailer from George Bucur on Vimeo.
Lou Ma Ho filmje, a Tavaszi koan a rettenthetetlen Truong mesterről mesél, aki élete alkonyán az utódját keresi. A Császár két hetes ultimátumot ad neki, amelynek során a mester három testvért tesztel, de hiába választja ki körülük a legmegfelelőbbet, a lány (!) mégsem mehet vele a palotába. Minket azért vigasztaljon a tudat, hogy már a császárok idejében is létezett girlpower.
Izrael egyetlen női börtönében, a Neve Tirzában 200 elítéltet tartanak. Liat Mer Bebörtönözve című alkotásába három fogollyal, egy zsidó, egy muszlim és egy keresztény nővel, és a rácsokon belül uralkodó hierarchiával ismerkedhetünk. Orange is the New Black, élesben - de ennek nem lesz vége pár évad után.
Locked down trailer from One light productions on Vimeo.
Az észt Ülo Pikkov animációs filmjében, az Ada+Ottóban egy igazán állati esküvőnek lehetünk szemtanúi. Nem a tücsök lép házasságra a szúnyog lányával, hanem egy esküvőmániás varjúlányból lesz madárasszony, méghozzá két lábon járó, emberszabású vőlegénye, Otto mellett. A kérdés már csak az, hogy mennyire működőképes egy olyan házasság, amelyben csak az egyik fél képes repülni. Adához jobban illene Vili, a veréb, akinek 25 éves korára talán már megjött a kedve a házassághoz.
Ada + Otto // Trailer from Eesti Joonisfilm on Vimeo.
Guillaume Foirest Hetedik mennyország című kisjátékfilmjében a társadalmi elvárások csapnak össze a szabad akarattal, méghozzá egyetlen szereplőben. Egy fiatal külvárosi férfi, Sofiane keresi önmagát és a boldogságot, és néha a homofób, néha pedig a homoszexuális énjét engedi a felszínre. Foirest két barátja történetéből merített inspirációt, és eredetileg afrikai főhőssel képzelte el a történetet, de nem talált megfelelő színészt a feladatra. Kész mázli, mert a trailer alapján mi máris imádjuk Redouane Behache-t. (Aki egyébként a hamarosan a magyar mozikban is látható Salvo - Magányos szerelmesek című alkotásban is játszik.)
Mi gyógyítatná legjobban egy hadirokkant sebeit, mint az otthonról érkező szép szavak? Tudja ezt az első világháborúban ápolóként dolgozó Simon is, és A nők leveleivel próbálja befoltozni a sérüléseket. Méghozzá szó szerint. Augusto Zanovello könnyfakasztó papíranimációja elnyerte az Annecyben rendezett filmfesztivál tavalyi közönségdíját, Cannes-ból az Unifrance-díjjal tért haza.
A bolíviai Cerro Rico terület kívül áll minden törvényen. Cink és ezüstbányászok uralják, akik ha túlélik a dinamitrobbanást, feljogosítva érzik magukat bármire. Például a nemi erőszakra. Raul de la Fuente filmjében, a Bányászlányban három nő életét ismerhetjük meg, akik éjjeli őrként, vagy a hegy gyomrában küzdenek a túlélésért. Dinamit mindig van náluk, és nem félnek használni.
A végén pedig álljon itt egy magyar rövidfilm is, amelyben a macskák meghódítják a postahivatalt. Nagy Mari nem akar dorombolni Kerékgyártó Yvonne legújabb, a Csokonai Művelődési Központ támogatásával készült kisjátékfilmjében, a Marika nem Cicában. A címszereplő (Marika, nem a Cica) közel harminc éve a postán dolgozik, sok mindent látott már, de az álmában sem jutott volna eszébe, hogy egyszer dorombolva kell átvennie a csekket a kedves ügyféltől. A posta legújabb marketingfogása szerint ugyanis a női dolgozóknak a Doromboló Cica, a férfiaknak pedig az Elszánt Kandúr egyenruháját kell magukra ölteniük pecsételés és bélyegragasztgatás közben. Akinek nem tetszik az új rendszer, azt kivágják, mint macskát. Hát, tudják.
Dresscode/Marika Nem Cica trailer from Yvonne Kerekgyarto on Vimeo.
A dorombolás mellett magyar fronton számos olyan film felbukkan, amit már láttunk vagy amiről már írtunk, lesznek például szerelmes nyugdíjasok, észak-magyar kilátástalanság, animált szimfóniák, öregedő mesehősök, Tar Sándor, Parti Nagy és fekete-fehérben kivándorló gyerekek.
Még több magazin
magazin
Már streamingen is elérhető Magyarország idei Oscar-jelöltje, Guader Áron indián meséken alapuló animációs filmje. A napokban az eltűnt gyerekek…
továbbmagazin
Szeptember 22-én rendezik meg a nyolcadik Inkubátor Program döntőjét. A Máról holnapra című szerzői dokumentumfilm Budapest város szörny-szerű…
továbbFriss
Megújult köntösben érkezik a 20. Verzió
Három klasszikus ingyenesen nézhető a Film Maraton válogatásából
Ingyenesen vetítik a KAFF díjnyertes rövidfilmjeit
Szolnokon lehet először itthon látni Moldovai Katalin és Prikler Mátyás új filmjeit
Földrengés közepette forgatták le a magyar-marokkói kalandfilmet
Reisz Gábor harmadik nagyjátékfilmje nyerte Velencében az Orizzonti (Horizontok) szekcióban a "Legjobb film" díját. A Magyarázat mindenre összetett, sokszínű, fojtogató hangulatú társadalmi tabló a bipoláris Magyarországról, a szabadságvágy és az otthon iránti szeretet, a kölcsönös megértés utáni vágy szívből jövő megnyilvánulása.
Van Magyarországban valami furcsa és megmagyarázhatatlan
Piszok menő itt lenni – a Magyarázat mindenre stábja Velencében
Friss, mint a generáció, aminek a tantermében játszódik – a Magyarázat mindenre külföldi fogadtatása
a teljes dosszié
Az Inkubátor nyolcadik évében 70 pályázat érkezett be a Nemzeti Filmintézethez, melyek közül az előzsűri választotta ki a továbbjutó, így fejlesztési támogatásban részesülő tíz filmtervet. Szeptember 22-én eljön a pitchfórum ideje, ahol a tízből öt elsőfilmes tervét választják ki, amelyek gyártási támogatást kaphatnak.
Inkubátor 8.0 – Paczolay Zsófi és Bíró Bálint: Máról holnapra
Inkubátor 8.0 – Tóth Lili Laura: Magda
Inkubátor 8.0 – Schnabel Annabella: Paszulykám
a teljes dosszié80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál
A 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be Reisz Gábor Magyarázat mindenre című új mozifilmjét és Vermes Dorka első nagyjátékfilmjét.
Akik át akartak menni a falon – Berkes Juli és Reisz Gábor Velencében
Van Magyarországban valami furcsa és megmagyarázhatatlan
Megállíthatatlanul robog a végzete felé Adam Driver a Ferrariban
a teljes dosszié