A miskolci Cinefest gyakorlott látogatóinak nem újdonság a szerző vonzalma a magyar vagy közép európai vonatkozású filmklasszikusok iránt. Évek óta ő szervezi a fesztivál CineClassics című programját, melynek keretében többek között nagyvásznon lehetett látni a Kertész Mihály által rendezett Casablancá-t vagy Pressburger Imre Nagy-Britanniában készült remekműveit, például a Diadalmas szerelmet.

A Bécs, Budapest, Hollywood megírását részben a CineClassics konferenciái, vetítései, előadásai inspirálták. Muszatics egészen a filmgyártás kezdeti szakaszáig nyúl vissza munkájában: bemutatja a Monarchia virágzó kávéházi kultúráját, majd arról ír, hogyan termékenyítette meg és formálta saját képére Hollywoodot az a rengeteg művész és szakember, aki maga mögött hagyta Közép-Európát.

A könyv részletesen foglalkozik Lehár Ferenccel, Erich von Stroheimmel és Ernst Lubitsch-csal, aki az egyik legnagyobb hollywoodi sztár, James Stewart főszereplésével filmre adaptálta László Miklós Illatszertár című darabját. Rajtuk kívül Billy Wilder, Molnár Ferenc, Quentin Tarantino vagy éppen a Közép-Európának a Grand Budapest Hotel-lel szerelmet valló Wes Anderson is felbukkan a Bécs, Budapest, Hollywood lapjain.

Ha meg szeretnéd nyerni a könyvet, küldd el az alábbi kérdésre adott választ a filmhu@forum.film.hu e-mail címre:

Melyik városban született Pressburger Imre, aki később Emeric Pressburger néven vált a brit filmművészet egyik meghatározó alakjává?

A válaszokat július 29., éjfélig várjuk a tárgyban a következővel: Bécs, Budapest, Hollywood játék. A helyes választ beküldők közül egy szerencsést sorsolunk ki, aki gazdagabb lesz a Kossuth kiadó által felajánlott könyvvel. Egy játékos egy választ küldhet be, a nyertest e-mailben értesítjük!

Hamarosan interjút is olvashattok a könyv szerzőjével!