A kilenc belvárosi kis mozit tömörítő City Cinemas, amely év végén ment csődbe, tulajdonképpen lelkes - és jómódú - vállalkozók és értelmiségiek kísérlete volt az ifjúságukat idéző filmszínházak megmentésére. A társaság 1999-ben vette át a mozikat, hogy megelőzze a német Konstantin Film AG-t, és minőségi műsort, zömmel művészfilmeket kínáljon, mintegy ellentétben a multiplexek tömegárujával.

A csődöt elsősorban a nagy multiplex mozik féktelen bécsi szaporodása, és emellett a terembérek emelkedése, továbbá a jó, közönséget valóban vonzó új filmek csekély mennyisége okozta.

Pedig Ausztriában tavaly 1975 óta a legnagyobb nézőszámot jegyezték fel: 16,48 százalékkal több, összesen közel 19 millió jegyet váltottak, egyenként mintegy 7,20 eurós (száz schillinges) áron. Az eddigi legsikeresebb évben, 1975-ben közel 21 millió mozijegy kelt el, de ez is csak igen szerény eredmény az ötvenes-hatvanas évekhez képest, amikor például 1958-ban, a háború utáni időszak rekordévében 122 millió mozijegyet adtak el. Tavaly a legsikeresebb filmek többsége 300-500 ezer látogatót vonzott, ennél
több nézőt csak három film vonzott.

Az utóbbi két-három évben azonban sorozatban épültek a nagy, soktermes multiplexek, és kiszorították a kis mozikat. A férőhelyek száma Bécsben 1999-ben 18 ezer volt, de jelenleg a nagy mozik 167 termében, negyven moziban összesen 32 864 ülőhely várja a nézőket. Most, az első multiplex bezárása nyomán még mindig 30 ezer felett marad a férőhelyek száma: a Lasalle Strassén lévő, most bezáró multiplex 2197 nézőt tudott fogadni.

Ám a mozi-túlkínálat ezzel nem ért véget: a bécsi hatóságok az elmúlt években számolatlanul adták ki az engedélyeket a soktermes mozik építésére, és csak most vetődik fel a hatalmas betonpaloták utóhasznosításának a kérdése, amikor az első kénytelen bezárni.

Akik pedig még csak most akarnak beszállni a multiplexüzletbe, a jelek szerint nem nagyon zavartatják magukat a vészes tünetektől: Richard Lugner ismert bécsi építőmester a belváros határán lévő bevásárló központjában jövőre szándékozik megnyitni egy 11 termes, összesen 2020 férőhelyes filmszínházat.