Taschler Andrea: A Színművészeti Főiskola dramaturg szakán végeztem 2000-ben Osztovits Levente osztályában. A főiskola végén a Katona József Színházban dolgoztam, de mellette rengeteg barátom lett a filmesek között, hiába voltunk külön épületben, szinte hermetikusan elzárva egymástól. Elkezdtem filmekben közreműködni először íróként, majd rendezőasszisztensként, és egyből megragadott ez a totálisan más hangulatú közeg. 2004-ben megalakult a Katapult Film, amit a Madzag Filmegylet, Simó Sándor 2000-ben végzett, azóta már legendás osztálya alapított Angelusz Iván producerrel. A Fehér tenyér című filmet készítették elő Hajdu Szabolccsal, és felkértek, hogy legyek a gyártásvezetője. Ez egy külsős kezdőnek, mint én, hatalmas kihívás volt, hiszen a teljes költségvetés kezelése, a stáb szervezése, a forgatás lebonyolítása az én kezemben futott össze, ráadásul Kanadában, az USA-ban és Magyarországon készült a film nemzetközi színészgárdával.
A low-budget mestere vagyok
filmhu: Hogy tudtál megbirkózni ezzel az első nagy falattal?
T. A.: Iszonyatos nehézségekkel küszködtünk a világ másik felén, elhagyatva, pénz nélkül, de végül minden jól alakult. Angelusz Iván is kezdő producer volt még akkor, és az amatőrök lelkesedésével nagyon sok nehézségen átsegítettük egymást. Ott ragadtam a Katapultnál, ahol Ivánnal együtt csináltunk filmeket, én line producerként és gyártásvezetőként működtem közre hat-hét éven keresztül. Közben az Inforg Stúdióban is dolgoztam Muhi Andrással, ott is rengeteget tanultam, Kenyeres Bálinttal elkészítettük a Before Dawn-t, Nemes Jeles Lacival a Türelem című kisfilmet, majd a The Counterpart-ot. Akkortájt lett hírem, hogy a low-budget mestere vagyok, közben pedig a filmek sikeresek lettek a fesztiválokon, jó volt a reputációjuk.
filmhu: Hogyan lehet a low-budget-et jól csinálni?
T. A.: Nincs különösebb trükk, a lelkiismereten és a stíluson múlik. Mindig célravezető, ha kiteregeted őszintén a kártyáidat, a stábtól elkezdve a szolgáltatókon keresztül a finanszírozókig mindenkinek, hogy mennyi a keret, mennyibe kell beleférnie a megvalósításnak, és ez eddig nekem mindig sikerült.
filmhu: Mi alapján választottad ki a munkákat?
T. A.: Igyekeztem tehetséges emberekkel dolgozni. Ha egymás mellé rakjuk a forgatókönyvet és az embert, aki megrendezi, akkor meg lehet látni, mennyi lehetőség van egy projektben. Az a filmes generáció kiemelkedő volt, amellyel együttműködtem, kezdve a Simó-osztállyal, folytatva a kívülről jövő alkotókkal, akik az Inforg körül gyülekeztek. Belőlük hirtelen nagyon élő közeg jött létre, és akkor még sok film is készült, úgyhogy az egész lüktetése nagyon spannolt engem.
Mindig célravezető, ha kiteregeted őszintén a kártyáidat
filmhu: Huzamosabb ideig dolgoztál Angelusz Ivánnal és Muhi Andrással, mit tanultál meg tőlük?
T. A.: Az olyan stúdiókban, mint a Katapult, vagy amilyen az Inforg volt, az ember rengeteg produkciót visz egyszerre, mégis azt láttam rajtuk, hogy nem úgy gondozzák a filmeket, hogy itt a pénz, csináljatok vele valamit, aztán a végén majd számoljatok el, hanem kreatívként is kivették a részüket a munkából. Én is fontosnak tartom, hogy az alkotók lássák, nekünk sem csak pénzügyi kérdés, hogy filmet csinálunk, annál sokkal többről szól, úgyhogy én is szívvel-lélekkel végigcsinálom a filmkészítési folyamat minden részletét.
filmhu: Első produceri munkád Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal-ja volt. Hogy osztottátok meg a munkát Angelusz Iván és Kovács Gábor producertársaiddal, és hogy kezelted a megnövekedett felelősséget?
