Tóth Barnabás: Középpályán vagyok

filmhu: Mi nem voltál még? Hiányzik valami az életedből?

Tóth Barnabás: A zene. Nem tudom, hogy egyébként affinitásom lenne-e hozzá, mert sosem próbálkoztam a műfajban.
 
filmhu: Innen jött a hang drum ötlete a Rózsaszín sajtban?

T.B.: Hamvas Dániel forgatókönyvíró találta a hangszert, az eredeti elképzelés csak annyi volt, hogy legyen egy önálló hobbija a gyereknek. Dani mutatta a youtube-on a hangszert, nagyon tetszett a hangja és a hangszer meghökkentő kinézete is, pedig nem olyan ritkaság, Pesten is szokott játszani egy srác a Bazilika előtt. Nagyon jót tett a filmnek ez a hangszer, Pirisi László zeneszerző is ebből építkezett főleg.

Te valami mozis vagy? Fotó: Valuska Gábor

filmhu: Tényleg olyan egyszerű játszani rajta, ahogyan a filmben tűnik? És tényleg akkora örömöt is nyújt?

T.B.: Nem tanultam meg hang drumozni: tanulmányoztam, hogyan kell játszani rajta, Pirisi Laci is magyarázott mindenféle háttértörténetet, én pedig próbáltam a forgatáson imitálni, ő meg digitálisan jött a képen látottak után. Szerintem az illúzió tökéletes, neki erről persze más a véleménye, de szerencsére egyedül van vele. A filmben egy műanyag replikával dolgoztunk, pedig nem elérhetetlen luxuscikk: ezer euró az ára, és fél év alatt ki is postázzák Svájcból. A forgatáson szólt ez, az én ízlésemhez igencsak közel álló zene, és egyszerűen azért tűnök olyan lelkesnek a vásznon, mert tényleg teljesen extázisba kerültem a  zene hallatán. Éreztem, hogy a Sajtnál döntő lesz, milyen a zenéje, de még a várakozásaimat is felülmúlja, nagyon tetszik.

filmhu: Visszatérve a sokoldalúságodra: egyébként hogyan mutatkozol be? Tóth Barnabás...

T.B.: Rendező. Nemrégiben kellett anyakönyvi kivonatot kérnem, és akkor is csak néztek. Vagy jött a UPC-s jött bekötni a kábelt, nézte a sok DVD-t a falamon, és kérdezte, hogy te valami mozis vagy? Ilyenkor hiába felelem, hogy filmrendező, mert rögtön kérdezi, hogy tényleg, miket csináltál? És eddig olyankor csak álltam, hogy mit mondjak neki? Terepszemle? Autogram? Vonaton? Végre a Rózsaszín sajtot tudom mondani, és kezdem jogosnak érezni a titulust.

Ez nekem akkor természetes lehetett, vagy fel sem fogtam? Fotó: barnabastoth.com

filmhu: Gyerekszínészként indult a karriered, felvételiztél színész szakra, rendszeresen fellépsz a Momentán Társulattal, és a Rózsaszín sajt főszerepét is te alakítod. Mekkora szerepet kap az életedben a színjátszás?

T.B.: Le akarok vele számolni, tényleg, őszintén. Valószínűleg elfogadható, amit nyújtok a Sajtban, mert nincs sok feladatom. A Momentán Társulatban pedig főként improvizálunk, tehát az sem klasszikus színjátszás, inkább alkotók vagyunk, jeleneteket írunk a színpadon, és azokat játsszuk el rögvest. A színészet nagyon nehéz mesterség, nekem bele is tört a bicskám, amikor kétszer egymás után nem vettek fel a főiskolára. 18 éves koromban még bőven ment a gyerekszekerem, hiszen még mindig gyereknek néztem ki, a Vígszínházban játszottam, úgy felvételiztem szerdán, hogy együtt játszottam pénteken azokkal, akik ott ültek. Készpénznek vettem, hogy én oda bekerülök, valószínűleg el is voltam szállva kicsit. Néha nézek régi interjúkat, amiket én adtam, és elborzadok, hogy te jó ég, milyen jó, hogy én így voltam kamasz, nem pedig mondjuk drogoztam. Másodszorra felkészültem tisztességesen, és nagyon rosszul esett, hogy nem vettek fel. A színészet egy fázis volt az életemben, nincsenek komoly ambícióim, mert őszintén tudom, hogy nem vagyok ebben olyan jó. Volt egy pár év, amikor a színészet elmenő hajónak látszott az életemben, de a Földessy Margit Színitanoda húszévesen, a legnehezebb időszakomban volt egy nyugodt sziget számomra. Akkoriban a Külkerre jártam, az egész gyerekkorom kezdett nosztalgikus homályba veszni, elfogadtam, hogy tolmács vagy kereskedő lesz belőlem. Margit ezzel a mélyben alkalmazott szívmasszázzsal tartott életben azzal, hogy esténként játszhattam darabokban, miközben nappal a Külkeren tanultam. Most a Sajtot még megcsináltam, mert nagyon személyes volt a történet, és nyilvánvaló okokból passzolt hozzám a karakter, de nem tervezem a jövőben folytatni a színjátszást.

