Nyolc magyar mozgókép közül Szurdi Miklós alkotása, a Vademberek kapott meghívást az októberi kairói filmfesztiválra. A nemzetközi érdeklődésnek köszönhetően a mű a magyar mozikba kerülhet.

Négy pesti fiatalember a Dunakanyar környékén víkendezik egy "lakatlan" szigeten. A part mellett feltűnik egy szerb uszály, melynek matróza, Predag lopás gyanújába keveredik. Predag valójában nem horgászbotokra, csak a part menti falu gyógyszertáros kisasszonyának szívére pályázik, s nem is esélytelenül. A fiúk azonban ezt már végképp nem nézhetik jó szemmel. Szédülnek a kánikulától, az alkoholtól és a birtoklásvágytól, s néhány óra alatt eljutnak az emberölés és a nemi erőszak határára. "A Balkán nem földrajzi fogalom, hanem lelkiállapot, amely különböző szélességi körökre terjed ki" - fogalmazta meg Svetislav Jovanov kritikus a pszichodráma palicsi bemutatója kapcsán.
Az ötlet Csák Gyula A tolvaj és a bírák című novellájából született, a forgatókönyvet Békés Pál jegyzi, a rendező Szurdi Miklós. A stáb 2000 elején az ORTT pályázatán 20 millió forintban részesült, amelyből televíziós alkotás is nehezen készíthető. Végül a kultusztárca a millenniumi filmkeret terhére kihúzta a csávából a produkciót. Így az MTV-vel megkezdett koprodukciós tárgyalások is eredményesen zárulhattak. A forgatás tavaly augusztusában kezdődött a Szentendrei-szigeten. Huszonöt nap és tizennégy éjszaka, több mint hatvanmillió forintos költségvetés, amelyből ötvenmillió állami pénz. Idén tavasszal a palicsi filmfesztivál, majd Kairó is meghívót küldött a Vadembereknek - s ez megváltoztatta a film presztízsét. Kairóban az Aranyglóbusz-díjakat osztók közül is tekintélyes számban lesznek jelen. A nyers változatot korábban 15-20 alkalommal vetítették le tesztközönség előtt, s reményteljes jelek utaltak arra, a film "működik". A mozikópiára átírás költsége 7-8 millió forint, ezt a Magyar Filmlabor hitelezte. A főbb szerepekben Schell Judit, Cserhalmi György, Kamarás Iván, Lippai László, Szabó Győző és Szakács Tibor látható Szalai András kamerája előtt.
Magyar Hírlap