Leos Carax a Cirkó-Gejzír moziban (Fotó: Szalkai Réka)
A film története sci-fi-nek is mondható, hiszen a főszereplő Mr. Oscart (a LeOS CARax anagramma a név eredete) játszó Denis Lavant limuzinjában, egy Céline nevű sofőrnővel szeli Párizs utcáit, miközben megbízatásokat hajt végre. (A Céline-t játszó Edith Scobot sokan ismerhetik a Szemek arc nélkül című hatvanas évekbeli francia thrillerből, ahol az őrült plasztikai sebész lányát végig egy maszkkal az arcán alakította. Carax gesztusként beletett egy jelenetet ebből a saját filmjébe is, amikor Céline felveszi ezt a maszkot, miután lejárt a műszak Mr. Oscarral, ez egy kis ajándék a cinefileknek, az egyszeri néző viszont itt valószínűleg teljesen elveszti a fonalat.) De térjünk vissza a megbízatásokra, amelyek nem takarnak egyebet, minthogy különböző szerepekre kell beugrani az életben a nap során, így Mr. Oscar huszonnégy óra alatt üzletember, kéregető öregasszony, számítógépes mátrixban szeretkező sci-fi hős, temetőben virágokat zabáló és szupermodelleket szexuálisan zaklató szörnyszülött, családapa, bérgyilkos, haldokló nagybácsi, bérgyilkos ismét, majd családapa megint. Mindeközben húsz percig saját maga is lehet, amikor - a szerepre leginkább a két művész közötti (alacsony) méretbeli egyezés miatt választott Kylie Minogue-gal énekelnek egy duettet régi, tragikus szerelmükre és halott közös gyermekükre emlékezvén. A dalra Carax szerint azért volt szükség, mert ez olyan helyzet, amelyben normálisan beszélgetni nem lehet, a szövegét pedig ennek megfelelően a rendező saját maga írta. De vissza a történethez: egy Michel Piccoli által játszott rejtélyes figura látogatja meg az autóban, aki megkérdőjelezi ennek az egész virtuális létnek az értelmét. A filmről írt beszámolók jobbára elfeledkeznek arról a tényről (holott talán ez a legemberibb momentum a filmben), hogy Mr. Oscar rendesen leissza magát a megbízatások között a limuzin hátsó ülésén, nem csoda, hiszen alaposan kiakad az Eva Grace-szel, tehát a Minogue által alakított volt szerelmével való találkozáson. Illetve főleg azon, hogy pár perccel később, mikor vissza száll az autójába, át kell lépnie a nő holttestén, hiszen találkozásukat követően nem sokkal Eva egy stewardess szerepébe bújva (mivel a nő is ilyen szerepcserés üzletben utazik), szerelmi öngyilkosságot követ el egy férfi oldalán – együtt leugranak a Samaritaine, az egykori áruház, ma elhagyatott, de szimbolikus értékű épület tetejéről.
Kyle Minogue jelenete a filmben
Mindebből is jól látszik, nem egy hagyományos filmmel állunk szemben. Többekben is felötlik - jogosan - a kérdés: hogy juthat ilyen történet valakinek az eszébe? Carax saját bevallása szerint mindennek az elején három kép volt a fejében, azok fejlődtek tovább a film egészévé. Az első a limuzin, hiszen jó maga Párizs kínai negyedében lakik, és gyakran látja a házasodó gazdag ázsiaiakat ezekben az elegáns autókban pózolni. Mivel a limuzinok szinte soha sincsenek saját tulajdonban, az emberek leggyakrabban bérlik őket, ezért ez az elegáns jármű szerinte tökéletes egyfajta virtuális világ megjelenítéséhez. A másik ilyen kezdőkép a kéregető öregasszony: egy valós karakter Párizsból, akit Carax nap mint nap lát. A figura annyira megragadta, hogy dokumentumfilmet is gondolt róla forgatni, de aztán rájött, lehet, amilyen tempóban halad, az egész élete rámenne egy ilyen alkotásra, ezért egyelőre a Holy Motors egyik jelenete lett a - Carax szerint valószínűleg - romániai hajlott hátú koldusnőé, persze szintén Denis Lavant alakításában. A harmadik ilyen motívum pedig a film indító képsora, amelyre külön érdemes kitérnünk.
