Velencei Filmfesztivál 1.

A velencei Mostrát többször elmarasztalták már az erős hollywoodi jelenlét miatt, ez azonban úgy néz ki, nem zavarja a szervezőket, mert idén is számos amerikai nagyprodukció szerepel a programban. Természetesen a fesztivál részéről érthető a Hollywood iránti elkötelezettség, hiszen ezek a filmek és a körülöttük lévő, elsősorban a sztárokat kísérő felhajtás ad rangot az eseménynek és varázsol igazi csillogást a Lidóra. A vörös szőnyegen felvonuló hírességek teszik a patinás környezetben megrendezett fesztivált igazi, a mozi hőskorát idéző élménnyé. És nincs is ezzel baj, hiszen nem árt emlékeztetni az embereket, hogy a mozi az illúziók világával, a sztárokkal és a varázslattal még igenis él és létezik, és valódi élményt nyújt a számítógép kis monitorán nézhető kalózfilmekkel ellentétben.

Szövevényben, árulásban, titkokban és hazugságokban nincs hiány - Fekete dália

És hogy a hőskor megelevenedjen, vagy legalább is emlékeinkbe idéződjön, rögtön ott van a nyitófilm, Brian De Palma Fekete dália (The Black Dahlia) című gengszterfilmje, amely a negyvenes-ötvenes évek világát és sztárjait idézi meg a híres gengszterfilmek stílusában, amelynek szokás szerint egy rejtélyes gyilkosság áll a középpontjában. Szövevényben, árulásban, titkokban és hazugságokban nincs hiány ugyan, de a film mégsem olyan erős, mint a regény. Hiába vannak a sztárok, élükön a Marilyn Monroe bujaságát idéző Scarlett Johanssennel és az Oscar-díjas Hillary Swank-kel, a bujaságon és a csábításon kívül nem sokat hoznak a történetbe, amelynek szövevényes szálai és mellékágai félő, hogy leginkább logikai hiányosságait hivatottak pótolni. (Kár pedig érte, mert elsősorban Johanssen karaktere rengeteg kiaknázatlan lehetőséget rejt magában.) A film legemlékezetesebb aspektusa, az alapregényen, James Ellroy hollywoodi thrillerén kívül az egyetlen nyomós ok, amiért kihagyhatatlan műről van szó, az a kiváló magyar operatőr Zsigmond Vilmos munkája.

Hollywoodland a címe Allen Coulter filmjének, amelynek története, mit ad Isten, éppen Hollywoodban játszódik, és ismételtem csak a noir éveiben járunk, pontosabban 1959-ben, és a középpontban egy öngyilkosság vagy inkább annak álcázott gyilkosság áll. Ennek a kiderítésére köteleződik el a lecsúszott magánnyomozó Louis Simo (Adrien Brody). Cselekménybonyolításban és gyanúsítottakban ez a film sem szűkölködik, a szövevényes történet gyakran eltereli a figyelmet a lényegről, a tipikusan hollywoodi meséről, amely egy viszonylag jóképű, de nem igazán tehetséges fiatal színészről szól, aki egy idősebb és befolyásos stúdióvezető feleségével kezd viszonyt, talán szerelemből, talán, hogy álmai könnyebben valóra váljanak. Az álmok azonban elmaradnak, a mozi helyett a tévé, majd a gyerekműsor marad, szivacsmuszklikkal kitömött Superman-jelmezben - amely nagy siker a gyerekek körében, de George Reeves-t (Ben Affleck) egyre kevésbé elégíti ki. Affleckre egyébként, mintha csak rászabták volna a tehetségtelen és öntelt ripacs szerepét, aki színészi ambícióival együtt szép lassan férfias sármját is elveszíti. A film jó példája az amerikai, jobban mondva a hollywoodi álmok meghiúsulásának, a kudarc valószínűleg sokkal többeknek jutott osztályrészül, mint a hírnévből és a csillogásból.

Híres és hírhedt alak Infamous

Híres és hírhedt alakja volt a New York-i társasági elitnek Truman Capote, aki szellemességével, intelligenciájával és szaftos pletykáival elsősorban az előkelő hölgyek kedvence volt. Az Infamous című Douglas McGrath filmnek, amely Capote híres regényének a Hidegvérrel-nek a keletkezését örökíti, meg könnyfakasztó románcot kerekítve az író és a könyve főhőseként feltűnő halálraítélt gyilkos között. Szellemes és humoros alkotásról van szó, híven Capote figurájához igazán parádés szereposztással, mégis, gyaníthatóan nem fog akkorát szólni, mert ami babért lehetett, azt az előző Capote film már learatta, és nem biztos, hogy a közönség vevő lesz egy ’kettőt fizet egyet kap’ akcióra. Pedig a film tele van idézni való sorokkal és azzal a nagyon is emberi üzenettel, amit sokan tapasztaltak már, hogy a szerelem a legváratlanabbkor és legvalószínűtlenebb helyen csap le az emberre és csak ritkán hoz igazi beteljesülést. A másik élvezetes vonása az Infamous-nak az irónia, amivel a sztárkultuszt kezeli. A kisvárosba érkező Capote ugyanis először bezárt ajtókat és elzárkózó embereket talál, de elég csak néhány jól csengő nevet bedobnia a megfelelő helyen és hamarosan Kansas-ben is a társaság középpontjává válik, sőt négyszeres gyilkos riportalanya is Marlon Brando nevére kezd megnyílni előtte. Ugyanezt a trükköt használja egyébként a Hollywoodland zsaruja is, hogy a nyomozásához elengedhetetlen információkhoz jusson.

Ezek után persze ne csodálkozzunk, ha legtöbben egy fesztivál hírét és rangját is az ott megjelenő hírességek számával mérik és ezzel a mércével Velence idén is a legrangosabb fesztiválok között van, az pedig, hogy a nagy nevek feltétlenül nagy filmekkel járnak-e, majd az elkövetkező napok döntik el igazán.