Május 26-án 21 órakor lesz az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című új magyar film premierje a Duna Televízió műsorán. Nagy Anikó Mária és Lukácsy György rendezők Tóth Miklós Lovag és Fitos című dokumentumregénye alapján készült. A három éve kezdődő munkálatok során egyszerre zajlott a forgatás és a kutatómunka. A szokatlan formátum egy olyan kreatív dokumentumfilmet eredményezett, amit leginkább a szerelmesfilm műfajával lehet leírni.

A Pytheas Könyvmanifaktúránál 2014-ben megjelent regényemet szenvedélyből és sok munkával írtam, de sok alapvető kérdés maradt bennem nyitva azután is. Anikóékkal ezekre kerestük a választ egy izgalmas nyomozás keretében” – mondja az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója főszereplője, Tóth Miklós (78). „Miklós remek és olvasmányos könyve amolyan inspirációs forrás volt a számunkra Lukácsy György társrendező és Döbrentei Sarolta dramaturg barátommal, akikkel a megfilmesítés lehetőségén kezdettől együtt gondolkoztunk. Végül egy különleges filmes formát találtunk Miklós történetének: ami egyszerre dokumentumfilm és játékfilm” – teszi hozzá Nagy Anikó Mária rendező.

A forgatások három éve kezdődtek az Alagi Tréningközpontban, ahol 1968-ban Tóth Miklós műegyetemi hallgatóként vállalt munkát a lovardában, és ahol megismerkedett Alexandra Parmenterrel, a brit követség gépírónőjével. Az ismerettségből szerelem lett, amit azonban a történelem kettészakított, 1968 ugyanis lázas év volt a nemzetközi politikai térben. A Vasfüggöny mindkét oldalán újra feszült lett a politikai hangulat, ami Tóth Miklós és Alexandra Parmenter szerelmét is befolyásolta.

 

Amikor először találkoztam Miklós bácsi történetével, a számtalan izgalmas és fordulatos mozzanat mellett felfigyeltem egy dramaturgiailag szerencsés együttállásra: Tóth Miklós életében a magánélet és a történelem keresztezi egymást. Az 1968-as események ugyanakkor rengeteg kérdést szültek, ezért tudtuk, hogy hosszas történelmi oknyomozás és kutatómunka vár ránk. Nagyon örülünk annak, hogy Miklós bácsi bizalommal fordult hozzánk, és kitartott mellettünk még a lelkileg nem mindig könnyű helyzetekben is” – mondja Lukácsy György rendező. A történelmi oknyomozásban a produkció legfontosabb partnere Szekér Nóra, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója volt, de a történet sajátosságai miatt a nyomok Magyarország határain túlra vezették az alkotókat. 

Ez a film valósággal felrázta a nyugdíjas éveimet. Izgalmas volt, hogy »saját magamat« láthattam viszont egy remek fiatal színész, Mészáros Martin megformálásában" – eleveníti fel Tóth Miklós. „A mi egykori románcunk sokat elárul arról a korszakról. És persze a film nekem is segít abban, hogy valahogyan újragondoljam a saját történetemet. Nem mondom, hogy ez könnyű volt, de a szembenézésnek ennél izgalmasabb módja aligha van. Amikor megnéztem a filmet, rácsodálkoztam, mire képes a mozi.”

A film – amelyben a főbb szerepeket Mészáros Martin, Barta Ágnes, Nagy Mari, Gyöngyösi Zoltán, Zoltán Áron, Horkay Barnabás, Kaszás Mihály és Rajkai Zoltán alakítják - premierje május 26-án 21 órakor lesz a Duna Televízión.

Az alkotás producere Janovics Zoltán és Novák Tamás, operatőre Kőrösi András, Antal-Demes Szabolcs, Tóth Levente és Csíkszentmihályi Ajnácska, zenéjét Alpár Balázs írta, Koszorús Krisztina „Koszika” énekel benne, vágója Bartos Bence, forgatókönyvírója és rendezője Nagy Anikó Mária és Lukácsy György. A film plakátját Orosz István a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas grafikusművész készítette.

Az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója június 14-én 20.30-kor a MOZ.GO-n a veszprémi FOTONban nagy vásznon lesz látható. A vetítés után a film betétdalainak énekese, Koszorús Krisztina "Koszika" jazzénekes ad koncertet.