2004-ben a rendezvény alapítói azt tűzték ki célul, hogy felhívják a figyelmet a magyar operatőrök közösségének legkiválóbb tagjaira. Azóta minden évben hagyományos díjátadó keretében választják ki a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hazai operatőröket, akik egyedülálló és gyönyörű képekkel hozzák közelebb a közönség szívéhez a filmművészetet. Az elmúlt tizennyolc esztendő alatt olyan legendás operatőrök támogatták ezt a missziót, mint Illés György, Kovács László, Zsigmond Vilmos és Koltai Lajos.

Az idei versenyre a tavalyi évben bemutatott magyar filmek alkotói és gyártói nevezhetnek. A szervezők az alábbi kategóriákban 2022. március 10-ig várják a jelentkezéseket:

  • Diákfilm
  • Dokumentumfilm
  • Kisjátékfilm
  • TV film
  • Játékfilm
  • Természetfilm

A Diákfilm kategória versenyzőinek idén is lehetősége lesz elnyerni Magyarország legértékesebb diákfilm díját, a Sparks Kft. - Panavision filmes kameracsomag különdíját, amit 2005-ben maga Zsigmond Vilmos alapított és támogatott élete végéig.

Romwalter Béla “Richy” és Romwalter Judit a Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny alapítói Novák Emillel, a HSC Stábiskola igazgatójával a 2004-ben – Novák Emil által – alapított Aranyszem Fesztivált 2018-ban nevezték át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról.

A rendezvény főtámogatói a Nemzeti Filmintézet, a Magyar Művészeti Akadémia, az ARRI Rental Budapest és a Sparks Kft., az esemény technikai támogatói pedig a Schwindl Kft. és a Two Men’s Show Lighting.

Nevezni itt lehet.

Forrás: Cinematographer Awards / Címlapkép: Zsigmond Vilmos és Kovács László / Forrás: MMA.hu