Első websorozatuk, a Jelenetek egy háztartásból (Láng Annamária, Simon Zoltán) sikere láttán a TRIP Webszínházának csapata úgy döntött, hogy feltárják a film és a színház közötti kapcsolat további lehetőségeit. A Webszínház alkotói csapata olyan projektet keresett, amely a magyar és a nemzetközi közönség figyelmét egyaránt felkelti, így döntöttek William Shakespeare mellett: az 2021-ben indult sorozat az író teljes drámai életművét, azaz mind a 37 drámáját feldolgozta.

33 kortárs magyar író – regényírók, drámaírók, költők és dramaturgok - értelmezi újra a darabokat egy-egy jelenetben, elsősorban nem a cselekményre, hanem a művek alapgondolatára koncentrálva. Az egyes epizódok mindenki számára ismerős emberi történeteket és általános érvényű morális dilemmákat dolgoznak fel, a karakterek lélekállapot-változásait, tetteit és azok hatásait vizsgálják. Izgalmas látni, hogyan inspirálja egy több mint négyszáz éve élt drámaíró a magyar kortárs drámai-és prózairodalom legjobbjait. 

A 20 perces epizódok az antik görög drámaírás hármas egységét – egyetlen helyszín, szűk időtartam, egységes cselekmény – 21. századi formába helyezik. Az egysnittes, vágás nélküli megoldás új élményt ad a nézőnek: a maga nyers, őszinte módján láttatja a színészi játék és az érzelmek ívét. Ez a módszer valódi együttműködést kínál a színészek, az írók, a rendező és az operatőr között, egy szellemi műhelymunkát, ahol egymást inspirálva születnek nem hétköznapi Film/Színházi megoldások.

A kivétel itt is erősíti a szabályt: Ebben a sorozatban is készült egy film, ami valójában egy videoklip, aminek a zenéjét Czomba Imre, Los Angelesben élő zeneszerző szerezte. Az V. Henrik két főszereplője Kovács István - Kokó, és Bogdány GOLYÓ Zsolt. A Shakespeare 37 egy olyan szellemi műhelymunkában készült, ahol a színészek, az írók, a rendező és az operatőr egymást inspirálva értek el különleges Film/Színházi megoldásokat. Az epizódok műfaji értelemben is változatosak; vannak köztük zenés videoklipek, verses elbeszélések, filmes víziók, vagy klasszikus színházi etűdök, nincsenek korlátok, a műfajok összemosódnak.„Nagyon érdekes élmény minden egyes epizódban ilyen szorosan és szigorú koreográfiát betartva együttműködni, nem csak a színészekkel, de a stáb minden tagjával, akik adott esetben a kamera mögött bújva rendezik a díszletet, vagy rögzítik a hangot.” – meséli Meister Natália Nóra, operatőr.

A sorozat fontos alkotórésze a zene, a zörej, ami nem csupán kísérőelem, hanem szinte önálló szereplővé válik, nem csak atmoszférát teremt, hanem történetet is mesél. Necz Balázs munkája. A sokszínűséget a sorozat két meghatározó alkotójának munkája fogja egybe: a rendező, Magács László, és az operatőr, Meister Natália Nóra. Az ő látásmódjuk révén kapcsolódnak össze az egyes epizódok, valamint állandó motívum egy látványelem is: egy gipsz Shakespeare-fej ami minden epizódban felbukkan. 

Az epizódokat Budapest egyedi, rejtett, alig ismert helyszínein – ipari épületek, víztározók, a nyilvánosság elől elzárt házak – forgatták – egy epizódot Szabadkán, egyet a Vácrátóti Botanikus Kertben- nincsenek épített díszletek, a látvány a minket körülvevő világ. 

„Mit is jelent számunkra a Film/Színház? Használjuk a filmtechnika legmodernebb eszközeit, de az átlagosan 20 perces epizódok mindegyikét egyetlen snittben vesszük fel, amitől az előadásmód színházszerűvé válik. A filmes eszközök pedig abban segítenek, hogy olyan közelségbe viszi a nézőket a színészekhez, hogy egészen intim pillanatokat és a legapróbb rezdüléseket is érzékelhetik, így a sorozat egészen egyedi lehetőséget kínál a nézőnek, hogy elmélyedjen egy-egy színészi alakítás legfinomabb részleteiben is” – emeli ki Magács László, a széria rendezője.

A harmadik évad bemutatója, és a teljes sorozat retrospektív vetítése: Marczibányi Téri Művelődési ház 2024. szeptember 5-én 18:30-tól, 6-án 17:00-től, 7-én 17:00-től három helyszínen párhuzamosan a három évad.

Forrás: Webszínház