Szakály Réka Anna diplomafilmje a legjobb magyar animációnak járó díjat hozta el az idei Friss Húsról. A szorongató világvége hangulatáért és a szavak nélküli, különleges képi világáért jutalmazott Reduction két szereplője egy lerohadt panelházakkal teli tengerparton dolgozik közös célján: átjutni a túlpartra, ahol talán elviselhetőbb az élet. Az egyik lány lelkesedése azonban már fogytán, így könnyedén átadja magát egy képzeletbeli lénynek, aki valami újjal kecsegteti. A belső világban töltött idő kárát viszont a lány külső világa látja, ami elkezd összeomlani.

A délszláv háború idején játszódó Branka címszereplője (Dina Mušanović) kórházi nővérként kezd dolgozni a szülészeten. Kollégái furcsa viselkedése sokkoló felfedezéshez vezet: a főorvos halottnak nyilvánítja a babákat, a nővéreknek pedig egy kint várakozó autóba kell tenniük a kicsiket. “A valós történetet feldolgozó forgatókönyvírók, K. Kovács Ákos és Oláh Tamás magabiztos dramaturgiai fogásokkal vezetnek be minket a történet lebilincselő világába, amit Branka mellett a mellékszereplők tesznek igazán érdekessé” – írtuk a súlyos morális dilemmára épülő kisfilmről. K. Kovács Ákos alkotása a Film Moon különdíját nyerte el a fesztiválon.

Reduction / Fotó: Friss Hús

A csillagokból, mikró-és makró világokból, egymásba folyó mozzanatokból és gyermekkori emlékekből rajzolódik ki a lét értelme Szegedi Adél rendhagyó versanimációjában. A Jelszó a * * * * * * * * * - hoz a magyar versenyprogram különdíját kapta meg a zsűritől az asszociatív narratíváért és a letisztult ábrázolásáért.

Botos Dániel terápiás jellegű kisfilmje, a Valami történjen a halál kollektív feldolgozását mutatja be: egy baráti társaság összegyűlik egy erdei faházban, hogy szembenézzenek egyikük elvesztésével. Mindenki a saját módján próbálja meg megérteni a történteket, azt viszont mind érzik, hogy ebből a furcsa állapotból csak akkor juthatnak ki, ha valami végre történik. Budapest a fiatal tehetségekért díját elnyerő filmet így értékeltük korábban: “Tajti Krisztián operatőr izgalmas képein kontrasztba kerül a ház élő melege az erdő kietlenségével. Közösen elveszni a labirintusszerű ködös erdőben – valami ilyesmi érzés lehet feldolgozni a feldolgozhatatlant.

Pannónia dicsérete / Fotó: Friss Hús

A Pannónia dicsérete egy átlagos magyar gimiben játszódik, ahol mindenki a miniszterelnök ünnepélyes látogatására készül. A versszavaló diák viszont lebetegszik, helyére Mártit (Angelus Hanna) jelöli ki az irodalom tanárnő, bár a lány a háta közepére kívánja a feladatot. A jeles esemény főszervezője, az izgága titkárnő (Rainer-Micsinyei Nóra) igyekszik mindent kézben tartani, de a Nagy-Magyarország alakú torta csak nem kerülheti el a sorsát.

Ebből a nem túl izgalmas alapszituációból kanyarít Nagy Borbála rendező egy nagyon szórakoztató filmet, amiben rendkívül jól van időzítve minden poén, az összes szereplő és minden bénázás csodálatosan valódi, a végén pedig még egy ütős csattanót is kapunk, amibe nem nehéz belelátni némi aktuálpolitikai értelmezést sem” – dícsértük Nagy Borbála filmjét, ami a Friss Hús legjobb magyar élőszereplős filmjének díja előtt Németországban is a legjobb kisfilmnek választottak. A film készítéséről rengeteg érdekességet árult el az odakint élő rendező az interjúnkban, ami itt olvasható.


Időpont: június 30., szerda
Kapunyitás: 19:00
Beszélgetés kezdete: 20:00
A vetítés kezdete: 21:00
ESŐNAP: 2021. JÚLIUS 9.
Helyszín: Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.

Jegyeket itt lehet vásárolni.

 A várKERT mozi következő vetítései:

Címlapkép: Valami történjen