Tóth Barnabás a Legényanyában (04:15-től):



filmhu: De akkor honnan jött ez az ambíció gyerekkorodban?

T.B.: A nagymamám a Nők lapjában látott egy hirdetést, hogy a Harlekin színház keres ambiciózus gyerekeket. A családom szerint én szerettem szerepelni, mert vicceket mesélgettem az öregasszonyoknak. Nagymamám elvitt erre a válogatásra, és felvettek. Akkoriban Lojkó Lakatos József irányította a Harlekint, a Mafilm és a Vígszínház is rendszeresen odajött válogatni, én pedig bekerültem a körforgásba, egymás után találtak meg a filmek. A Hülyeség nem akadály volt az első filmszerepem, az Eldorádó-ba valószínűleg emiatt hívtak, de hosszú időn keresztül volt hivatkozási alap, hogy én voltam Valkó Imi, a Legényanyá-ba is így kerültem. Az első és utolsó értékelhető színészi alakításom minden bizonnyal a Gyerekgyilkosságok: a kinézetemhez képest jóval érettebb alakítást tudtam nyújtani.

filmhu: Jártál Cannes-ban, Velencében, filmtörténeti jelentőségű filmekben alakítottál jelentős szerepeket.  Mennyire tudtad akkor, hogy minek vagy a részese?

T.B.: Mostanában esik le, hogy Velencében, ahol az Eldorádó versenyzett, Sergio Leone volt a zsűrielnök! Ő engem végignézett abban a filmben, és értékelt! Almodóvar is ott van a katalógusban, egy névtelen farmeros spanyol filmrendező. Elképesztő dolgokat éltem át. Őrzök egy fényképet, ahogy a főutcán állunk, Andorai, Eperjes, én, Bereményi, Pauer Gyula. Ez nekem akkor természetes lehetett, vagy fel sem fogtam?  Valahol a kettő között. Nagy szerencse, hogy megvannak ezek a fényképek, videók, katalógusok, faterom nagyon archiválós volt, mindent eltett. Ő vitt mindenhova, hiszen nekem gyerekként nem lett volna bejárásom ezekre a helyekre. Beültünk a Ladába és kivezetett Nizzáig, Velencéig, kempingben laktunk, de ott voltunk! Részese voltam, átélhettem, apám mindent kiharcolt. Ha ő nem ilyen agilis és kíváncsi, akkor ma nem lennének emlékeim arról, hogy Kaposvárott az Ascher rendezte Godot-ban játszom Lukáts Andor, Jordán Tamás, Koltai Róbert és Helyei László oldalán. Én ebből alig valamire emlékszem,  mint egy amnéziás a régi szeretőit, úgy nézem ezeket a felvételeket.

Annyi az alakítás, hogy tízévesen ötévest játszottam Fotó: barnabastoth.com

filmhu: És mit látsz?

T.B.: Nem akarok álszerénynek tűnni, de az Eldorádó semmi, bárki meg tudta volna csinálni, annyi az alakítás, hogy tízévesen ötévest játszottam. (Nézd meg a diftériás Tóth Barnabást!) A Gyerekgyilkosságok-ban tizenhatévesen tizenkettőt, most a Sajt-ban harmincévesen egy húszévest. Ami a magánéletben átok volt, az a szakmában áldás. Az ismerőseim a Sajt előtt is kérdezgették, hogy Barna te tényleg el akarsz játszani egy húszévest? Másnap az Auchanban egy üveg bor miatt elkérték a személyimet, de az utolsó csepp az volt, amikor valami telemarketinges is csöngetett, kicsoszogtam joggingban, erre mondja, hogy jaj bocs, én igazából anyut vagy aput keresem. És akkor arra gondoltam, hogy én ezt meg tudom csinálni és kész.

filmhu: Még mielőtt rátérünk a filmre, még egy utolsó foglalkozásod van, vagy volt, a szinkronszínészet.

