Isabel Coixet Nobody Wants the Night című alkotása lesz a 65. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmje. A mustra február 5-én veszi kezdetét.
Nézz bele a filmbe!
"Nagyon örülök, hogy a Nobody Wants the Night lesz a Berlinale nyitófilmje 2015-ben. Isabel Coixet két nő lenyűgöző és érzékeny portréját ábrázolta egy rendkívüli helyzetben" - méltatta a spanyol-francia-bolgár koprodukcióban készült filmet Dieter Kosslick. A Berlinale igazgatója hozzáfűzte, hogy ez lesz az első film, amelyet a fesztivál fő vetítési helyszínén, a Berlinale Palastban az új Dolby Atmos hangrendszerben élvezhet a közönség.
Isabel Coixet már hatszor szerepelt a Berlinale programjának különböző szekcióiban munkáival, versenyben volt mások mellett 2003-ban Az élet nélkülem, majd 2008-ban az Elégia című filmje, 2009-ben pedig tagja volt a mustra nemzetközi zsűrijének.
A 65. Berlinalét február 5. és 15. között rendezik meg.
(Forrás: MTI)
Még több magazin
magazin
Harmadik évadját kezdi az Amazon nagyszabású A hatalom gyűrűi sorozata, elérhetőek lesznek Lee Chang-dong és Jim Jarmusch legutóbbi alkotásai, a…
tovább
magazin
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó…
tovább
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Inkubátor 11 – Sztepanov Sofija: A bizonytalanság és más dolgok, amikkel együtt kell élni
Inkubátor 11 – Kámán Albert: Csak egy kis baráti gesztus
Inkubátor 11 – Kölcsey Levente: A Hiány (újra)Teremtése
a teljes dosszié
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Néha az öregezős csaló hozza össze a családot
Lengyel Tamás és Molnár Áron új filmjére voltak a legtöbben kíváncsiak a forradalmi hétvégén
Mucsi Zoltán: Szerintem akinek nincs humora, az boldogtalan ember
a teljes dosszié
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Martin McDonagh új filmjével tizennyolc év után is hozza azt, amiért az Erőszakikat imádtuk
Bölcsészkrimivel, házi atomerőművel és egy legendás focimeccsel érkezik a BIFF
Rupert Friend: Ha magyarul beszélek, olyan, mintha elhagynám a bolygót
a teljes dosszié
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.
November elején hirdetik ki, hogy ki lesz a Nemzeti Filmintézet új vezetője
a teljes dosszié