A legendás férfi vízilabda-válogatott háttértörténetét feldolgozó A nemzet aranyai című egész estés mozifilmet 2023-as bemutatása óta több mint 100 ezren nézték meg a mozikban, amivel minden idők legnézetteb hazai dokumentumfilmje lett. A film alapján készült sorozatot bevezető részeit a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon láthatta először a közönség.  

1997 és 2008 között legyőzhetetlen volt a magyar férfi vízilabda-válogatott: a csapat három olimpiai aranyat, két Európa- és egy világbajnoki címet, valamint két világliga- és egy világkupa-győzelmet szerzett. Ez az emblematikus időszak állt a mozifilm középpontjában, a sorozat pedig még mélyebbre ás: új szereplőket, izgalmas fordulatokat, és a csapat lelki mozgatórugóit is feltáró történeteket kínál.

A cím - A nemzet aranyai sorozat – a teljes változat - a rendezői koncepcióra és egy korábbi elképzelés megvalósulására utal. A mozifilm 149 percben mutatta be a csapat munkáját és sikereinek hátterét, a sorozat ehhez képest több mint 200 perccel több tartalmat kínál, hét résszel, összesen 351 perc játékidővel. Újdonság, hogy minden részt két vízilabdás olimpikon narrál.

Csak néhány példa az újdonságok közül: bővebben elmeséljük Benedek Tibor doppingügyét, szó esik arról, kik voltak szobatársak a világversenyeken, és ez milyen vicces sztorikat eredményezett. Ki tudja például, hogy Kásás Tamás alvajáró? Érdekes és teljesen új szereplő Kiss Csaba. Ő volt a negyedik balkezes, aki, ha a spanyol vagy a horvát válogatottban játszott volna, bármelyik csapatban ott van a vízben az összes világversenyen, a mi csapatunk három klasszis balkezese mellett viszont többnyire a tartalék szerepe jutott neki. Az ő története például nem fért bele a filmbe, pedig nagyon fontos szál, milyen intelligenciával sikerült ezt feldolgoznia, mit jelent mindez a személyes sorsa alakulásában" – mesélt a sorozatról Zákonyi S. Tamás.

A nemzet aranyai film a Nemzeti Filmintézet és az ONE Magyarország támogatásával, a Flashback Media gyártásában készült.

Címlapkép: Zákonyi S. Tamás a bemutatón / Fotó: Polyák Attila