T. A.: Ivánnal az operatív részét vittük együtt, én ott line producerként is dolgoztam, összefogtam a különböző koprodukciós országok pénzügyeit, Kovács Gábor pedig a háttérből segítette a munkát. Tulajdonképp nem volt ez nagyobb felelősség, mint a gyártásvezetés, mert a Katapultnál nem volt meg a szigorú filmes hierarchia, inkább baráti társaságként működtünk. A Pascal-nál persze nagyobb volt a tét, a Hajdu Szabival közös új projektünknél, a Délibáb-nál pedig még nagyobb, hiszen ez az első filmünk, amit új céges felállásban és új filmfinanszírozási rendszerben gyártunk. 2010-ben csináltunk Szabival egy céget, a Mirage Filmet, ahol a Délibáb-ot készítjük elő szintén Kovács Gáborékkal koprodukcióban, illetve szlovákiai partnerünkkel, Prikler Mátyással. A régi, MMKA-s rendszerben is nehéz volt filmet finanszírozni, de a Filmalap elvárja, hogy ne csak az állami támogatást felhasználva készüljenek az alkotások, hanem a producerek próbáljanak beletenni minél több önerőt. Az új rendszerben az a nehéz, hogy még nincs kész, alakulóban van, az új tapasztalatok alapján is változnak a szabályok, és még nem lehet pontosan tudni, hogyan kell hozzájuk alkalmazkodni. Nekünk a Délibáb lesz az első filmünk a Filmalappal, meglátjuk, nehezebb lesz-e az út, mint korábban.
filmhu: Mennyire lehet az államin kívül más forrásokat találni, mennyire járható út, hogy ebbe az irányba akarnak elmozdítani benneteket?
T. A.: Erre abszolút kapacitálni kell a magyar producereket, mert elkényelmesedett a szakma az MMKA-korszakban, nem voltak rákényszerítve a magánszektor bevonására. Ahogy az európai fesztiválok is részben magánforrásokból tartják el magukat, ezt egy filmnek is meg kell tudnia tenni. Persze Európán belül nagy különbségek vannak a filmes piacok tekintetében. A privát források nagysága ugye mindig attól függ, mekkora esély van arra, hogy a pénz visszajöjjön a forgalmazásból, a magyar filmek között pedig kevés az, amelyik visszahozza a befektetett pénzt.
Amíg nem tudtam filmet csinálni, igyekeztem tanulni.
filmhu: Ráadásul te nem műfaji filmekkel foglalkozol.
T. A.: Igen, nem is gondolom, hogy járható út a magánfinanszírozás a szerzői filmekkel kapcsolatban. Mindenesetre a Filmalap nagy hangsúlyt fektet most arra, hogy a forgalmazásból visszafolyjon valamennyi pénz, ők pedig forgalmazóként is belépnek a képbe. Erre még nem volt példa, de a mi filmünknél például már ők fogják csinálni a nemzetközi forgalmazást.
filmhu: A forgatókönyv-fejlesztés versus szabadon alkotni hagyás dimenzión merre húzol?
T. A.: A forgatókönyv-fejlesztésre fektetett hangsúly szerintem jó irány, mert rengeteg könyv születik, amelyek közül sok esetben bőven akad csiszolnivaló. Az is érthető, hogy egy állami pénzosztó szerv alaposan megnézi, mire ad támogatást. A rendszert, amit erre kitaláltak, hogy mindenki járjon be a konzultációkra fejleszteni, szerintem csak árnyalni kellene. A műfaji filmeknél teljesen jól működhet, hogy alkalmazzuk a külföldi forgatókönyvírói alaptechnikákat, megnézzük, mennyire igazodik hozzá a film szerkezete, a fordulatok stb. A szerzői film már keményebb dió, mert sokkal erősebben alapul a film írójának, illetve rendezőjének élettapasztalatain, intuícióján, ezáltal nehezebb átnyomni egy ilyen szűrőn, amely akár el is vehet az eredetiségből vagy a lendületből. De azt látom, a Filmalap próbálja ezt szem előtt tartani. Mivel még alakul a rendszer, ez egy soha vissza nem térő alkalom a produceri szakmának, hogy belefolyjon a kiépítésébe, és az igényeihez alakítsa, párbeszédet folytasson, hiszen közös az érdekünk a Filmalappal, hogy jó filmek készüljenek, és minél többen megnézzék őket.
filmhu: A Filmalap is támogatja, hogy tevékenyen részt vegyetek a rendszer kialakításában?
T. A.: Abszolút partnerek abban, hogy meghallgatják a véleményeket, inkább a szakmában érzek erőtlenséget, hogy nincs egy fórum, amely keretében közösen fel tudnánk vagy akarnánk lépni. Vannak produceri szervezetek, de azoknak nincs elég ráhatásuk, pedig a közös fellépésnek mindig nagyobb a súlya. Egyelőre mindenki egyedül vívja a harcait.
filmhu: A Pioneer produkciós céggel, amellyel a Társas játék című HBO-sorozatban dolgoztál, milyen tapasztalataid voltak?
