A világ 48 országából, összesen 357 rövidfilm és több mint 110 fotó érkezett az idén online lebonyolítandó Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat öt kategóriájába: dokumentumfilm, fikciós film, animációs-kísérleti film, nagy dokumentumfilm, illetve fotó. Ezek a számok a korábbi évekhez hasonló, nagy hazai és nemzetközi érdeklődést mutatják. A legtöbb pályamű a magyarok után spanyol, orosz, iráni, indiai alkotóktól érkezett, jött nevezés az USA-ból, Üzbegisztánból és a Fülöp-szigetekről is.

A szervező Párbeszéd Háza Faludi Film és Média részlege mindig fontosnak tartotta a mozgóképes szakemberekkel történő közös munkát, Szőts István Film Műhelyében több, mára sikeres mozgófilmes alkotó kezdte pályafutását. Ezért is külön öröm, hogy a pályaművek harmada elsőfilmes alkotás. Közülük és a filmegyetemi hallgatók által beküldött filmek közül is kikerül majd egy-egy különdíjas.

A beérkezett összesen több mint 70 órányi anyagból választotta ki a zsűri a két fő kategóriába kerülőket, online zsűrizés után pedig a nyerteseket. A versenykategóriába 36 film került, a kitekintőbe pedig 43.

 

Filmes szakmai zsűri tagjai Csuja László filmrendező, Dombrovszky Linda filmrendező, Lázár Kovács Ákos médiakutató, Madarász Isti filmrendező és Szabó-Nyulász Melinda animációs rendező. A fotós szakmai zsűri tagjai Ádám Gyula, Haris László, Pályi Zsófia és Szalontai Ábel fotográfusok. Az ökumenikus zsűri tagjai a svájci Ingrid Glatz-Anderegg filmkritikus, a francia Jean-Jacques Cunnac filmrendező, Nagy Szabolcs evangélikus teológus és Szekeres Csaba filmrendező. A zsűritagok rövid bemutatása a filmszemle honlapján olvasható. A filmes és fotós szakmai zsűri mellett minden évben értékeli a filmeket a nemzetközi ökumenikus, a gimnazista és egyetemista diákzsűri is.

Az online, a faludifilmfestival.hu oldalon rendezett szemle programjában idén is verseny és kitekintő blokkok váltják egymást. Ezekben vegyesen láthatóak magyar és külföldi alkotások. Minden nap lesznek beszélgetések: a zsűrik tagjaival, filmes szakemberekkel és a jezsuita rend tagjaival. A díjkiosztóra és a szemle záró eseményére november 20-án kerül sor. 

Címlapkép: Varjúháj, az egyik tavalyi díjazott