Az első kérdés, ami törvényszerűen felmerül Quentin Tarantino első regénye kapcsán, vajon megéri-e elolvasni egy olyan történetet, amit a moziban nem is olyan régen láthattunk. Az egykori tékás fenegyerek kilencedik filmje, a Volt egyszer egy Hollywood a csavaros és nagyívű történet helyett ráadásul inkább félig fiktív, félig valóságos világot épít, ahol inkább nézelődni és elveszni érdemes. Aki tehát még nem látta, vagy látta és nagyon unta, az azonos című regénnyel sem fog tudni nagyon mit kezdeni. Aki viszont szeretett az egykor szebb napokat látott westernszínésszel és a vagány kaszkadőrével 1969 Los Angelesében ide-oda autókázni, az most sem fog csalódni.

Könyvekből ezerszám készülnek filmek, fordítva viszont manapság már csak nagyon nagy sikerek esetében, inkább a rajongók pénztárcájára utazva jelennek meg ponyvaregények. Az otthoni videóforgalmazás megjelenése előtt a filmek regényesítése korántsem számított ritkaságnak, Tarantino tehát egy olyan irodalmi műfajhoz nyúl vissza, ami a Volt egyszer egy Hollywood cselekményének idején bevett szokásnak számított. A könyve ráadásul pontosan úgy működik, ahogy a legjobb ilyen regényesítések szoktak: számos fontos háttérinfóval, izgalmas háttértörténettel gazdagítják és bővítik az alapul szolgáló film világát. A nagyon is tudatos műfaji választást a megjelenés is tükrözi, először ugyanis a papírfedeles, rendkívül baráti árú kiadás került a tengerentúli boltokba olyasféle rondán szép retró borítóval, mintha tényleg ötven éve adták volna ki. Egyébként a magyar kiadásra sem kell már sokat várni, november elején érkezik majd Sepsi László fordításában.

Leonardo DiCaprio

Korántsem véletlen persze, hogy Tarantino miért éppen most döntött úgy, papíron dolgozik tovább az általa teremtetett karakterekkel. A rendező már többször belengette, a következő, tehát a tizedik után abbahagyja a filmezést és regényeket fog írni. Tarantino persze eddig is pompás dialógokat, izgalmas karaktereket és részletgazdag világokat teremtett. Az életmű ismeretében az is tudható volt, milyen írókhoz és irodalmi műfajokhoz vonzódik a leginkább, úgyhogy a Volt egyszer egy Hollywood akár az íróvá válás amolyan főpróbájaként is olvasható. Már persze ha hiszünk neki, az első regénye ugyanis inkább arról árulkodik, hogy a rendező szeretett volna még több időt eltölteni ebben a számára különösen kedves világban, ezekkel a számára nagyon fontos karakterekkel.

Tarantino hét éves volt 1969-ben és aki ismeri a filmet jól tudja, Rick és Cliff fiktív karakterei a régi Hollywood képviselői, akik nincsenek épp elragadtatva a szép lassan mindent megváltoztató ellenkultúrától. A könyv elején Tarantino nem véletlenül mond köszönetet épp azoknak a régi vágású színészeinek, akik a régi Hollywoodról sztorizgattak neki. A regény nemcsak a film történetét rendezi át, de a hangsúlyokat is jelentősen eltolja. Sharon Tate szörnyű tragédiája még jobban a háttérbe kerül, a korabeli Hollywoodból viszont a két fiktív főszereplőn keresztül jóval többet kapunk. Nevek, filmcímek, forgatások, pletykák és mindenféle belső poénok pont olyan brutális tempóban és mennyiségben, ahogy az ember azt a masszív filmrajongó Tarantinótól elképzelte.

Margot Robbie

A könyv már csak azért is különleges csemege, mert betekintést nyújt Tarantino munkamódszerébe és gondolkodásmódjába. A Volt egyszer egy Hollywood regényként nemcsak azt bizonyítja, hogy a film egyes jelenetei mögött nagyon komoly kutatómunka van, de a vászonra került történések előzménye és háttere is nagyon alaposan ki van dolgozva. A könyv lapjain például pontosan el van magyarázva, miért ül be Sharon Tate a saját filmjére fényes nappal és miért esik egymásnak Cliff és Bruce Lee. A különféle beszámolókból és interjúkból eddig is tudható volt, Tarantino iszonyat mélységig kitalálja a karaktereit, de azért az tényleg elképesztő, hogy nemcsak Rick Dalton teljes képzeletbeli filmográfiája, de Cliff Booth tíz kedvenc Kurosawa-filmje is megvan a fejében. Azon meg már nyilván meg sem lepődünk, hogy a kaszkadőr mokaszínjének sztorija is helyet kapott a regényben.  

Quentin Tarantino és Brad Pitt

A főbb karakterek háttértörténetei mellett ráadásul megkapjuk a fiktív filmek szinopszisait is. Sőt, a könyvben még egy önmagában is megálló western-novella is helyet kapott, Tarantino ugyanis teljes egészében megírta azt a két tévés epizódot, amit Rick Dalton a nyolc éves gyerekszínésszel, Trudival forgatott. Az egyszerű stílusgyakorlat mellett mindez azért is különösen izgalmas, mert így alaposan megismerjük azt a fiktív karaktert, akit amúgy a szintén fiktív karakter Rick Dalton alakít. Az efféle játékokból rengeteg akad a könyvben, akár különféle színészek szerepfelfogásáról, akár rendezői módszerekről van szó. Akit tehát érdekel, hogyan nyúl rendezőként egy adott ihletforráshoz Tarantino, vagy miként gondolkodik egy jó színészi alakításról, az nyugodtan jegyzetelhet.

A Volt egyszer egy Hollywood a filmtől és Tarantinótól függetlenítve, azaz önállóan nézve korántsem hibátlan. Több felesleges vagy kissé túlírt epizód akasztja meg a szöveg sodrását, néhol túl sok név és hivatkozás bombázza az olvasót, a könyv második felére pedig többször alábbhagy a fecsegős, filmrajongós lendület. Az persze megint más kérdés, hogy vélhetően nem akad olyan, aki úgy állna neki ennek a regénynek, hogy ne látta volna a filmet vagy ne tudná, kicsoda Tarantino. A Volt egyszer egy Hollywood filmen és könyvben is ráérős utazás az ő külön bejáratú nosztalgiavilágába. A különbség annyi, hogy négyszáz oldalon jóval tovább tart a menet.

A Volt egyszer egy Hollywood 2021. november 5-én jelenik meg itthon, a Helikon Kiadó jóvoltából.