Lóth Balázstól azt is megtudtuk, hogy - mivel ez az első komoly nagyjátékfilm-terve - a csapat jelenleg egy demó-anyag előkészítésén fáradozik, ennek elkészítéséhez szeretnének  pályázati pénzt kapni (ahogyan tette ezt például Faur Anna a Lányok esetében). Ez a pár perces anyag rendkívül hasznos lehet a Játékfilmes Szakkollégium számára, a készülő nagyjátékfilm támogatásának elbírálásakor. Lóth Balázsék rendhagyó módon a reménybeli nagyjátékfilm folytatását készülnek leforgatni, kisjátékfilmes formában – ennek egy részlete fogja a demót megtestesíteni. A kisfilmben – amely egyúttal a a IV. éves Film-és televízió rendező vizsgafilmje is lesz az SZFE-n - tíz évvel a történtek után láthatjuk majd a sorozatgyilkost, nyilvános kivégzése 'alkalmából'.

A főszereplő egy napon emlékek nélkül ébred fel
Koncepciókép az Exit-hez

Az alkotás a tervek szerint 150 millió forintból készülhet el, 35-re forgatva, a Mark Produkció gyártásában. Pusztai Ferenc - aki több ízben támogatott már fiatal elsőfilmes rendezőket, például Kocsis Ágnest (Friss levegő) és Gigor Attilát (Nyomozó) - társproducerként fog beszállni a projektbe.  Lóth Balázs és operatőr-alkotótársa, Reich Dániel a tavalyi Aranyszem Operatőri Fesztivál egyetemi szekciójának díját nyerte el a C-változat című kisfilmmel, az ezzel járó Panavision támogatást a nagyjátékfilm forgatásához fogják felhasználni, valamint több cég – a Kodak, a Sparks és a The Garden Film – is szándéknyilatkozattal jelezte, hogy kész támogatni a Exit-et, de az alkotók természetesen számítanak az MMK Játékfilmes Szakkollégiumának jövőbeni pozitív döntésére is.

Várhatóan 2009. nyarán kezdődik az új magyar pszichothriller forgatása, amely az alkotók reményei szerint nemzetközi porondon is megállja majd a helyét.