T. A.: Ők is nagyon fontos állomást jelentettek nekem, mivel teljesen más a profiljuk, mint akikkel addig dolgoztam, hiszen reklámfilmeket, nagyobb szervizfilmeket és koprodukciókat gyártanak külföldi partnerekkel. Tavalyelőtt a Társas játék volt az HBO első magyar gyártású sorozata, amit a Pioneer készített, és én azért szerettem, mert abszolút etalonnak tartom a hozzáállásukat és a profizmusukat. Morálban, stábbal való bánásmódban, korrektségben példaértékű, ahogy működnek. Én azelőtt soha nem dolgoztam megrendelésre, és mivel az HBO nagyon komoly partner, magas elvárásaik voltak. Herendi Gábor és Fonyó Gergely rendezőkkel viszont ez abszolút megoldható volt, mert meg is valósították önmagukat, de tiszteletben is tartották a megrendelő kéréseit, így nem kellett sok kompromisszumot kötnünk.
Taschler Andrea képe saját magáról
filmhu: Miért adtátok aztán Hajdu Szabolccsal önálló cégalapításra a fejeteket?
T. A.: Leginkább praktikus okai voltak ennek. Egyrészt Szabival nagyon szeretünk együtt dolgozni, másrészt a Katapult Filmnél rengeteg produkció futott, keresnek is fiatal filmeseket, főiskolásokat, úgyhogy oda áradtak be a könyvek, filmtervek. Szabival szerettük volna, hogy több idő jusson az ő filmjeire, és koncentráltabban haladhassunk a dolgainkkal. De a Mirage-ban sem csak Szabi filmjeivel foglalkozunk.
filmhu: Milyen tervek vannak folyamatban?
T. A.: Elég szerencsétlen pillanatban alapítottunk új céget, 2010-ben, amikor is az MMKA bezárta kapuit, de ezt akkor még nem sejtettük, sőt azt hittük, miénk a világ. A Délibáb volt az első filmtervünk, az MMKA még megítélte rá a támogatást, meghívták mindenféle koprodukciós fórumra, Rotterdamba, Szarajevóba, Párizsba, egy darabig gyönyörűen ment minden a maga útján. Aztán mikor befagyasztották a támogatásokat és visszavonták a szándékleveleket, két év teljes csend és várakozás következett, és ugyanez volt érvényes a többi elkezdett vagy el nem kezdett produkciónkra. Tavaly kezdtünk el újra fejlesztésekkel foglalkozni, így minden elég kezdeti fázisban van még. Verebes Zolinak (Pater Sparrow) van például nálunk egy filmterve, amely Boris Vian utolsó regénye, a Szívszaggató adaptációja lesz. Nehéz projekt, de Zoli kellőképpen őrült hozzá, 4-5 éve foglalkozik már vele. Szeretném, ha össze tudnánk hozni jövőre, ez is koprodukcióban forog majd, valószínűleg nemzetközi színészgárdával.
filmhu: Kikkel dolgozol még együtt a Mirage-ban?
T. A.: A cégben négyen vagyunk, én vagyok a vezető producer, Hajdu Szabin kívül Lovas Nándi és Réti Péter fiatal filmesekkel dolgozunk együtt, akik szintén visznek projekteket. Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmjét például épp Lovas Nándi készíti elő. Velük egyébként úgy találkoztunk, hogy én mindig is szerettem új embereket behozni egy filmbe, mert azt gondolom, a filmgyártás nem olyan ördöngös tudomány, nem feltétlenül kellenek hozzá profik. Először Nemes Jeles Laci The Counterpart című filmjében találkoztunk, nekik az volt az első nagy gyártási munkájuk, és utána fel is kértem őket a Bibliotheque Pascalra is, ami ugyanolyan nagy falat volt számukra, mint anno nekem a Fehér tenyér. Akkor jöttek ki az egyetemről, és annyira jó élmény volt együtt dolgozni, hogy tudtuk, csakis ebben a felállásban szabad tovább menni, sehogy máshogy. Vannak koprodukciós terveink is, amelyekben kisebbségi partnerként veszünk részt. Például egy szlovák-lett-lengyel-cseh-magyar koprodukció, ami egy elsőfilmes rendező, Kristóf György Kihűlés című filmterve, illetve Anca Lazarescu első nagyjátékfilmje, ahol német a fő partner.
Taschler Andi és Réti Petó a Gambler forgatásán
filmhu: A tavalyi luxemburgi EAVE producer-tréning mennyit változtatott a szemléleteden?
