A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő dokumentumfilm fesztiválja, amelyet 2004 óta minden év novemberében rendeznek meg Budapesten. A fesztivált évek óta megrendezik Kecskeméten, Pécsen, Szegeden, Debrecenben és Szombathelyen is. A fesztivál a legkiválóbb kreatív dokumentumfilmeket mutatja be egy évről évre szélesebb és sokszínűbb közönségnek, a filmekhez kapcsolódó beszélgetésekkel és szakmai programokkal pedig fórumot teremt aktuális társadalmi kérdések megvitatására.

A szervezők három kategóriában várják a nevezéseket. A Nemzetközi verseny a világ minden tájáról érkező emberi jogi és társadalmi ügyekre fókuszáló dokumentumfilmek versenye. A Legjobb emberi jogi film díját egy nemzetközi hallgatókból álló Diákzsűri választja ki.

A Diák- és elsőfilmes verseny az emberi jogi és társadalmi ügyeket középpontba állító diplomafilmek és elsőfilmek kategóriája, amelyeket egy neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri díjaz, a szakmai kiválóság és a választott téma kreatív megközelítésének szempontjait figyelembe véve. A teljesen vagy részben Magyarországon gyártott dokumentumfilmek versenye a Magyar verseny, amelyet szintén egy nemzetközi szakmai zsűri értékel. Mindhárom szekció nyertese pénzdíjban részesül.

Nevezési feltételek:

A nevezés díjtalan.

Egy film csak egy kategóriában nevezhető.

Egy nevező több filmet is beküldhet.

Nincs a készítés dátumára vonatkozó megszorítás.

Korábban már nevezett filmet nem lehet újranevezni.

A nem angol nyelvű filmeket angol felirattal várják.

Nevezési határidő: 2022. május 31.

Értesítési határidő: 2022. szeptember


Jelentkezés a Verzió honlapján.

Forrás: Verzió / Címlapkép: Tobi színei, a 2021-es Verzió magyar versenyének fődíjas filmje