Quentin Tarantino lesz az executive producere a Mort, a halott tinédzser című képregény moziváltozatának - jelentette a FoxNews. A jelenleg Uma Thurmannel a Kill Bill című moziját forgató Tarantino a Mortot producer partnerével Lawrence Benderrel és közös cégükkel, a Band Aparttal fogja készíteni, a koproducer a Madonna tulajdonában lévő Maverick Films lesz.

Mort figuráját az egykori Marvel Comics író Larry Hama agyalta ki, kifejezetten azért, hogy majd megjelenjen a mozivásznon is. A vonatbalesetben fejét elvesztő antihős tinédzser történetét azonban az X-Men, a Sam Raimi-féle Spiderman és Ang Lee-féle Hulk mainstream comics-ok moziadaptációi mellett a Marvel túl sötétnek és kockázatosnak találta. Mindössze négy kiadást ért meg a Mort sorozat, de ez elég volt ahhoz, hogy kultusza kerekedjen.

Sok évvel később aSteven Spielberg és Robert Zemeckis vásárolta meg a könyvek megfilmesítési jogát Hamatól, a projekt azonban fiókba került. Végül megjelent a görög származású Dean Paraskevopoulos, aki sok visszakozó elődjével szemben elvállalta a rendezést.

Paraskevopoulos ugyanazt a forgatókönyvet fogja használni, amit Zemeckis íratott Jim Cooperrel. A fejetlen Mortot minden valószínűség szerint Elijah Wood fogja alakítani, míg barátnőjének szerepére Dominique Swain a legesélyesebb.