T. A.: Nagyon sokat. Jól is jött az időzítés, mert amíg nem tudtam filmet csinálni, igyekeztem tanulni. Ez egy egyéves képzés, háromszor egyhetes intenzív résszel, amikor össze vagy zárva más európai kollégákkal, és nagyon tanulságos látni, ki milyen problémákkal küszködik otthon. A skandináv országokban például rengeteg állami pénz van a filmekre, de egy-két nagynevű rendezőt leszámítva ki vannak szorulva a fesztiválpiacról, ők egy kicsit irigylik tőlünk a mi szerzői filmjeinket, mi meg az ő finanszírozási rendszerüket. Fontos, hogy a koprodukciós partnerek megismerjék egymás finanszírozási rendszerét, szabályozási hátterét, pályázati lehetőségeit, hiszen rengeteg pénz mozog ezen a piacon, de ismerni kell a forrásokat és az azokhoz vezető ízlésvilágokat is. Sok döntéshozóval lehet találkozni egy ilyen képzés során, akik akár legközelebb már a te filmterveidet olvassák.
filmhu: A Producers on the Move-tól mit vársz?
T. A.: Ez egy nagy presztízsű szakmai esemény nagyon sűrű programokkal, szakmai fórumokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, vacsorákkal. Részt vesznek rajta a nemzetközi filmfinanszírozásban jelentős cégek, nyilván reflektorfénybe kerül az ember, én is viszem a futó filmterveket. De egy ilyen hatalmas fesztiválon általában elsikkad a rengeteg információ, és csak utána tisztul a kép, mit lenne esetleg érdemes koprodukcióban csinálni. Ez inkább a kapcsolatépítésről szól. Gyakorlatilag mindegyik filmtervnek keresek partnereket, mert még ha egy film Magyarországon is forog magyar szereplőkkel, akkor is nagyobb levegőt kap, ha az utómunkát például elvisszük Németországba. Jobban ki tud kerülni a film a nemzetközi színtérre azzal, hogy van egy külföldi koproducere.
Ha nem priorizálsz, megbolondulsz
filmhu: Mennyire vagy maximalista? Kell-e a produceri munkához mindenben annak lenni?
T. A.: Kell, de nem mindenben. Tudni kell szelektálni, mert rengeteg minden fut párhuzamosan, és ha nem priorizálsz, megbolondulsz. Fontos, hogy tudd és merd kiadni a kezedből a feladatokat, mert különben nem tudod jól csinálni azt a részét, amit egy cég vezetése jelent. Ez nekem is új feladat, és sokszor nehéz erővel kivonnom magam a gyakorlati dolgokból, amit most például a Délibáb előkészítése jelent. Nincs olyan sok ember, akiben maximálisan meg lehet bízni, és nehéz adott esetben több stábot találni egymás mellé most, hogy rengeteg bérmunka forog nálunk. Ami bizonyos értelemben jó, mert van munkája a szakmának a gazdasági válság közepén. Viszont van egy réteg, amelyik nagyon megszívta az elmúlt három évet, ők a rendezők, az egyetlenek, akik nem tudnak megélni a bérmunka-rendszerből. Ami hiányzik belőlem egyébként, az a pofátlanság. Egyfajta pofátlan céltudatosság, hogy tűzön-vízen keresztül végigvigyek egy filmet. Ezt próbálom empátiával ellensúlyozni, de azt hiszem, a másik út célravezetőbb lenne. Nőként nyilván másfajta eszközei vannak egy producernek, úgyhogy az empátia is sokszor hatásos, és én azt látom az embereken, hogy értékelik és meghálálják, ha odafigyeléssel, és nem erővel próbálod átnyomni rajtuk a dolgokat.
filmhu: Hogy szoktál pihenni?
T. A.: Szerencsére nem vagyok stresszes alkat, le tudom dobni magamról a legnehezebb helyzeteket is, nem szorongok őrülten. Aztán hazamegyek, és ott vár a négy és fél éves kislányom, aki kikapcsol. Azok a dolgok, amikről úgy érzed napközben, hogy itt a világ vége, és nem tudod, hogy fogod megoldani, elvesztik a jelentőségüket, ha hazaérsz és a gyerekeddel legóvárat építesz.
filmhu: A Délibáb előkészítési fázisának végénél jártok, mikor kezditek forgatni?
T. A.: Nyár elején. Picit szokatlan terep lesz itthon, mert kortárs westernt csinálunk. Egy mai rabszolgatartó farmon fog játszódni a Hortobágyon, ahol egy egész díszletet építünk fel. A történet lényege, hogy egy kívülálló érkezése hogyan tudja felkavarni, majd szétrobbantani a mindenki által elfogadott elnyomó rendszert. Nehéz film, amin már sok éve dolgozunk. Nyelvét tekintve a Szabi filmjeire jellemzően ismét bábeli zűrzavar várható, nemzetközi a színészgárda, a főszereplőnek, Isaach de Bankolénak lovagolni, lőni és magyarul beszélni is meg kell tanulnia a szerephez. Szlovákiában indul a történet egy focimeccsen, és az alföldi pusztában végződik, nagyszabású film lesz. Jövő év elejére szeretnénk vele legkésőbb elkészülni.
