A Soros Alapítvány Életmű-díját Jancsó Miklós filmrendező vehette át péntek este, a budapesti Thália Színházban megrendezett díjkiosztó ünnepségen.

- Számomra a magyar film, számomra a film te vagy - hangsúlyozta Göncz Árpád, a díjazottat köszöntve. A volt köztársasági elnök személyes élményekhez kötve idézte fel Jancsó Miklós három, számára legemlékezetesebb filmjét, a Szegény legényeket, a Csillagosok, katonákat és a Fényes szeleket.

Koltai Lajos operatőr, Jancsó Miklós filmrendezői munkásságát méltatva rámutatott: Jancsó a magyar föld egyik legszebb részén, a nagy pusztaságban találta meg azt a felületet, azt a "hihetetlen jancsói vásznat", amely csak az éghez hasonló, s amelyet aztán festői módon népesített be mindazzal, amit erről a világról, erről az országról gondolt.

Alkotói díjat kapott Pohárnok Mihály, iparművész; Szalai Júlia, szociológus; Tandori Dezső, költő; Vidovszky László, zeneszerző és Zsámbéki Gábor, rendező. A díjak összege 1,5 millió forint. Soros-ösztöndíjban részesült Klenyán Csaba, klarinétművész; Orlai Balázs, formatervező; Podmaniczky Szilárd, író; Reményi Andrea, szociolingvista; Szabó Dezső, fotográfus; Szederkényi Júlia, filmrendező; Szentesi Edit, művészettörténész; Szilágyi Márton, irodalomtörténész; Szorcsik Krisztina, színművész; Vereckei Rita díszlettervező. Az egyéves ösztöndíj havi összege 60 ezer forint.