Nyilvánosságra hozták a májusi cannes-i filmfesztivál Rendezők Két Hete programját ma Párizsban. A rangos válogatásban láthatja először a nemzetközi közönség Till Attila Csicska című új rövidfilmjét. „Balogh István, nem túl tehetős tanyasi gazdálkodó, falkavezérként uralkodik feleségén, gyermekein és csicskáján. A világtól elzárva, egy alföldi tanyán próbálja őrizni a merev tradiciók által kialakított családképét. A szélsőséges emberi viszonyok tragédiába sodorják a szereplőket.” – olvasható a Csicska című 20 perces film szinopszisában.

A Till Attila által jegyezett forgatókönyv megírását újságcikkek, híradások és hasonló helyzetet átélt emberek visszaemlékezései inspirálták. Till Attila a Pánik című filmmel mutatkozott be a moziközönség előtt 2008-ban. Filmrendezői debütálása elnyerte a Filmszemle közönségdíját, majd félszázezer hazai mozinéző váltott rá jegyet.

Till Attila a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakos diplomása jelenleg a hazai televíziózás közkedvelt szereplője. A Csicska című film az M&M Film és Laokoon Film közös produkciója a TV2 közreműködésével. A film producerei Mécs Mónika, Rajna Gábor, Sipos Gábor, koproducere Stalter Judit, Tóth Csaba és Poós András. A főbb szerepekben Thuróczy Szabolcs, Szitás Balázs és Balsai Móni látható; a Csicska operatőre Juhász Imre volt.

 


A film előzetese


A Rendezők Két Hete egy magyar részvételű koprodukció világpremierjének is otthont ad májusban. A Pusztai Ferenc vezette KMH Film koprodukciójában készült Rebecca Daly ír rendezőnő első játékfilmje, a The Other Side of Sleep (Az álom másik oldala), amelyet a rangos válogatás szervezői meghívtak Cannes-ba. Az ír-holland-magyar gyártású film Arlene, a 23 éves munkáslány története, aki kísértetként éli életét Írország közepén és egy téli reggelen az erdőben maga mellett egy meggyilkolt fiatal nő holttestét találja... Az angol nyelvű film készítésében Pusztai Ferenc producer mellett Varga Zsuzsa színésznő, Flesch Andrea jelmeztervező, és Molnár László fővilágosító vett részt.

A Rendezők Két Hete (Quinzaine des Réalisateurs) elnevezésű verseny és díjak nélküli „párhozamos programot” a cannes-i filmfesztivál ellenpólusaként Francois Truffaut és Jean-Luc Godard vezetésével a Francia Filmrendezők Szövetsége alapította 1968-ban. A Rendezők Két Hete programjában korábban olyan rendezők mutatták be filmjeiket a nemzetközi közönségnek, mint Fassbinder, Herzog, Jarmusch és Haneke.