Lansing, aki korábban színésznő és modell is volt, 1980-ban az első női elnökként került a 20th Century Fox Productionsnak az elnöki székébe. Később, 1983-ban munkatársa lett Stanley Jaffe-nek, aki a Fatal Attraction és a The Accused producere volt. Jaffe 1992-ben lett a Paramount Communications elnöke, és ő segítette Lansinget stúdiófőnökké a Paramountnál. A jelenlegi elnök asszomynak korábban kulcsszerepe volt olyan Oscar-díjas alkotások létrejöttében, mint a Titanic, a Rettenthetetlen vagy a Ryan közlegény megmentése.
Lansing, aki most hatvan éves, irányította a Paramountot az utóbbi három évben, amikor annak mozibevételei erősen megcsappantak.
Szerződése értelmében 2005 december 31-ig marad vezető beosztásában Lansing, és onnan egy másik szintén magas beosztásba léphet tovább. Ugyanis a The Walt Disney Co. gyártási főnöke, Micheal Eisner, szerződésének megfelelően, szintén ekkor hagyja ott jelenlegi helyét.
Lansing a 60-as évek végén robbant be Hollywoodba és korábbi matematika-tanárnői állását cserélte filmes karrierre. Pályafutása során segítette nő kollégáit, mint például Amy Pascalt a Columbia Picturesnél, Stacey Snidert az Universalnál, hogy szintén stúdióvezetőkké váljanak, vagy más, magas pozíciót tölthessenek be.
Lansing Chicagóban nőtt fel, és érdeklődését Hollywoodon túlra is kiterjesztette. Számos nagy elismeréssel övezett intézmény bizottságainak tagja, mint az Amerikai Vörös Kereszt vagy a Chicagói és a Kaliforniai Egyetem, valamint egyik alapító tagja és aktivistája a rákkutatással foglalkozó Friend of Cancer Researchnek és az emeri jogokért küzdő Carter Centernek, amelyet a korábbi amerikai elnök alapított.