T.B.: A szinkront húsz éven át csináltam folyamatosan, de most letettem a lantot. Annyira idegesít, annyira élettelen, mintha halottak kiáltoznának egymással egy stúdiódobozban. Iőnként tojástartóval kibélelt lakótelepi pincékben, garázsokban kell felmondani a szöveget, méltatlan körülmények között. És egyébként is minden jobb feliratosan, úgy kell nézni a filmeket. Moziban nem is szinkronizáltam soha, a tévé és dvd jutott nekem: nem vagyok egy akkora név, akit külön egy szerepre vagy karakterre hívnak, én korosztályhang vagyok, továbbra is, rendületlenül a 16-20 év közötti szerepekre szoktak hívni dolgozni.

Anyu vagy apu itthon van? Tóth Barnabás a Rózsaszín sajtban

filmhu: A szinkron helyére jött az életedben a hangoskönyv?

T.B.: Ez egy nagy szerelem! Önkéntesként a Vakok és Gyengénlátók Országos
Szövetségének Hangoskönyvtára számára olvasok fel könyveket. Én is szeretem a hangoskönyvet vezetéshez, monoton házimunkához, mint a fűnyírás, a mosogatás, a vasalás, stb. Minden csütörtökön reggel nyolctól délig olvasok, és iszonyúan élvezem. Még a Harmonia Caelestisen is végigszenvedtem magam, holott felolvasásra tökéletesen alkalmatlan, hónapokon át olvastam, harminckét óra lett a végeredmény. Nagyon fontos, hogy nem szabad előadni, a vakok utálják, és persze a látók is, ha eljátssza valaki a szöveget. Az intonációra kell figyelni, és a ritmust kell tartani, én különben elég gyorsan olvasok, és ezt szokták szeretni, mert sokszor éri a hangoskönyveket az a kritika, hogy túl lassúak. Gion Nándort és Kunderát én olvastam először nagy mennyiségben, egy-egy könyvük volt csak elérhető hangos formában. És természetesen Stephen Kinget, aki nekem nagy kedvencem, és persze a vakoknak is, viszik mint a cukrot. (Ezeket a könyveket hallgathatod meg Barnabás hangján!)

filmhu: A Külkeren végeztél, majd mégis felvettek producer szakra a Filmművészetire Zsombolyai János osztályába Kenyeres Bálint és Mundruczó Kornél osztálytársa voltál.

T.B.: Emlékszem arra a pillanatra, amikor '98-ban megjelentem a főiskolán, az első napon. Éppen Finnországból, egy teljesen más világból tértem haza, és azt láttam, hogy az első órán a tanárok és a diákok is rágyújtottak a tanteremben. Én meg felszólaltam, hogy ez egy oktatási intézmény, van dohánytörvény, lehet, hogy ti tízen dohányoztok, de én nem, és kérném, hogy legalább az óra alatt ne cigizzetek. Még aznap megcsörrent a telefon, a tolmácsképzőből hívtak, hogy megüresedett egy hely. Néztem körbe és gondolkoztam, hogy maradjak itt a kilátástalan dohányfüstben, vagy menjek el tolmácsnak a tutiba. Mai napig nagyon erős bennem ez a művész-polgár ellentét, rengeteg rossz polgári szokásom van, sokszor maradi és kockafejű vagyok.

Honnan? Mitől? Simonyi Balázzsal a (terep)Szemle forgatásán

filmhu: Hogyan emlékszel vissza a főiskolás évekre?

T.B.: A producereknek pontosan ugyanazt kellett csinálni az első két évben, mint a rendezőknek, minden tantárgyunk ugyanaz volt. Éppen azért, hogy a rendezők mellé egy társat neveljenek, akik nemcsak a pénzt hajtják fel, hanem fogják a rendező kezét, és a néző szemével kontrollálják őket. Ez az elmélet talán a Mundruczó és a Petrányi esetében működik a gyakorlatban, több ilyen szerencsés páros nem került ki az osztályunkból.

