Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére című hétperces szénrajz animációjáért Szilágyi Varga Zoltán kapta meg a nemrég véget ért damaszkuszi nemzetközi filmfesztivál Bronz Díját Szíriában. A Kecskemétfilmben készült alkotás december elején a szlovén fővárosban megrendezendő Animateka filmfesztivál versenyprogramjában lesz látható legközelebb.

Szirmai Márton rövidfilmje, a Szalontüdő Törökországban a közönség kedvence volt. A „Festival on Wheels” Ankarából induló, és november folyamán több török városban megrendezett egyedülálló utazó filmfesztivál közönségdíját Szirmai Márton alkotása nyerte el. A 12. alkalommal megrendezett európai filmművészetnek szentelt szemlén közel 70 rövidfilm közül választotta a közönség a Magyarországról érkezett alkotást.

A magyar rövidfilmek folytatják fesztiválkörútjukat Bukarestben, Regensburgban, Tallinban, az írországi Foyle-ban valamint a Bilbaóban megrendezendő rangos nemzetközi fórumokon.

A november 19-én kezdődött bukaresti DaKino fesztiválon Csáki László A hangya és a tücsök című La Fontaine parafrázisa és Declan Hannigan Csapás című ötpercese indul a versenyprogramban. Utóbbi ezután a regensburgi seregszemlén indul Nemes Jeles László Türelem cím rendezésével együtt.

Tallinnban az animációs filmek nemzetközi versenyén Cakó Ferenc Levelek és Ducki Tomek Életvonal című alkotásai képviselik a magyar színeket. Írország elsőszámú rövidfilmeknek szentelt versenyére a Foyle-i fesztiválra, valamint a spanyolországi Bilbaóban november utolsó napjaiban 49. alkalommal megrendezendő filmszemlére Nemes Jeles László Türelem című filmje kapott meghívást.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.