A rendező saját maga játszik ebben a kezdő jelenetben. Álmából ébredve kikászálódik az ágyából, és hirtelen egy tömött moziteremben találja magát, ahol mindenki alszik a nézőközönség soraiban. Egyszer csak egy kisbaba jelenik meg, majd egy kutya. A fura képsorokat Carax saját bevallása szerint az a düh inspirálta, hogy már évek óta nem tudta elkészíteni a drágábbnak ígérkező nemzetközi filmes projektjeit – ezért is fordult egy olcsóbb metódushoz: párizsi helyszínek, forgatás stúdió helyett egy annak kialakított épületben, digitális technikával. A moziterembe betotyogó baba nosztalgikus utalás a film születésére, amikor az első nézők a csupán a mozivásznon közeledő vonattól is úgy megijedtek, mintha valós lenne, akárcsak egy kisgyerek. A kutya -amúgy Carax saját jószága, aki Lavant haldoklót alakító jelenetében is visszatér, pedig a rendező szerint azt reprezentálja, hogy emberek és állatok, öregek és fiatalok egyaránt együtt kell, hogy küzdjünk a túldigitalizálódás és a film, mint hetedik művészeti esszencia elveszítése ellen.
Eva Mendes a Holy Motors című filmben
Innen azért még jócskán kellett Caraxnak a fantáziáját használni, hogy megszülessen a film forgatókönyve, amely szintén az ő műve. Saját bevallása szerint még nem találkozott azzal az íróval, akiben teljesen megbízna, ezért, bár nem szeret írni, ha a szavakat papírra kell vetni, - márpedig ez elengedhetetlen, hiszen fix dialógusok szerint szeret haladni, filmjeiben nincs nagyon improvizáció -, azt is neki kell megtennie. A sajtótájékoztatón a filmhu kérdésére, mi szerint van-e következő projektje, filmes terve, igencsak bizonytalan volt a válasz; „ha forgatok még, akkor az egy nem-amerikai szuperhős film lesz.” Kétkedésének legfőbb okaként pedig nem is a pénzhiányt nevezte meg, hanem, hogy nagyon nehezen talál olyan embereket, akikkel képes együtt dolgozni. Bár erre mondhatnánk, mindig kettőn áll a vásár, az biztos, hogy ebből a szempontból az sem szerencsés, hogy nem sokkal a Holy Motors befejezése után, egy hónappal a cannes-i bemutató előtt halt meg rákban szoros alkotótársa, a film társproducere, akivel mintegy húsz évig dolgozott együtt: Albert Prévost.
Hál'istennek viszont Denis Lavant él és virul, ő az akivel Carax első filmje, a Boy Meets Girl óta együtt dolgozik. A rendező szerint a színész hatalmas fejlődésen ment keresztül az utóbbi évtizedben, és ma már határtalan képességekkel rendelkezik, mindent el tud játszani. A Holy Motorsban még a saját halálát is tökéletesen alakította, holott Carax nagyon félt attól, hogy ez a jelenet még fétis-színészének sem sikerülhet. A filmhu kérdésére a sajtótájékoztatón a rendező elárulta: a Tokyo! című szkeccskoszorúban levő, hasonló témájú rövidfilm után a Holy Motors a második olyan közös alkotásuk Lavanttal, ahol már egyenrangú alkotótársként tekint az apró termetű színészre, aki érdekes módon, noha pár sarokra lakik tőle, egyáltalán nem közeli barátja, tehát csak a munkában elválaszthatatlanok.
Egy különös jelenet a filmből
Carax nem nagyon rajong a film különböző értelmezéseiért, mint például azért, ami a legkézenfekvőbb lenne, hogy a Holy Motors a színészek hányattatott, nehéz sorsának állít emléket. A láncdohányos rendező az egyik cigarettaszünetben elárulta nekem: ő nem hagyományos történetmesélő, és nem is akar az lenni. Filmjeiben különböző rétegek vannak, amelyeket a néző vagy meglát, vagy nem, és a szabad értelmezés lehetőségét sem veszi el a publikumtól. Amikor a film forgatókönyvével pitchelt, ő leginkább azt mondta, a film arról szól, milyen is életben lenni, szeretni, sírni, csalódni, sőt meghalni, és még mindig ezt tartja a Holy Motors története szempontjából a legjobb leírásnak. Mégis, valahol azért ez is sántít, hiszen nem biztos, hogy a mindennapi élet részeként tudnánk említeni, amikor például egy szörnyszülött leharapja a temetőben éppen Eva Mendest fotózó művészt kísérő impresszárió lány ujját, vagy éppen a kínai gengszterek raktárában Mr. Oscar akkori szerepe szerint leszúrja az alteregóját, aki aztán még mielőtt meghalna, szintén belemélyeszti a kést az ellenfelébe, aki ugye szintén saját maga...Legyünk szókimondóak: Carax, mondhatni, inkább leforgatott egy filmet, amely úgy szól valamiről, hogy közben semmiről sem szól, vagy éppen mindenről, a nézőnek valahol szabad kezet adva az értelmezésre.