Az ember, akit kihagytak (megnézem!) az elsőéves dokumentumfilm-vizsgára készült, de nem fogadták el, ezért kellett forgatnom egy rendes dokumentumfilmet is Szépkorúak címmel. Nem volt elég, hogy elvileg csak producer vagyok, még csak nem is rendező, de rögtön két filmmel vettem részt az elsőéves vizsgán, így ott jó értelemben kitűntem. Minden órára bejártam, reggelente egyedül ültem végig a magyar és nemzetközi filmtörténetet Bacsó Péternél és Báron Györgynél egy-két operatőr hallgató társaságában. A következő évben nem kellett volna producerként is rendezni, de akkor is csináltam egyet, ez volt a Kiss Feri tutira megy (megnézem!). A mi autónk készült a harmadik év végén, a Szerelem meg hal (megnézem!)a diplomafilmem, de ekkora már hivatalosan is két státuszú voltam, Zsombolyai engedélyezte, hogy rendező szakra is járhassak, mert így megkaptam én is azt az összeget, ami a rendezőknek járt. Az egyetlen feltétel az volt, hogy mindkét szakon teljesítsek egyszerre, és így is lett. Van produceri diplomám is, minden évben tisztességgel legyártottam az osztálytársaim filmjét is.

Mai napig nagyon erős bennem ez a művész-polgár ellentét Tóth Barnabás mint Kiss Feri tutira megy

filmhu: Az első nagyjátékfilmed elkészülte előtt már tisztességes filmográfiád volt, számos kisfilmet rendeztél. Ez elhivatottság, eltökéltség, szerencse kérdése?

T.B.:  A főiskola évei alatt évente egyet tudtam forgatni, és sokat pályáztam mindenhova: Lóth Balázséknak nem tudok eleget hálálkodni, a Celluloid Filmműhely segítségével három filmünk is készült (Simonyi Balázzsal közösen kettő, egy pedig önállóan), és nemzetközi pályázatokon is sikeresen szerepeltem.  A Vonaton és a (terep)Szemle egy évben készült, előbbi egy Nisi Masa  pályázat keretében, utóbbit pedig akkor készítettük, amikor a Vajdaságba indultunk forgatni Gion Nándorról, és útközben megálltunk pisilni. Láttuk a roncsokat, elkezdtünk Simonyi Balázzsal improvizálni, amit kamerára vettünk, majd 25 perc hülyéskedés után indultunk tovább. Otthon néztük, hogy milyen jó lett az anyag. Nincs benne az írás izzadtsága, benne vagyunk ebben a magyar filmes közegben, tudunk anekdotákat, megszólításokat, legendákat, amiket persze azonnal bedobtunk egymás szórakoztatására. Mai napig irigykedve nézem, mert bár mi csináltuk, de ezt nem lehet megismételni, az úgy tökéletes, ahogy ott és akkor megtörtént. A Szerelem meg hal ennek a munkamódszernek a szöges ellentéte volt: minden mondatot megrágtunk, bizonytalankodtunk, méregettünk. Ugyanolyan gyönyörű folyamat mindkettő, de nagyjátékfilmet szerintem zsigerből nem lehet csinálni.

Nézd meg a (terep)Szemlét, nem lehet elégszer:

Az Autogram már a Rózsaszín sajt segítségével készült. Jártam a filmtervvel mindenféle workshopokra, pitchekre, mert akkor még hittem ebben a munkamódszerben, de a Sajt esetében sem vettem ennek túl sok hasznát, a könyv a legtöbbet a hármunk keze nyomán formálódott. Angers-ben a Vonaton-nal jártam fesztiválozóként és meghívtak a nyári workshopjukra, ahol Jeanne Moreau volt a mentor. Krysztof Zanussi, a csoportvezetőnk kérte, hogy két nap alatt tegyünk le az asztalra egy kisfilmet, amiben egy kisebb dráma történik. Nekem Jeanne Moreau indította be a fantáziámat, aki szívesen játszott az én Zanussi-feladatomban. Egy világsztár, mit világsztár, egy ikon! És ő bírta a Sajt könyvét, hitt benne, támogatott, ajánlóleveleket írt nekem, nagyon sokat köszönhetek neki, így került a neve kitüntetett helyre a Sajt végefőcímében is.

filmhu: Végignézve a filmjeidet, két megközelítési módszered van: vannak filmek, amelyek zsigerből készülnek (Az ember, akit kihagytak, (terep)Szemle, Egy szavazat) és vannak, amelyeket patikamérlegen kell kimérni (Szerelem meg hal)?

