Vermes Dorka Árni munkacímű nagyjátékfilmterve az egyike a 12 projektnek, amit beválogattak a velencei filmfesztivál Biennale College Cinema nemzetközi programjába. A pályakezdő filmeseknek szóló képzési- és produkciós workshop résztvevői októberben Velencébe utaznak, ahol nemzetközi szakemberek segítségével fejleszthetik filmterveiket. A szervezők itt 4 projektet választanak ki, amely 200.000 eurós produkciós támogatásban részesül. 

A rendező nemrég interjúnkban mesélt a tervről: ,,Egy vidéken turnézó utazó cirkuszról szól, amit egy család vezet, és abban van egy fiatal fiú, aki a falvakról falvakra járás közben próbál magának élhetőbb körülményeket teremteni. Ezt is a Proton Cinemával csinálom, de Zachar Balázs mellett Tarr Béla is beállt mögé producernek.

Vermes Dorka 2018-ban diplomázott az ELTE Filmtudomány filmkészítés specializációján az Anyák napja című kisfilmmel. 2019-ben kezdte meg tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetem mesterszakos rendező osztályában, jelenleg a FreeSZFE és a Filmakademie Wien végzős filmrendező hallgatója. Alba Vulva című kisjátékfilmje versenyben volt a Szarajevói Filmfesztiválon, különdíjat kapott a 2022-es Friss Húson, valamint ugyanitt elnyerte a Queer szekció közönségdíját.

A Biennale College Cinemának korábban már volt magyar nyertese, Szőcs Petra ennek keretében feljesztette és forgatta le Déva című első nagyjátékfilmjét, amelynek világpremierjére a 2018-as velencei filmfesztiválon került sor.

Forrás: Screen Daily / Címlapkép: Vermes Dorka a 2022-es Friss Hús filmfesztiválon / Fotó: Friss Hús