A Tv2 új arculattal, több helyi gyártású műsorral, választási szappanoperával, valamint témák és ismerős arcok szerint csoportosított filmekkel várja a tavaszt. – hangzott el az adó helyzetértékelő sajtótájékoztatóján.

Pintér Dezső, a Tv 2 elnöke elmondta, a tavalyi év mind a nézőszám, mind a bevételek tekintetében nyereségesnek tekinthető. Az adó műsorstruktúrájába új elemként illeszkedik a február 17.-én indult Claudia show, az Aktív színes hírmagazinja, valamint a kedd esténként futó Igazi férfiak című sorozat.

A választások a Tv2-n március 17.-én indulnak a köztársasági elnök beszédével. A csatorna nem kíván fizetett politikai hirdetéseket sugározni, viszont számítógépes monitoring rendszerrel igyekszik majd egyenlő esélyeket nyújtani a műsoraiban szereplő pártoknak. Szintén a mérleg kiegyensúlyozására törekszik Sváby András és Naplós csapata, akik az eddigi igen-nem mellett egy harmadik mérlegnyelv beiktatásával tarkítják a szavazás gomb lehetőségeit.

Nyugat-Európa trendjeit követi eztán a Tv2 grafikai arculata. Az egy hete bevezetett változások lényege a folyamatosság. Az új design megálmodói most a képelemek kockapontos egymáshoz illesztésével próbálják megakadályozni, hogy a néző kizökkenjen a műsorfolyamból. Utóbbi pedig a „több műfajban több műsor” politikájával igyekszik küzdeni a piacért.

A kerskedelmi csatorna filmkínálata továbbra is arra épül, hogy a közönség elsősorban kikapcsolódásra vágyik. - tudtuk meg Havas Ágnes műsorbeszerzési és tartalomfejlesztési főszerkesztőtől. Ezentúl azonban úgy válogatják majd a filmeket, hogy egy-egy estét egy-egy téma uralhasson. A filmblokkok nemcsak tematikusak, de arcokhoz köthetőek is lesznek egyben. Így minden hónapban más-más ismerős sztár bukkan majd fel és kíséri végig a televízió előtt ülőket estéről-estére. A művészfilmek továbbra is késő éjjel láthatja a közönség, míg a magyar filmeké a vasárnap marad. Szintén a hét utolsó napjára kerül egy új sáv, ahol igazi moziklasszikusok mutatkoznak majd be. Ha nem is külön műsorban, de szót kapnak az adón a Tv2 által támogatott produkciók alkotói és rendszeresen vetítésre kerülnek a werkfilmjeik is. Legközelebb a Valami Amerika.