T.B.: A Sajt is zsigerből indult, saját frusztrációból, de olyan hosszadalmas és gyötrelmes előkészítése volt, hogy végül mégis patikamérlegen lett kimérve. De ez nem baj, sőt, talán ez a legjobb ötvözet. Simonyi Balázs mondta, hogy miért nem csinálsz a faterodról egy filmet? Így kezdődött az egész, ezelőtt négy évvel. Beugrott, hogy egy nagyon különböző apa és fiú, és akkor kezdtem a valóságtól eltérni, hogy az apa legyen ilyenebb, a fiú legyen olyanabb. Nem rólam, és nem is az apámról szól a film: az alaphelyzet hasonló, és persze sok önéletrajzi elem van benne, de teljesen fikció. Hiába nőgyógyász Hamvas Dani apja, azt is Frank Rizzo írta bele, ebből is látszik, hogy totál fikció az egész. Apa-fiú-elválás-csajozás-sajt - ezek voltak a legelején a hívószavak, aztán a workshopok, script and pitchek, pénzgyűjtések során lett belőle az, ami a vásznon van.

Egy világsztár, mit világsztár, egy ikon! Jeanne Moreau-val az Autogramban

filmhu: A Rózsaszín sajtban te játszottad a főszerepet is, nem akadályozott ez a rendezésben? Átnézted reggelente a szövegedet, aztán rendezted a többi színészt, vagy hogy zajlott ez a gyakorlatban?

T.B.: Most jövök rá, hogy nem is tanultam a szöveget, egyszerűen csak emlékeztem rá, mivel én is írtam. A jobbkezem Császár Tamás volt, a stáblistán a rendező munkatársaként szerepel, mindent ő irányított a háttérben. Gyakorlatilag alig volt bármire is idő, olyan szinten túl volt írva a film: az első vágás két óra húsz perc lett, ötven percet ki kellett dobni az ablakon. Ha van annyi gyakorlatom, hogy azt az ötven percet nem írom meg, és nem is forgatom le, akkor sokkal több idő maradt volna a végül bennmaradt jelenetek kidolgozására. Rémálomszerű rohanás volt az egész, olyan emlékeim vannak az egészről, mint egy háborúról. Én vezettem a gyártást is, és nem tudtam ezt kikapcsolni magamban, switcth off production manager!, mindig ezt kiabálta Przemek, az operatőröm. Mindent akartam kontrollálni, és lehet ezt tett jót az alakításnak, mert arra egyáltalán nem tudtam figyelni, és így rágörcsölni sem. Három nyelven kellett beszélnem folyamatosan, és iszonyatosan fárasztott a folyamatos koncentráció. De aztán rájöttem, hogy hiába hisztizek, attól nem lesz gyorsabb semmi sem, csak én készülök ki. Van a filmezésnek egy borzalmas, elviselhetetlen tempója.  Olyan lassú, hogy közben ki tudtam számolni, hogy  óránként 130 ezer forintba kerül egy forgatási nap - és egy egyórás átállás alatt az égvilágon semmi sem történik, csak várunk.

filmhu:  Korábban írtál a film blogján arról, hogyan lehet valaki sikeres magyar filmes, ahol te is a művészfilm-közönségfilm felosztottságról írtál, és hogy a Sajttal szerettél volna, idézlek "minőségi filmet készíteni, aminek van mondanivalója, de valahogy jó nézni és az ember úgy jön ki a moziból, hogy kapott valamit".

T.B.: Nem tudom magamat megtagadni, én középpályán vagyok, akármit csinálok. A következő tervem például egy komorabb dolog, de biztosan lesz benne könnyedség és humor is. A Sajt-ot is el kell valahogy adni, és sok vita volt a forgalmazóval, hogy romkomként ezzel a plakáttal találják, de  utólag hálás vagyok nekik, mert így van esély arra, hogy megnézik. Szerintem én soha nem fogok nézhetetlen dolgokat csinálni: lassabb, gyengébb, erőtlenebb dolgaim biztosan lesznek majd, de nem tudok olyat csinálni, ami felháborítaná az utca emberét.