Carax nem szívesen beszél filmjeiről, interjút alig ad az újságíróknak, a közönség, de leginkább a filmes hallgatók számára tűnik talán csak közlékenyebbnek. A Filmművészeti Egyetem diákjainak többek között még olyan személyes érdekességeket is elárult, mint, hogy manapság már a forgatásnál sokkal jobban leköti a vágás, vagy, hogy egyáltalán nem nézi a kortársai filmjeit, mert szerinte aki filmet csinál, többé nem lehet elfogulatlan néző, illetve, hogy azért élvezi a kult-művész létet, bár ugyan soha nem számítanak kasszasikernek a filmjei, mégis lévén fontos, élő alkotások, a jogdíjaikból meg tud élni, így nem kell például reklámokat forgatni, amelyekben egyáltalán nem érzi otthon magát. Carax még azt a titkát is leleplezte a magyar film következő nemzedéke előtt: ugyan az, hogy a film egyik zárójelenetében Mr. Oscar aktuális családja – feleség és gyermek- két csimpánzból áll, beleillene a fentebb említett, az állatokkal-együtt-a-virtuális-világ-ellen teóriába, mégis ennek oka ennél jóval egyszerűbb: már annyira unta a castingokat, hogy egyszerűbbnek találta a majmokat szerepeltetni a film végén, csak az állatkertbe kellett elugrani értük.
Leos Carax filmrendező a film nyitójelenetében
De hogy miért nem beszél szívesen a filmjeiről amellett, hogy nem is nézi meg újra őket, félvén, hogy akkor már inkább rossznak, mint jónak tartaná őket? Itt Carax egy nagyon fontos hasonlatot használt: interjút adni vagy éppen közönségtalálkozót tartani egyet jelent azzal, mint szeretkezni, amikor egyszer csak felkapcsolják a villanyt, és az újságírók elkezdik mondani, itt gyorsíts, ott legyél gyengédebb...kinek van erre szüksége? Viszont lehet-e ezzel a hozzáállással utat találni az egyszeri publikumhoz, vagy a nem-művészfilmes médiához? Bizonyára nem igazán. Caraxot ez pedig nem is érdekli, mi pedig eldönthetjük, hogy a Holy Motorst ajnározó szakkritikusok és cinefilek, vagy pedig a csupán szórakozni, meghatódni vagy éppen izgulni vágyó -és akkor kissé csalódott- „egyszeri nézők” közé tartozunk. Vagy pedig egy harmadik csoportba, azok közé, akiknek van antennájuk megérezni azt, amit Carax, bár egyáltalán nem explicit módon, de valahol ki akar fejezni a Holy Motorsban: a gyászt.
Leos Carax lánya a Holy Motorsban
A sajtótájékoztatótól kezdve a közönségtalálkozón át a mesterkurzusig a rendező ügyesen elkerülte a témát, miért is tűnik fel Yekaterina Golubeva orosz színésznő, aki a Pola X-ben is játszott, fényképe a végefőcím alatt. A magyarázat a következő: az elmúlt két évben Carax nem csak producerét, hanem hét éves gyermeke anyját is elveszítette, aki nem volt más, mint Golubeva. Közös kislányuk, Nastya is megjelent amúgy egy pillanatra a filmben. (Felejthetetlen kép az üvegen keresztül bámuló gyermek tekintete, ott szinte érezni lehet a kislány fájdalmát, még akkor is, ha nem tudjuk, hogy nemrég veszítette el szülőanyját.) Az sem véletlen tehát, hogy a filmnek két jelenete is temetőben játszódik, valószínűleg a Père-Lachaise-ben, ahova Golubevát is eltemették. Így tehát érthetjük így is: a Holy Motors hommage az elveszített szerelemnek, a rendező halott szeretteinek. Sajnos, ez már tényleg nagyon nehezen jön át a moziban, inkább talán csak azt érezzük, a film, bár stílusát maga Carax is egy-két helyen farce-ként írja le: nem egy vidám mű. De mindenesetre olyan, amelyet megéri megnézni, mert nem mindennapi alkotás, mint ahogy, a fentiekből is érzékelhetően, Carax is nagyon-nagyon különleges rendező-egyéniség.
Bertrand Cantat (Noir Desir) jelenete a Holy Motorsban
