Második kisfilmjével utazik ki Bucsi Réka a Utah állam beli Park Citybe, két évvel ezelőtt ugyanis Symphony no. 42. című debütáló kisfilmjét is meghívták a rangos fesztivál egyik szekciójába, a LOVE most a hivatalos versenyprogramba került be. Sundance a legnagyobb amerikai függetlenfilmes fesztivál, melyet 1981-ben alapított meg Robert Redford, a Sundance filmintézettel együtt, mellyel a stúdióktól függetlenül dolgozó alkotókat támogatják.

A LOVE karrierje egy évvel ezelőtt kezdődött a 66. Berlinale versenyprogramjában, és azóta töretlenül gyűjti a nemzetközi filmfesztiválok díjait: beválogatták a texasi SXSW-re, Kijevbe, Dániába, Bécsbe, Los Angelesbe, Melbournbe, díjazták a Friss Húson, Svájcban, Londonban és még sok más helyen, Sundance előtt pedig az európai rövidfilmfesztiválok egyik legfontosabb állomására, Clermont-Ferrandba is beválogatták. A spanyolországi Segovia fesztiválján az „animációs Oscarnak” tekintett Cartoon d’Or kvalifikációt nyerte el októberben, majd a tizedik, egyben legfontosabb díját az Uppsalában megrendezett nemzetközi rövidfilmfesztiválon szerezte, mellyel automatikusan jelölhetővé vált az Európai Filmdíjra is.

(fotó: Bucsi Réka)

A LOVE egy három fejezetre osztott kisfilm, melyben egy távoli bolygó lakóira hatással lesz egy különös és új érzés. A rendezővel még a Berlinale előtt beszélgettünk, Oscar-shortlistre felkerült kisfilmjét, a Sypmhony no. 42-t itt lehet megnézni.