Nagyjátékfilmet szerintem zsigerből nem lehet csinálni Fotó: Valuska Gábor

filmhu: A mi kritikánk például nem is romkomnak, hanem tinivígjátéknak tekinti.

T.B.: A műfaj nagy rajongója vagyok, de szerintem jóval több van benne, az első fél órára még talán igaz ez, de ott sem igazán, mert a tét nem a szüzesség elvesztése, hanem az apától való elszakadás. A Sajt számomra apafilm, egy apáról, egy fiúról, az elszakadásról. Minden más csak ennek a keserű pirulának az édes csomagolása. Úgyhogy lehet, hogy inkább a dramedy lenne a megfelelő kifejezés.

filmhu:  A Rózsaszín sajtot nem válogatták be a 40. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, és végül infóból is visszavontátok. Mi történt? 

T.B.:  Az egész tél rémálom volt. A munkakópiát beadtuk versenyre, nem volt készen a zene, és nyersebb volt a vágás, de nagyjából azt a változatot, ami most végül a mozikba került. Simonyi Balázs írt egyik éjjel, hogy látom-e, hogy se a Tour (Simonyi Balázs rövidfilmje - a szerk.), se a Sajt nincs versenyben. Eléggé magam alatt voltam, és nem magam miatt, mert valamennyire megszoktam már: a Vonaton-t sem, sőt, a Szerelem meg hal-t se válogatták be, nem is ez lepett meg, hanem elkeserített, hogy a Bezerédi alakítása, a Pirisi Laci zenéje, Frank és Hamvas első forgatókönyve díjazatlan marad. De dolgoztunk tovább, hogy akkor megyünk infóba, mert nekem fontos lett volna, hogy lássák egyáltalán a filmemet. De pechemre éppen akkor költözött a Magyar Televízió, ahol a hangutómunkát csináltuk volna, és így nem lett kész a dolog. Nem kész hanggal infóban bemutatni viszont öngyilkosság lett volna, úgyhogy inkább visszavontuk. Ha versenybe kerültünk volna, a tévé akkor is költözött volna, úgyhogy bele sem merek gondolni, hogy mit választottam volna abban a helyzetben. De most ez végül jól jött ki, mert Montrealban lehetett a világpremier, és teljes teltház volt az Urániában a díszbemutatón, ami jelzi, hogy a filmet várták.

Egy apáról, egy fiúról, az elszakadásról Fotó: Valuska Gábor

filmhu:  Ezek után milyen élmény volt számodra az Urániás díszbemutató? Még a földön is ültek az emberek, tomboló siker volt.

T.B.: Teljesen váratlanul ért. Szerintem ez egy élvezhető film, és végig lehet ülni, de mindenhol másként működik, ez a közönség pont nagyon vevő volt rá. Montreálban inkább a finomabb dolgokon nevettek, de az egész pina-vonalat fagyos közönnyel nézték végig. A fiatal, mozibajáró közönség remélem nyitott lesz rá, a forgalmazó 5000 nézőt remél, amibe még belegondolni is rossz, hogy ennek kell majd örülnöm, de tudom, hogy milyen nehéz helyzetben vannak a magyar filmek. A Corvinban a szemem láttára fordult el a pénztártól egy fiatal társaság, amikor kiderült, hogy ez egy magyar film, pedig pont azért csináltuk, hogy ez a szemlélet változhasson, közben esélyt sem kap esetenként. Nekünk ráadásul nincs mozikópiánk, e-cinemáról és DVD-ről mennek a vetítések, így a plázák, a Kossuth mozi kivételével kimaradnak, pedig a Sajt szerintem lehetett volna plázafilm, és ebben semmi szégyellnivalóm nincsen. Az Urániában rengetegen jöttek oda gratulálni, olyanok is, akik éveken át nem reagáltak egy-egy asztalra lerakott tervemre. Úgyhogy, ahogy Hamvas fogalmazott, most meleg a pite, most kell szétküldenem a következő filmterveimet, amíg még van valami kicsi nevem a szakmában.